Vegyes vágott

Késői búcsú (1.)
Regénybe zárt emberrel megeshet, hogy nem tud időben elbúcsúzni a barátjától, csak ha már kiszabadult. Így vagyok én is Körmendi Jancsival, ha szabad így mondanom, és nekem szabad.
Már régóta imádtam, rádióból, tévéből, színházból. A könyveit is olvastam. Mint a szomorúságra hajló emberek, szeretek nevetni. Azt Boncz Géza barátomtól (HALOTT) tudtam, rajta láttam, hogy milyen ára van egy poénnak, és hogy a humoristák civilben nem biztos, hogy vidám emberek. Na jó, a Géza ebben is kivétel volt. Tulajdonképpen folyton gyakorolt, és élesítgette rajtam a poénjait. Szegeden két éven át éjjel és nappal. Meg tudott nevettetni, hát meggyógyított.
Körmendi Jánossal, a színésszel úgy találkoztam, hogy a Por című regényem második részének bemutatásakor (az országot végigjártam már a könyvvel) a várbeli Korona Pódiumon adták elő az általam összeállított részeket egy műsorban. Jellemző a tv és az irodalom közötti AKKORI viszonyokra, az előadás előtt adtam második interjúmat a Por kapcsán az MTV híradójának. Csak azt nem bírtam, hogy a riporter, mint mindenki, azt kérdezte:
Hogy tudhat egy fiatalember ennyit a világról, az emberekről?
Hogy?! Hát hogy… Tíz évig készül a regényre. Ezt valahogy senkinek nem jutott az eszébe megkérdezni. Kivéve egy embert. Ez a valaki a Körmendi Jancsi volt. Volt a műsorban (édesapám kívánsága szerint) egy igen neves színész is, akit utáltam. Beképzelt, dölyfös ember volt, nőket bántott meg az ő fene nagy férfiasságával, és soha nem tanulta meg a szöveget. Ő volt az is, aki a pusztavacsi fesztiválon magyarnóta-éneklés közben azt kiáltotta a kamerába, hogy: ilyen jól sose éltünk. Hát ő biztos nem (HALOTT). Nyugodjék békében.
Hanem a Jancsi, a János. Nem engedte, hogy bácsizzam. A pertu valóban kölcsönös volt. Ugyanis ő elolvasta az egész könyvet. És még valami: szegedi volt. Amikor Magyarország nagyobb városaiban tájoltunk a műsorral, magyarán hakniztunk, akkor lehetett tőle a legtöbbet tanulni. Volt egy dzsipje, amivel a legnagyobb sárban is be tudott menni bármilyen helységbe.
Csak azt tudnám, honnan tudtad, hogy a Szarosfazékban én már a színészetről álmodoztam!, jegyezte meg egyszer.
Mesélve tanított. Gyermekkori nyomorát, fölmenői egy részének alkoholizmusát gyakran emlegette. Ő maga soha nem ivott. Azt mondta, a gyerekkorát úgy látja, hogy egy lovas kocsi tetején ül egy bútoron. Mert szinte havonta kellett költözniök a kifizetetlen lakbér miatt.
Hanem aztán amikor kiderült, hogy a Tündér utcában is laktak!
Jánoskám, mondtam neki, tudod, volt egy irodalomtörténész haverom (HALOTT), aki balhéból elnevezett Tündér utca legjobb írójának. Én hozzátettem, hogy: egyik legjobb írója. Ami fölött elsiklott a figyelme. Tudod mit: legyél te mostantól Tündér utca MÁSIK legjobb írója. Hogy mekkorát nevettünk! Körbl, mert ez volt az eredeti neve, Jánostól, de nem igaz, a Körmenditől őrzök egy könyvet a következő dedikációval: „Temesi Ferencnek, a Tündér utca Egyik Legjobb Írójának, szeretettel és barátsággal, Körmendi János, 1987. aug. 6.”
Hát ezt a rózsaszálat tettem le megkésve a sírjára.
Késői búcsú (2.)
Csőrös volt a beceneve. Dr. Fazekasnak sosem hallottam szólítani (fogorvos volt). Micunak azért hívták egy páran. A Por című regényembe mégis másképp került. Hogy a sors hogyan bánt velünk, s hogy nekem mennyire elegem van a nekrológírásból, az a zárójelekből kitetszik:
1970–71-ben mindnyájunk hátára leltári számot lehetett volna ragasztani a Hági bal kettes bokszában. Azon az estén se hiányzott senki: Pista bácsi (HALOTT), Rozi, a kitartottja (HALOTT), Gall (HALOTT), Sutyi (HALOTT) a menyasszonyával, Töki, Marietta meg én ültünk a boksz biztonságot adó karámjában. Előttünk az asztalt nem lehetett látni a fröccsös poharaktól. (…)
Szóval egy ilyen csöndes, beszélgetős, apró rezzenésekkel teli estén megáll egy tündérkék szemű, hízásra hajlamos manó az asztalunk előtt, és azt mondja:
Kétféle kocsmázó van.
Már folytattuk is a pillanatra megszakadt társalgást, mert kocsmai filozófusokból azokban az években túlkínálat mutatkozott Porlódon. (…) Az első típus, aki a társalgás kedvéért iszik. A második, aki az ivás kedvéért társalog. Én ez utóbbiak közé tartozom. Leülhetek? (…)
A regényben Csöndes volt a neve, most már az életünkben is.
Kettes
Kerülget a szerencse. Kettesem volt nemrég. Féltem is, hogy jönnek a kölcsönkérők. Aztán megtudtam: kilencszázharminc forintot nyertem. A havi lottó egy ezres volt. Erről ennyit.
O. J. meg én
O. J. Simpson, a hajdani baseballjátékos, filmszínész és gyilkos, aki megúszta a sittet, de másodszorra, erőszakos cselekedetek és rablás miatt ülni fog, azt írta sikerkönyvére, amit a felesége és annak szeretője (HALOTTAK) meggyilkolásáról írt, hogy: HA ÉN TETTEM VOLNA. Van benne finesz. Volt hol tanulnia, és volt kitől. Mit mondjak, családtagnak számítunk. Aki ugyanis részt vett az Iowai Egyetem irodalmi műhelymunkájában, akár tanítóként, akár tanítványként, az egy családba tartozik.
Nem más volt a tanára, mint Raymond Carver (HALOTT), aki ’63-ban még diák volt, ugyanott, ahol ’73-ban már tanított. Így tanította O. J. Simpsont is. A baj csak az volt, hogy mindig többet ivott, mint amennyit tanított. A Névtelen Alkoholisták egy ideig segítettek rajta. Végül tüdőrákban halt meg ötvenévesen.
Ray Cokes
Van-e ki e nevet nem ismeri? Vagy a legújabb generációnak: ki ismeri? Ki volt? Mi volt? Nem megy? Már ez se?
Ez se.
Ha nem, hát nem. Kilenc évig az EMTÍVÍ, a Music Television legnépszerűbb műsorvezetője volt pedig. Kopaszodó, kicsit őrült fazon, aki megváltoztatta a tévézést, amikor steadycamet, mozgó kamerát kezdett használni, és a műsorba bevonta az operatőrét is.
A nyolcvanas években kezdte, először a Ray’s Requesttel 1987-ben. Kilenc évig volt az MTV legjobb arca, a MOST WANTED Európa legnézettebb zenei műsora volt, ez négy évig ment. Azután a tulajdonosok megkattantak, és átálltak a rapre, a hiphopra és hasonló antizenékre, amihez persze nem is kellett szöveg. Az X-Ray Vision már bukás volt. 1996-ban Ray már rádióműsorra fanyalodott Berlinben: voll auf Cokes – KISS FM Radio. Egy év múlva a Channel 4-nél próbálkozott föltámasztani a WANTED-et. Innen az útja a Virigin Radióhoz vezetett 1998-ban. Aztán a mélypont: Le Raymond iz back címmel a France 2-n. Ray meg a francia? Az maga a halál. Így lehet valaki ÉLŐHALOTT.
Szegény.
Az új csapos
Pár hete összegyűltünk úgy hatan a kedvenc helyünkön, hogy végre Nelly is az asztalhoz ülhessen. A.-nak annyira ízlett a rozé, hogy életében először egy új hordó csapra ütésénél odaállt, és az első (ő nem tudta, de én igen) nem a legjobb korsó sört nekem csapolta. Mit mondjak: kemény éjszaka jött azután.
Amit nem kell tudni
az állatokról
A mély tengerekben élő óriás tintahalnak van a legnagyobb szeme az állatok között.
Az ausztráliai emu tartja a madarak közti gyorsasági futórekordot ötven kilométer per óra sebességgel.
A skorpió kétszázszor annyi nukleáris sugárzást képes elviselni, mint az ember. De szép lenne elképzelni, hogy ők meg a svábbogarak maradnak csak meg…
A lónak tizennyolccal több csontja van, mint az embernek.
Egy csiga három évig képes aludni.
Ha egy aranyhalat sötétben tartasz, fehér lesz végül.
A macskák tizenhat-tizennyolc órát képesek aludni egy nap.
A kenguru nem képes ugrani, hacsak nincs a földön a farka.
A termeszkirálynő ötven évig él, és naponta harmincezer gyereknek ad életet.
A svábbogár kedvenc étele a bélyegeken lévő enyv.
A tonhal tizennégy kilométer per óra sebességgel úszik, és egész életében nem áll meg. Kb. egymilliárd- hatszázmillió kilométert tesz meg életében.
Egy felnőtt víziló ketté tud harapni egy felnőtt krokodilt. Az emberre is veszélyesebb. És gyorsabban is fut nála!
A szemét, amit egy csirke életében termel, öt óráig működtetne egy százwattos égőt.
A csiga egész életében csak egyszer párosodik. Hát, elég is az, ahogy elnézem.
Egy vadon élő oroszlán évenként körülbelül húszszor támad.
A patkányok nem tudnak hányni. Ezért működik olyan eredményesen a patkányirtó. Mégis mennyien vannak! (Már azok is, akik hányósak.)
A macska vizelete a sötétben világít.
A mézborz ellen tud állni több száz afrikai méh csípésének, amely megölne bármely más állatot.
A kék bálna szíve csak kilencet ver percenként.
A tengeri csillagnak nincs agya. Hát minek is az, ha olyan szépek vagyunk.
A svábbogár kilenc napig képes fej nélkül élni. Akkor éhen hal. Vagyis hal lesz belőle.
A lepkék a lábukkal ízlelnek.
A cápa egymillió rész vízben megérzi egyetlen rész vér jelenlétét.
A meztelen csigának négy orra van.
A kék bálna a legnagyobb élőlény a maga százötven tonnájával. A legnagyobb dinoszaurusz súlyát száztíz tonnára becsülték.
Egy tehén kétszázezer pohár tejet ad életében.
A koalák nem isznak vizet. Az eukaliptusz leveléből való folyadék az italuk.
A macskáknak száz hangjuk van, a kutyáknak csak tízfajta.
Némely szalagféreg fölfalja önmagát, ha nincs más, amit megegyen. Némely mohó emberre ráférne a büntetésnek ez a formája.
A pingvin az egyetlen madár, amely tud úszni, de nem tud repülni.
Egy moly egyetlen éjszaka kilencven méter hosszú alagutat képes fúrni.
A rovarok száma úgy arányul az emberekéhez, mint százmillió az egyhez.
Csaba királyfi marad
Önző vagyok: örülök, hogy székely barátom mégse tér vissza a szülőföldjére. Megoldódik a lakásgondja, és más, szabadabb állása lesz. Hú, de örülök.