– A vidéki otthonfelújítási programnak a lényege 2887 településen az, hogy hárommillió forintot adunk azoknak a régi típusú otthonoknak a felújítására vissza nem térítendő támogatásként, ahol a család, a bentlakók növelni akarják a komfortfokozatot, növelni akarják az energiahatékonyságot, egyszerűen egy jobb lakást, egy jobb otthont szeretnének – hívta fel a figyelmet Lázár János a közösségi oldalára feltöltött videójában. Az építési és közlekedési miniszter emlékeztetett: mindehhez 50 százalék önerőt kell hozzátenni.

Ha valakinek nincs hárommillió forintja az állami hárommilliós támogatás feltételeképpen, akkor biztosítunk számára egy hitelkeretet, tehát vidéki otthonfelújítási hitel is létezik a hárommilliós önerőnek a biztosítására – magyarázta a miniszter. Majd hangsúlyozta:
az az elvünk, hogy hárommilliót adunk támogatásként, amihez hárommillió forint önerő kell, ha nincs önerő, akkor biztosítjuk a hitelt.
Tehát nem kötelezünk arra senkit, hogy hitelt vegyen föl, ha van önereje, akkor nem kell a hitel, önerő nélkül viszont nem tudjuk odaadni a támogatást, hiszen mindenkinek hozzá kell tennie valamit az állami támogatáshoz, ahhoz, hogy boldogulni tudjon, ahhoz nem csak állami segítségre, hanem saját erőre is szükség van, amit viszont készek vagyunk meghitelezni – szögezte le Lázár János.