A magasabb rendű igazság

Eszembe jut a Megetetett társadalom, s ha már, akkor a Super Size Me filmek, amelyek szerint a vágósúlyúra hizlalt Amerika szó szerint szemetet eszik, eszembe jut az a tucatnyi, az utóbbi időben a mozikat elárasztó dráma, amely szerint a diadalittas washingtoni külpolitika velejéig romlott, álszent és hazug, eszembe jut, hogy az Alpha Dog tizenévesei ott a külvárosi úszómedencéjük peremén – jóléti unalmukban – gyerekrabláson törik a fejüket. Vagy ha nem ők, akkor a féreglelkű pedofilok és kéjgyilkosok mint a Hideg nyomonban és A halott lányban – ezt neked, tehát szent szabadságeszmény, tisztelt és csodált, rózsaszínű, kólaízű, lufieregető, bájvigyorgó Amerika, ezt neked, a South Park művészi rémálma szakadt a popcornzabáló plebs sötétjére.
Ma már ez a divat. A tükörbe nézés. Világmegmentő hősök még mindig vannak, persze, csak a kiskamaszokon kívül már senkit sem érdekelnek, John Rambo és Rocky Balboa már a nyugdíját intézi, Terminatornak meg pészmékerje van. Halad az idő, de még nincs késő ahhoz, hogy a kommersz film is szembenézzen a rögvalósággal, s a témához az ihletet a közelből – a hétköznapokból, a médiumokból és a szomszéd nappalijából – merítse. Másmilyen hősök kellenek, emberszabásúak, akár gyarlók is, James Bond és Jason Bourne helyett kiégett arcok, megcsúszott életek, amelyekben mégis nagyobb lánggal él az igazi tenni akarás, mint a parfümreklámarcú kollégákban.
S ha már Bourne, rákanyarodhatunk a Michael Clayton című filmre, amely Tony Gilroynak, a Bourne-széria forgatókönyvírójának első rendezése, egy közhelyes – már ha manapság közhely, hogy a multicégek az emberiség farkasai – alapokon nyugvó történet, amely nem ragad bele a moralizálás posványába, és felmutat egy hőst, aki semmivel sem bonyolultabb vagy éppen vegytisztább, mint a nagy átlag („Júlia nem volt erős vagy több minálunk, Júlia nem volt se jó, se szép” – mondta meg jó előre a Napoleon Boulevard).
Michael Clayton (a szolid, viszszafogott de azért örömmel öntetszelgő George Clooney) takarító. Nem tarantinói értelemben, mint Harvey Keitel a Ponyvaregényben, nem. Ügyvéd, aki eltünteti a nyomokat, aki jogilag képes tisztára mosni Ágnes asszony lepedőjét. És nem érdekli a morál. A pénz érdekli, a zugkaszinó, de azért szíve is van. Meg gyereke, akit nem ő nevel, mégis apjafia-gyerek: szemében a feltétlen csodálat. Michael Clayton egy hatalmas jogi cég sztárügyvédje, akit éppen egy másik hatalmas cég (a kliens) védelme kapcsán döbbent rá a magasabb rendű igazságra a legjobb barátja, Edens (a zseniális Tom Wilkinson).
A magasabb rendű igazság kliséjére szépen vezeti rá a nézőt Tony Gilroy. Az idősíkot felszabdalta, a szereplőket egy órán át látszólag összefüggéstelenül bóklászni hagyja a térben, magával az üggyel pedig mindvégig kellően távolságtartó. És így lesz a Michael Clayton – szerencséjére – nem a kisembert lepöckölő nagyvállalat leleplezésének krónikája, hanem a munkájába belefáradt, abban kiégett sztáralkalmazott csendes megvilágosodásának és belső forradalmának katartikus drámája. Kétszeresen. Megvilágosodik Edens, s Edens elvesztésének fájdalmában megvilágosodik Clayton.
Gilroy talán kissé papírszagúan kuszálta össze a szálakat, a happy end talán túl igaztalan, mindegy. Ez legyen Hollywood bűne. A filmért napokban mellékszereplői Oscarral jutalmazott Tilda Swinton reszketésében, ideges izzadásában és térde csuklásában, Wilkinson őrült monológjaiban, Clooney hallgatásában bőven van annyi, amiért ez a film szépen rögzül, dolgozik, újabb visszanézésre noszogat. És van a visszatérő jelenet, a rohanásból egyetlen pillanatra kiszakadó Michael Claytonnal, a deres hajnali mezőn a három lóval, a három ló hat szemével, a táj végtelen némaságával és az abba hasító robbanással, igen, ez a jelenet az, ami megmarad. Többet mond az amerikai városlakó földhöz és természethez való viszonyáról, mint bármely szájbarágós, filmipari tantörténet.
Felteszem, hogy Huszárik a lovak tekintetét kereső kamera mögött egy elnéző mosollyal fentről odasúghatta Gilroynak: lám, te is a lovakkal vagy… az emberek előbb-utóbb úgyis kivégzik egymást, tápszerekkel, génmanipulált paradicsommal, adalékhamburgerrel, csak úgy, késsel, pisztollyal az utcán, vagy nagymenőként, mint a régi hősök, forgótárassal a terrorizmus ellen indított hadjáratban, a magasabb rendű igazságtól, Istentől fosztott bigottak keresztes háborújában. Szevasz, Hollywood, volt egyszer egy szabad, naiv Amerika.
(Michael Clayton. Színes feliratos amerikai thriller, 119 perc. Rendezte Tony Gilroy. Forgalmazza a Budapest Film.)