Nem csak passzióból készülne

Igaly Diána címvédőként vág majd neki a pekingi olimpia női skeet számának, de mint mondja, már annak is örülne, ha az első hat közé kerülne. S mindezt nem álszerénységből gondolja így, hanem mert felkészülése körülményei meszsze nem ideálisak. A lövészet idegi-technikai sportág, aki ideges, az pontatlanul céloz, márpedig Athén aranyérmesének nem túl nyugodtak a napjai.

Félve vagy inkább óvatosan kérdezem az elmúlt hetek, hónapok történéseit ismerve: minden rendben megy a felkészülésével?
– Semmi sincs rendben, de minden rendben… Részletekbe nem mennék, maradjunk annyiban, hogy úgy néz ki, az olimpiáig maradhatok a budaörsi lőtéren, bár még néhány körülményt tisztáznunk kell. Az tény, hogy idén még nem edzhettem itt.
– Akkor hol edz?
– Sarlóspusztán, Balatonfűzfőn, de az mégiscsak más, időt, energiát, figyelmet vesz el már az is, hogy le kell autóznom oda. Passziózgatni lehet így is, de nemzetközi szintű, teljes értékű munkát végezni nem. Szerencsére nemrég ki tudtam ugrani Olaszországba öt napra edzőtáborba, kikapcsoltam a telefont, s végre nyugalomban, békében lőhettem.
– Ha Athén magyar egyéni olimpiai bajnokait nézzük, Nagy Tímea nem szerzett kvótát, Vörös Zsuzsa igen, de tavaly érem nélkül maradt a világversenyeken, Janics Natasa összeveszett az edzőjével, Majoros István már nem készül a válogatottal, s mint látjuk, az ön helyzete sem ideális. Ez valami átok vagy törvényszerűség?
– Nem nevezném törvényszerűségnek, hiszen mindenkinek más és más a problémája. Jómagam huszonnyolc éve versenyzek, de ilyen helyzetben még nem voltam, hogy egy harminc éve működő lőteret meg akarnak semmisíteni. Pályafutásom alatt bizonyítottam, hogy nem vagyok egy – elnézést a férfias fogalmazásért – „beszari” típus, ha nyugodt körülmények között készülhetek, akkor mindig odateszem, oda tudom tenni magam. Ám egyelőre még csak vágyom ezekre a nyugodt körülményekre.
– A bronz-, illetve aranyérmet hozó sydneyi és athéni olimpiára is úgy szerzett kvótát, hogy két évvel a játékok előtt megnyerte a világbajnokságot. Most nem, tavaly a lonatói Világkupán elért ötödik helyezésével kvalifikálta magát. Számít ez?
– Annyiban igen, hogy a nyugodt háttér hiánya miatt én az ötödik hely miatt is borzasztóan boldog voltam. Szomorú, de ez van: ennek, a kvóta megszerzésének is nagyon kellett örülnöm.
– Melyek a felkészülése állomásai?
– Hál’ istennek jócskán van verseny. Két hét múlva részt veszek a ciprusi grand prix-n, aztán jön megint egy hét olaszországi edzőtábor, majd április közepén az előolimpia Pekingben s a nyáron még lesz Európa-bajnokság is. De nekem az olimpia a legfontosabb, mindent annak rendelek alá.
– Milyennek ítéli pekingi esélyeit?
– Most az a feladatom, hogy a problémákat félretegyem. Csak az olimpia lebeg a szemem előtt, ha netán nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, nem lehet majd a hozzáállásomra fogni. A mezőnybe jöttek újak, és maradtak régiek, mivel két évig selejtezőztünk, nagyon erős és kiegyensúlyozott a társaság. Mind a tizennyolc induló világversenyes érmes, s mindenkinek áll a zászló az éremre, így nekem is. Most egy kicsit le vagyok maradva, de behozom, és akkor bekerülhetek az első hat helyezett közé. S nem álszerénység, hogy ha ez sikerül, nagyon boldog leszek, hiszen én tudom a legjobban, mennyit kellett küzdenem.