A viszonválasz jogán

Bitskey Botond a Magyar Nemzet február 19-i számában A polgári demokrácia és az alkotmányosság című válaszában a köztársasági elnök törvény-aláírási jogára vonatkozóan megjelent cikkemmel kapcsolatban valótlan és félrevezető állításokat fogalmazott meg, szokatlanul indulatos stílusban. Ezekre egyenként kívánok – a lehetőség adta terjedelmi korlátok között – tárgyszerűen reagálni:
1. Bitskey egy csúsztatással élve alapvetően tévesnek minősítette azt az állításomat, hogy alapjogot törvényben nem lehet korlátozni. A csúsztatás ott történt, hogy elfelejtette (?) megemlíteni, hogy ez a kijelentésem olyan korlátozásra vonatkozott, ami az alapjog érvényesülésének lényegéhez tartozik. Az alkotmány erről szó szerint a következőképpen rendelkezik: „8.§ (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
2. Bitskey egyértelműnek jelenti ki, hogy „magát a népszavazási kezdeményezést semmiképp sem illeti meg abszolút védelem mindaddig, amíg 200 000 aláírást nem nyújtottak be hitelesítésre a választási bizottságnak”. Ennek az állításnak az ellenkezőjéről az 52/1997. (X. 14.) alkotmánybírósági határozat a következőket tartalmazza: „Kérdés, hogy ez a védelem kiterjed-e az aláírásgyűjtés időszakára is. (…) Az alkotmányból folyik tehát a népszavazás állampolgári joga gyakorlásának védelme az aláírásgyűjtés alatt is.”
3. Bitskey arra is hivatkozik, hogy az előbb idézett 1997-es alkotmánybírósági határozat nem tartalmaz olyan megállapítást, hogy a jogvédelem a népszavazási kérdés hitelesítésének idejére is kiterjed, ezért szerinte az legfeljebb csak az aláírásgyűjtés megkezdésétől áll fenn. Bitskey Botond elmulasztja a közvélemény tudomására hozni, hogy a szóban forgó alkotmánybírósági határozat meghozatalakor még egyáltalán nem létezett a népszavazási eljárási szabályok között a kérdéshitelesítési eljárás, azt az 1998-ban elfogadott új törvényi szabályozás vezette be, így az alkotmánybíróság szükségképpen nem is vizsgálhatta.
4. Végül Bitskey Botond egyenesen a „permanens jogi káosz” víziójának felrajzolásával ad nyomatékot a meggyőződésének. Ilyen helyzetet azonban csak az eredményezne, ha annak megelőzésére az arra jogosult és köteles állami szervek nem élnének a hatáskörükbe tartozó jogosítványokkal. Az alkotmánybíróság számtalan alkalommal jelezte az Országgyűlésnek, hogy a népszavazásra vonatkozó jogi szabályozás teljes körű felülvizsgálatot igényel – mindeddig eredménytelenül. Ha a törvény megerősítésére irányuló népszavazásra vonatkozó alapjog érvényesülését a köztársasági elnök az aláírásával nem hiúsította volna meg, az Országgyűlés kénytelen lett volna a népszavazás intézményének szabályait a jövőre nézve haladéktalanul kiigazítani, és ezzel az esetleges későbbi visszaélésszerű joggyakorlásnak elejét venni. (Ezt a folyamatot a köztársasági elnök nem mellékesen törvényjavaslat benyújtásával is segíthette volna.) Mindeközben az egészségbiztosítás részleges privatizációjáról szóló törvény pedig nem lépett volna érvénybe. Ehelyett marad a népszavazásra vonatkozó hiányos és rossz szabályozás, az aláírt egészségbiztosítási törvény pedig évekre megpecsételi az emberek sorsát. Ennek a felelőssége kétségtelenül nagy teher, azt azoknak kell viselni, akik az ehhez vezető döntéseket meghozták.
Dr. Ádám Attila,
Európa-jogi szakjogász