Átértékelték az állam szerepét

A Nyugat nem érti, nem akarja érteni Oroszország belső fejlődését. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a GlobeScan közvélemény-kutató intézet végzett a világ 31 országában. Eszerint külföldön még azt sem nagyon ismerik el, hogy az oroszok jobban élnek, mint tíz éve. Az érintettek mindezt egészen másképp látják.

Míg a legfejlettebb ipari országok lakosai szerint Vlagyimir Putyin negatív hatással volt a világ fejlődésére, a demokrácia alakulására, sőt még országa lakosságának az életminőségére is, addig az oroszok túlnyomó többsége elégedett az államfő tevékenységével. Külpolitikájával 86, az életminőségre gyakorolt hatásával 77, az oroszországi demokrácia erősítése szempontjából 64 százalék elégedett vele. Így érthető az is, hogy e kurzus folytatására szavaz március 2-án, ami látszik Dmitrij Medvegyev egyértelmű, 70 százalék feletti támogatottságából is.
Putyin nyolc évének programja még valamikor a 90-es évek végén megfogalmazódott, akkor még a Jurij Luzskov és Jevgenyij Primakov vezette Haza és az Egység nevű pártalakulatok keretében. Alekszandr Cipko, a Nemzetközi Gazdasági és Politikai Kutatások Intézetének (IMEPI) tudományos főmunkatársa akkor részt vett ezek kidolgozásában, s ma mosolyogva emlékszik arra, hogy a nagy állami korporációk létrehozásának gondolatát már akkor felvetették, mint ahogy a mára varázsszóvá vált nanotechnológia fejlesztésének fontosságát is. Mindez válasz volt a 90-es évek zsákutcába futott, Oroszország számára idegen fejlődési modelljére. Putyin és csapata a saját személyes tapasztalata alapján megértette, hogy át kell értékelni, erősíteni kell az állam szerepét, mert Oroszországban ma csak ez lehet a modernizáció motorja. Az első négy év alapvetően pszichológiai szempontból hozott áttörést – fogalmaz az elemző –, hiszen ha klasszikus értelemben nem is nevezhető teljesnek a stabilizáció, a lakosság ezt egyértelműen ekként élte meg. Oroszország minden problémája ellenére birodalom maradt, s az emberek ezt ismét így is érzik. Putyin igazi érdeme, hogy a szétesés évei után legalább az elit és a társadalom nagy része számára valamiféle egyesítő ideológiát tálalt föl. Ez pedig Cipko szerint nem más, mint az orosz liberális konzervativizmus eszméje, amelynek leghatározottabb képviselője még Sztruve volt. Ennek a lényege, hogy az európai értékeket összhangba kell hozni a szuverenitással. A Nyugat nem nagyon akarja megérteni, hogy a Kreml főideológusa, Szurkov valahol ezt az irányt követi.
Ez nem változtat azon, hogy vagy 20 millióan élnek szinte a nyomor szintjén, s például Japánnal ellentétben még mindig nem alakult ki igazából az ország megújítását végrehajtani képes elit. Cipko szerint a 90-es évekkel szemben komoly felismerés, hogy az államnak kell az oktatás és az egészségügy mellé állni, s nem hagyhatja az ország jövője, jóléte és fejlődése szempontjából fontos ágazatokat kiszolgáltatni kizárólag a piac kénye-kedvének.
Valójában tehát nincs másról szó – fogalmaz a politológus –, mint arról, hogy Putyin levonta a tanulságot a 90-es évekből, megértette Oroszország lényegét, s az illúziók kergetése után az ország vezetése ma már a realitásokból indul ki. Oroszország tanult a nyugati út kritikátlan utánzásából, s kezd rátalálni a saját útjára. S bár Alekszandr Cipko szerint nincs igazuk azoknak, akik mindenhol ellenséget keresnek, de valahol igaz, hogy Oroszországnak nincsenek barátai, csak vetélytársai. Putyin müncheni beszéde valójában erről szólt. Mindemellett nem szabad elfeledkezni arról – figyelmeztet – hogy az igazi veszély mindig belülről, a megújulás képességének hiánya, lassúsága felől fenyegette az országot. A Putyin által felvázolt stratégiai célokkal is az a baj, hogy az elit hellyel-közzel még csak-csak képes lenne megvalósítani e célkitűzéseket, ám a tömeg a 90-es évek eredményeként még most is demoralizált, szétesett, s képtelen lépést tartani a modernizáció ma még egyáltalán nem oly gyors tempójával.