Bakui ultimátum. Miközben a világsajtó így év elején szinte naponta tudósít az orosz–ukrán gázárviták legfrissebb fejleményeiről, arról szinte alig hallani, hogy Azerbajdzsán januárral leállította a szállítást Grúziának. A forgatókönyv ugyanaz, mint volt Kijev és Moszkva esetében. A két ország nem tudott megegyezni a gázárról, s nincs érvényben lévő szerződés a szállításról. Baku ugyanis az eddigi ezer köbméterenkénti 120 dollárért már nem hajlandó Grúziának gázt exportálni, s 180-200 dollárra emelné az árat. Tbiliszinek nincs más választása, mint elfogadni az árat. Évi mintegy kétmilliárd köbméter földgáz-szükségletének mintegy felét Oroszországtól szerzi be 235 dollárért, míg majd egymilliót egy régi vezetéken kapott idáig 120 dollárért Azerbajdzsánból. Ezt egészíti ki a Sah Deniz-i mezőről további 800 millió köbméter – ebből 2450 millió a tranzitért cserébe ingyen –, amely az új Baku–Tbiliszi–Erzurum-vezetéken át jut el Grúziába. Tbiliszi teljes egészében szabadulna az orosz gáztól, s Azerbajdzsán mellett Közép-Ázsiából és Iránból pótolná e mennyiséget. (S. G.)
Egy hete néhány tízezren gyűltek össze a grúz parlament épülete előtt, tiltakozva Mihail Szaakasvili antidemokratikus rendszere ellen. Az ellenzék egyik vezető politikusa, Koba Davitasvili arról beszélt, hogy „addig tiltakoznak az illegitim hatalom ellen, amíg az nem biztosítja az igazságos választások feltételeit”. Az ellenzék továbbra is követeli a köztelevízió igazgatójának és a központi választási bizottság elnökének leváltását, valamint 44 politikai fogoly szabadon bocsátását. Ezek a követelések ott szerepeltek a január végén a hatalomnak átadott 17 pontos memorandumban, amelyre Szaakasvili hívei a saját 21 pontos cselekvési tervükkel válaszoltak.
A hatalom és az ellenzék között átmeneti nyugalom után így ismét kiéleződött az ellentét, amelyet csak fokozott Patarkacisvili halála. Az év első napjaiban megtartott előre hozott elnökválasztás után a grúz politikai élet erősen másnapos állapotban leledzik. A kétséges körülmények között, lényegében csak csalások sorozatával győzni képes hatalmi oldalt ugyan a történtek után sem ejtette a Nyugat, ám Mihail Szaakasvili vállára súlyos teherként nehezednek a demokratizálódáshoz és az életszínvonal emeléséhez fűződő elvárások. Tisztában vannak vele, hogy gyors és hatékony lépésekre van szükség, ha nem akarnak veszíteni a tavaszi parlamenti választásokon. Az év utolsó heteit a garantált társadalmi és nyugati támogatás tudatában eufóriában átélő ellenzéket a számára szomorú realitás sokkolta. Egyrészt nem sikerült meggyőzően megverni Szaakasvilit, másrészt azzal kellett szembesülnie, hogy az elnök ugyan nem a legideálisabb szövetséges Nyugaton, ám egyértelmű Amerika-barátságát még mindig meggyőző támogatással honorálják. Mindez közben oda vezetett, hogy a grúz társadalomban megerősödött a Nyugat-, ezen belül is elsősorban az Amerika-ellenesség. Ez akkor is figyelmeztető, ha a lakosság 77 százaléka egyébként támogatta az ország NATO-csatlakozását. Még inkább megingott a bizalom Szaakasviliben. Az egyik hetilap friss felmérése alapján az elnöknek a megkérdezettek 27,3 százaléka hisz, míg 45 százalék már csak legyint az ígéretekre.
Ennek ellenére megfigyelők szerint Szaakasvilinek áll a zászló a hatalom és az ellenzék csatájának újabb fordulójában. Elsősorban azért, mert az ellenzék erőtlenséget mutatott azzal, hogy elhalasztotta az áttörés esélyét. Amikor ugyanis kiderültek a választási csalások, az ellenzék a második forduló kierőszakolása helyett titkos egyeztetésekbe kezdett, az ígéreteket azonban a Nyugat által gyorsan legitimált, így megkönnyebbült hatalom hamar elfelejtette. Szaakasvili pozícióit erősíti az is, hogy békülékeny hangot ütött meg Oroszországgal, amely már fel is újította a 2006-os válság idején leállított légi járatok közlekedését, s bizonyos feltételek mellett kész áttekinteni a gazdasági embargó kérdését.
