Széchenyi-díjas akadémikusok felhívása

Élénk érdeklődést keltett a közvéleményben a száz leggazdagabb magyar rangsorának közzététele. Csak örömünkre szolgálhat az a tudat, hogy élnek közöttünk kiváló, jó üzleti érzékkel megáldott, nagy munkabírású honfitársaink és hogy a sokat hangoztatott, híres kreativitásunknak mégis csak lehet valami alapja. Az említett tulajdonságokra azonban az életnek egy másik területén is szükség van: ez pedig a tudomány. A kutatás megszállottai is zömmel az átlagot meghaladó alkotókészséggel és szorgalommal megáldott emberek, akinek a teljesítményében óriási különbségek vannak. Az ország vezetőinek arra kellene törekedniük, hogy mindkét kiemelkedő csoport számára biztosítsák a kibontakozásukhoz szükséges feltételeket. A vállalkozóknak azonban arra is adottak a lehetőségeik, hogy a másik kreatív réteg munkakörülményeit javítsák, kutatásukat támogassák. Ez részükről nem csak önzetlen cselekedet lenne, hiszen a létrejövő szellemi termékek végső soron a gazdaság növekedését is szolgálnák. Hazánkban a természettudományok területén a legnagyobb gondot ma már nem az eszközök, hanem a kutatók hiánya, illetményük előteremtése jelenti. Az EU-országok népességéhez viszonyítva Magyarországon van a legkevesebb kutató. Jelentős minőségi változást eredményezne, ha a száz leggazdagabb vállalkozó személyenként 5-10 ösztöndíjat – nevezzük Szent-Györgyi-ösztöndíjnak – létesítene. Egy doktorandusz illetménye évi viszonylatban 1,2 milliót, egy posztdoktoranduszé pedig hárommillió forintot tesz ki. A két, munkájában sikeres csoport közötti kapcsolat példamutató nemzetépítő formája lehetne, ha a száz leggazdagabb vállalkozó elsősorban az objektív felmérések, a nemzetközi visszajelzések szerint száz legsikeresebb tudós honfitársának kutatóhelyét erősítené a javasolt ösztöndíjakkal.
Dobozy Attila, Dudits Dénes,
Keszthelyi Lajos, Papp Gyula, Solymosi Frigyes, Telegdy Gyula, Vígh László
Szegedi Széchenyi-díjas akadémikusok