Villanások a pesti belváros gyomrából

Egy magának való író zárt, vákuumba feszült világa sejlik fel az olvasó előtt Kőrösi Zoltán Burger Barna fotóival illusztrált Délutáni alvás című könyvét olvasva. Igen, feszült, és csupán sejlik, mert ebben a kötetben, ahogy a képek is, valahogy minden kissé elmosódott – leszámítva egy-két élesen megrajzolt vonást azokon a képzelet szülte, egymásba kapaszkodó pillanatfelvételeken, amelyeken Budapestet, ezt a szikkadt, saját levében forgó világvárost láttatja. Az általa lejegyzett, legendává növő hétköznapi pletykák, a belváros gangos bérházainak sötét lakásaiban tengetett sorsok, a hajléktalanok képe egy kis tér mikrovilágában nem európai átlagot mutat. Izgalmas és megkapó részletek ezek a mindennapokból, mégis, annak a hűvös távolságtartásnak köszönhetően, amivel az író narrálja az eseményeket, az olvasótól is távol maradnak, érintetlenül hullanak a tudat alá, s talán épp ezért nem ráz fel, nem okoz katarzist ez az egyébként nagyon is naturálisnak szánt virtuális fotógyűjtemény.
Mintha egy kint felejtett kamera gyorsított felvételeit néznénk, az említett tér fölött úgy száguldanak át a napszakok, az évek, az évszakok, amelyeknek változását – ahogy a körben álló házak lakóinak mindennapjait is – teljes statikussággal, valami egyedülálló közönnyel szemléli az író, madártávlatból, egy ablakból, vagy talán egy rogyadozó kovácsoltvas erkély rácsaira hajolva. Bár az időjárási elemek, a folytonosan változó évszakok, a felszabadító szélrohamok hatására olykor megkönnyebbülni látszik, Kőrösi városa fejezetről fejezetre ugyanaz a bűzös, utálatos és mégis élettől pezsgő hely marad, amelyben nincs fény árnyék nélkül, de mivel árnyék van, szükségszerűen fény is kell, hogy legyen. Az egymásba folyó mondatok nyomasztóan torlódnak fel a könyv végére, s a megállíthatatlan körforgást az első írás megismétlődése teszi még kézzelfoghatóbbá.
A kötet Burger Barna benne szereplő fotóival remekül adja vissza Pest nyomasztó légkörét, az írások monotonitását megtörni hivatott rendhagyó tördelés azonban meglehetősen félresikerült. A tizenhat fejezet az írások közébe tűzdelt gondolatfoszlányokkal (Jose Saramago, Thomas Bernhard, Don Delillo, Hrabal, Kafka, Márai, Marquez és Mészöly torzított idézetei) befejezetlenségében is teljességet sugalló összképet ad a XXI. század Budapestjéről. A nagyvárosi életet egy ledózerolt bérház gyomrából feltáruló konyhabelsőn, a pincerács vasához törleszkedő, napfürdőző hajléktalanokon, vagy közös önkénnyel, az út mellett kitaposott, lucskos utakon át villantja fel Kőrösi, s aki itt él, ezekben a villanásokban, valami összetéveszthetetlen pesti hangulatra ismerhet rá. Az író úgy vonul el a lepusztuló város és az új élet hétköznapi csodái mellett, ahogy a pesti ember nap mint nap elvonul, amíg a metróállomástól a buszmegállóig elér. A különbség csak annyi, hogy míg itt mindenki rohan, addig Kőrösi, mint egy délutáni álomból ébredve, lassan, még kábult bénaságban, folyton kívülállóként szemléli, már-már gyönyörködik az élet e megállíthatatlan, felemás körforgásában.
(Kőrösi Zoltán: Délutáni alvás – A történet árnyéka, Kalligram Könyv- és Lapkiadó, Pozsony, 2007.)