Tartós magyar összefogás. A vajdasági magyar pártok együtt indulnak a májusban tartandó szerbiai helyhatósági és a vajdasági tartományi választásokon. Ezt a korábbi elhatározást erősítette meg hivatalosan is a kedd esti óbecsei hárompárti találkozón Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke. A megbeszélésekről kiadott közös közlemény szerint egy kétrészes politikai program készül a tartományi választásokkal összefüggésben. Ennek két melléklete lesz, az egyik a magyar autonómiára vonatkozó tervezet, a másik pedig egy magyar többségű közigazgatási körzet kialakításáról szól. Megújítják a koalíciós szerződést, az ezzel kapcsolatos okmányok most készülnek. A vajdasági magyar pártok tárgyalódelegációi – olvasható közleményükben – megismerkedtek Tőkés László levelével, amelyben az európai parlamenti képviselő jelzi, hogy Becsey Zsolttal (Fidesz) már egyeztettek a Magyar Koalíció közös autonómiamodelljének nemzetközi bemutatása érdekében. (S. I.)
Bozsidar Djelics európai integrációért felelős demokrata párti miniszterelnök-helyettes nem kapott felhatalmazást a kormánytól az EU által „fájdalomcsillapítónak” szánt, és Szerbiának mindenféle kedvezményeket kínáló politikai megállapodás aláírására. Vojiszlav Kostunica kormányfő, az immár nyíltan oroszbarát és nacionalista Szerb Demokrata Párt (DSS) elnöke ugyanis február 7-én nem volt hajlandó összehívni az egyébként esedékes kormányülést, mert a kabinetben többségben vannak az államfő pártja – a Demokrata Párt –, valamint a nyugati tőke nagy barátja, a G17 Plusz által delegált miniszterek, akik támogatnák a megállapodás aláírását. Kostunica Oliver Dulicsnak, a parlament szintén demokrata párti elnökének visszautasítására reagált ezzel, aki viszont azt tagadta meg, hogy a kormányülés előtt a parlament tárgyaljon az EU-val kötendő megállapodásról, mivel számít arra, hogy az ott nyomasztó fölénnyel rendelkező Szerb Radikális Párt (SRS) és a vele szövetséges pártok nem adnák beleegyezésüket. Hevesen ellenzik ugyanis a tervezett uniós rendvédelmi és igazságügyi missziót, amelyhez – szerintük – semmiféle jogi alapot nem szolgáltat a Koszovót Szerbia részének elismerő 1244. sz. ENSZ BT-határozat, s amellyel az EU prejudikálja Koszovó elszakadását és a Belgrád által elvetett Ahtisaari-terv megvalósítását. Kostunica abból sem csinált titkot, hogy a felkínált dokumentum semmi lényegeset nem ajánl Szerbiának, miközben területe 15 százalékát el akarja szakítani tőle.
Ami igaz, az igaz. Az EU kétségbeesett, de nem túl fantáziadús kísérleteket tesz, hogy Koszovó elvesztését kompenzálja, s Szerbiát egy Oroszországgal kötendő hoszszú távú stratégiai szövetségtől eltántorítsa. E cél érdekében már megnyitotta a bukszáját, s a felgyorsított csatlakozás, teljes vízummentesség ígéretével kivívta az integráció útvesztőjében már régóta bukdácsoló Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Macedónia haragját anélkül, hogy megnyerte volna magának Szerbiát. Valami hiba lehet a brüsszeli stratégiában, ha egyáltalán van. Arra a jelenlegi patthelyzetből is következtetni lehet, hogy az alapja nem a valós, hanem valamiféle virtuális Szerbia. Tadics győzelme az elnökválasztáson – az uniós tisztségviselők derűlátó nyilatkozatai ellenére – nem jelentette a belpolitikai erőviszonyok megváltozását a Nyugat-barát erők javára. Emellett az államfői jogkör a közvetlen választás biztosította nagyobb legitimitás mellett is jobbára csak protokolláris. Papíron a hadsereg főparancsnoka, de Tadicsnak védelmi miniszterként sem igazán volt rálátása arra, hogy mi történik a hadseregben. A diszkreditálására törő erők még a kiskatonák életével sem fukarkodtak, hogy alkalmatlanságát bebizonyítsák.
A jelenlegi kormánynak legalább akkora esélye van a fennmaradásra, mint a bukásra, nem a DS elhatározásától függ. A tényleges hatalmat – legkivált az új alkotmány elfogadása óta – a parlament gyakorolja, amelyben az SRS és szatellitjei (köztük a Szerb Szocialista Párt) abszolút többséggel rendelkeznek. Ők diktálják a játékszabályokat. Kostunica nem pártja hatalmas támogatottsága jogán ül a kormányfői székben, hanem az SRS jóvoltából. Pillanatnyilag minden kormányalakítási kombinációban nélkülözhetetlen. Ha úgy ítéli meg, előnyökkel járna (mint például a teljes és feltétel nélküli vízummentesség és/vagy további EU-s pénzadományok) az újabb választások kiírása – értsd: a radikálisok nyílt hatalomátvételével való riogatás –, minden kockázat nélkül kiírathatja. Ha úgy látja, hogy nagyobb lenne a megméretéssel a baj, mint a nyereség, akár a kormánykoalíció két tábora között most keletkezett szakadékot is áthidalhatja. Annál is inkább, mert – legalábbis az elnökválasztás tanulsága szerint – nem olyan nagy már a különbség. Tadics és a radikális jelölt, Tomiszlav Nikolics retorikája a kampány során csaknem azonos volt. Jóllehet politikai elemzők és közvélemény-kutatók azt jósolták, hogy az elnökválasztás nem hivatalos eredményére a kiegyenlített küzdelem miatt napokat kell majd várni, s a vesztes talán kétségbe is vonja a választás eredményét, Nikolics már a választás estéjén elismerte vereségét, és gratulált ellenfelének a győzelemhez. Miért is ne, hiszen a „családban” maradt.
