Huszonötmillió néző. Közép-Európa egyetlen egész évben működő kőcirkusza 1891. május 7-én világvárosi műsorral nyitotta meg kapuit a pesti Városligetben Wulff Ede vezetésével. Az épület méretei megegyeztek a mai Fővárosi Nagycirkuszéval, azzal a különbséggel, hogy a befogadóképessége 2290 fő volt. 1904-ben Beketow Mátyás bérelte ki és újította fel az épületet, amelynek attól kezdve egészen 1934-ig Beketow Cirkusz volt a neve. 1944-ben a fokozódó bombázások miatt a főváros megtagadta a játékengedély kiadását. Az 50-es években ezt az intézményt sem kerülhette el az államosítás, majd 1966-ban a régi cirkuszt lebontották, s 1971-ben nyitották meg a mai épületet, élén az első és ez idáig egyetlen női igazgatóval, a nagy hírű Picard-dinasztia leszármazottjával, Eötvös Gábornéval. A 35 éve még modernnek számító Fővárosi Nagycirkusz épülete 125 bemutatott magyar és nemzetközi műsort szolgált ki, amelyeket 15 500 előadáson 25 millió néző látott.
Hétköznap délután, valamivel három óra előtt ülök a kisföldalattin. Velem átellenben fiatalos nagymama egy gyerekkel. A Bajza utca tájékán elkezd neki énekelni. Hamiskásan lépeget a hangok között, s a kislány komoly arccal, átszellemülten figyeli a produkciót. A Széchenyi fürdőnél a nagymama felsóhajt: remélem, itt kell leszállni a cirkuszhoz. Én is ezt remélem, bár furcsa mód eszembe sem jutott, hogy zajos gyerekcsoportokat lessek a járművön, s nyomukat követve próbáljak eligazodni a Városligetben. – Ez egy korosztályfüggő szórakozóhely – magyarázza Pósfai Zoltán, a cirkusz sajtósa –, a látogatóink leginkább a gyerekek, a szülők és a nagyszülők.
Logikus. Ugyanakkor ha az épület állapotát elnézem, némiképp még így is meglep, hogy hétköznap délután ennyi gyerek zsibong a váróteremben. Valaminek lennie kell itt, ha ezeken az elkopott gumicsíkokkal borított lépcsőkön ilyen kedvvel lépegetnek le az apró lábak, s ilyen érdeklődéssel támaszkodnak tulajdonosaik az elnyűtt bársonnyal fedett könyöklőkre.
A jótékony homályba burkolózó nézőtéren az előadás közben repdeső fények, az egész teret betöltő, kifogástalan hangzás és persze a mutatvány köti le a figyelmet. Csak a szünetben tűnnek fel a hiányosságok, amelyeket a működtetők a kulturális tárca támogatásából és a jegyárbevételből lecsippentett öszszegekkel igyekeznek befoltozni. A régi székeken új, piros huzat, a megújított fény- és hangtechnika sokat dob az élményen, de nyáron nehezen elviselhető a hőség, s bár maguk is szégyellik, hogy nem nyújthatnak nagyobb komfortérzetet azoknak, akik jegyet váltanak, a légkondicionálást nem tudják megoldani a jelenlegi támogatási feltételekkel. A cirkusz aránylag magas jegybevételéből tudja fedezni a műsorokkal kapcsolatos költségeket, s az egyre fogyó állami pénz – tavaly 50 milliós elvonáson estek át – fordítható a személyzet kifizetésére és az állagmegóvásra.
– A Fővárosi Nagycirkusz épületét 1971-ben adták át – meséli az igazgató, Kristóf István. – Az akkori építkezési stílus nem volt a legmegfelelőbb, a csöveket a falba betonozták. Így amikor az emeleten a padlófűtő rendszerben csőtörés volt, az egyetlen megoldás az volt, hogy a padlófűtést kikapcsoltuk.
A számítások szerint az épületet, amelyhez átadása óta nemigen nyúltak, ma már gazdaságosabb volna ledózerolni, majd újjáépíteni, mint felújítani. A tervek rég elkészültek, de az új cirkuszépületre sosem jut a költségvetésből.
– Tíz éve kezdtük tervezgetni az új épületet, a minisztériumtól rengeteg ígéretet kaptunk, aztán lassan azok is elmaradtak. Senki nem mondta még ki, de a miénk egy kicsit lenézett szakma – mondja a sajtós, aki maga is artista. – Amellett, hogy a maga évi 300 ezer nézőjével ez az ország egyik leglátogatottabb kulturális intézménye, s már csak ezért is megérdemelne egy elfogadható épületet, az itt dolgozóknak is nagyobb megbecsülés járna a munkájukért.
Egy artistának a nyolcéves artistaképző elvégzése mellett egy élsportoló állandó felkészültségével és nem kevés színészi képességgel is kell rendelkeznie, hiszen a közönség figyelméért a produkció hitelességével is meg kell küzdenie, méghozzá nemzetközi színtéren. Mivel ez néma műfaj, az artista előtt az egész világ nyitva áll, a cirkuszigazgató nem a nemzetiséget, csak a produkciót nézi, amikor választ, a konkurencia tehát meglehetősen erős. Ezek az emberek amellett, hogy sokszor az életüket is kockáztatják, rendkívül összetett művészi produkció létrehozói. – Ezért is borzasztóan kínos, hogy a Fővárosi Nagycirkusz, amely befogadó színházként működik, nem tud méltó helyet adni a fellépőknek. A cirkusz hátsó épületeiben annak idején csak öltözőket építettek, mi ezekben tudjuk elhelyezni a társulatokat. Egy-két éjszakát még csak-csak el lehet tölteni egy ilyen kis szobában, de három–öt hónapot bajosan. Szégyellem magam, amikor egy hónapokra szerződtetett társulatnak meg kell mutatnom, hol fognak lakni – mondja az igazgató keserűen.
A hátsó régióban tett séta után valóban felszabadító bekukkantani a közönség számára frissen felújított vizesblokkba. Az emeleti kerengőn színes, modern cirkuszépület makettja díszeleg. Az itt dolgozók pontosan tudják, miről álmodnak – hiába.
