Sharren Haskel: A fősodratú média Izrael kapcsán teljesen eltorzítja a valóságot + videó

– Ma a fősodratú média Izrael kapcsán teljesen eltorzítja, kiforgatja a valóságot, de a zsidók elleni gyűlölet a bevándorlással együtt is beszivárog Európába. Úgy gondolom, Magyarország ma talán a legbiztonságosabb hely a zsidók számára – látogatásra és mindennapi életre egyaránt. És nem a szavak, hanem a tettek miatt! – nyilatkozta az izraeli külügyminiszter-helyettes lapunknak. Sharren Haskel a Magyar Nemzet Rapid Extra című podcastműsorában válaszolt kérdéseinkre.

Sharren Haskel Fotó: www.arpadkurucz.com

Az izraeli külügyminiszter-helyettes Magyarországra érkezett, ahol meghívott vendégként részt vesz és felszólal az MCC Fest esztergomi rendezvénysorozatán is. Sharren Haskel, aki a második Intifáda idején az izraeli hadseregben katonaként is szolgált, exkluzív interjút adott a Magyar Nemzet Rapid Extra című külpolitikai podcastműsorának, ahol a Hamász elleni háborúról, a humanitárius segélyhelyzetről, Izrael nemzetközi megítéléséről, a növekvő antiszemitizmusról, valamint a magyar–izraeli kapcsolatok erősödéséről is kérdeztük. 

Izrael Állam külügyminiszter-helyettese, Sharren Haskel lapunknak beszélt a zsidókat érő gyűlölethullámról Európában és arról is, milyen felelőssége van a médiának Izrael démonizálásában
Fotó: Kurucz Árpád

– Kezdjük a legfrissebb eseményekkel, mert sok mindenről kell beszélnünk. Májusban Washingtonban két izraeli nagykövetségi dolgozót ért brutális támadás egy zsidó múzeum előtt. Pár nappal ezelőtt, Milánótól északra, egy francia férfi – hagyományos zsidó fejfedőt, kipát viselve – két fiával (6 és 12 évesek) állt meg egy benzinkútnál. Egy palesztinpárti tömeg előbb azt skandálta, hogy „Szabadítsátok fel Palesztinát!”, majd gyalázkodni kezdtek, végül fizikailag is bántalmazták őket. A férfi és gyermekei súlyosan megsérültek, lelki traumát szenvedtek. Amikor a férfi a rendőrséghez fordult segítségért, ezt a választ kapta: „Mondja meg Netanjahunak, hogy hagyja abba Gáza bombázását!” Az incidensről videófelvétel is készült, amely felháborodást keltett – de egyesek gyűlöletkeltő reakciókkal válaszoltak. Ön mit gondol? 

– Amit ma látunk, az a zsidó közösségek elleni gyűlölet és rasszizmus példátlan hulláma. El kell mondanom, hogy amit önök itt, Magyarországon tapasztalnak, az merőben más, mint ami Európa többi részén vagy más kontinenseken történik. A nagymamám Párizsban él – hat hónappal ezelőtt arab fiatalok egy csoportja megtámadta, a földre lökték és megrúgták, kizárólag azért, mert nekik zsidónak tűnt. A norvégiai unokatestvérem csaknem két évig nem járt iskolába, mert félt, és kényelmetlenül érezte magát az ott felhozott témák és megjegyzések miatt.

Londonban az unokahúgomat – még kisgyermek – egy állami iskolában tűvel megszúrták az osztályteremben, csak mert zsidó. Ez a valóság Európa zsidó közösségei számára. Folyamatos verbális és fizikai támadások érik őket. Célponttá váltak a zsidó közösségek, zsidó vállalkozások, bárki, aki „zsidónak néz ki”. Nem emlékszem, hogy a második világháború óta lett volna ilyen mértékű gyűlölethullám. Az önök kormánya viszont komolyan vette ezt, miközben más kormányok még csak egy vörös vonalat sem húztak, saját közösségeik védelmében.

Azokat, akik a nagymamámat megtámadták, soha nem fogták el, nem vonták felelősségre. 

Úgy gondolom, Magyarország ma talán a legbiztonságosabb hely a zsidók számára – látogatásra és mindennapi életre egyaránt. És nem a szavak, hanem a tettek miatt! 

A múlt tanulságait itt valóban levonták. Ki kell állni az igazságért, nem lehet csendben maradni! Személyesen, és nemcsak mint izraeli diplomata, hanem mint zsidó ember is, köszönetet mondok a magyar kormánynak azért, ahogyan kezeli ezt a helyzetet – például a dzsihadista tömegek megfékezésével. Ez egy teljesen más realitás itt, mint amit Európa-szerte zsidók milliói élnek meg nap mint nap.

– 2023. október 7-én a Hamász terrorszervezet brutális támadást indított Izrael ellen, amely a Nova Fesztiválon több mint 1200 izraeli és külföldi áldozatot követelt. Izrael válaszcsapást indított, és immár a háború 21. hónapjában járunk. A konfliktus bizonyos értelemben rontott Izrael nemzetközi megítélésén, több nyugati vezető – például a brit, a francia, a német és a kanadai – is bírálta az izraeli fellépést. Ön azonban – háromgyermekes édesanyaként – világossá tette: ha választania kell a gyermekei élete vagy az európai népek együttérzése között, nem kérdés, mit választana. Felmerül tehát a kérdés: egyes kormányok tehát megkérdőjelezik Izrael önvédelemhez való jogát?

– Két dolgot kell tisztán látni. Az egyik az, hogy a világ szereti az áldozatokat. A többség nem kedveli azokat, akik erősek, akik képesek megvédeni magukat. De nézzünk körül a világban! Dél-Szudánban például jelenleg az egyik legsúlyosabb humanitárius válság zajlik – az elmúlt hónapokban legalább hatvanezer ember halt éhen. Gyerekeket hagynak az út szélén. Hallott erről bármit is? Nemigen. És mi van Szíriával? Mi van a drúzokkal? Ki állt ki értük? Amikor alavitákat mészárolták le, vajon ki védte meg őket? Vagy amikor keresztényeket öltek meg egy szíriai görög templomban, ki emelte fel a szavát?

Mi túléltük a holokauszt óta a legsúlyosabb zsidóellenes mészárlást, és képesek vagyunk megvédeni magunkat, megvédeni a gyermekeinket. Ez egy önvédelmi háború, mert az ellenségeink – a mai napig – nyíltan hirdetik: ha újra lehetőségük lesz, ismét elkövetik ezeket az emberiség elleni bűntetteket. Ismét megerőszakolják a kislányainkat, élve elégetik őket, kivégzik a nagyszüleinket, lefejezik az izraelieket. Elfogadhatunk még egy ilyen esetet? Nem! Az egyetlen megoldás a Hamász terrorszervezet teljes felszámolása! Tudom, hogy ezt nehéz elfogadni, és a politikai vetülete is jelentős. Hadd említsek még egy szempontot: Európa hatalmas migrációs hullámmal néz szembe a Közel-Keletről. A pakisztáni, szíriai, iraki iskolákban teljesen természetes dolog, hogy démonizálják a zsidókat – olyan magától értetődően beszélnek erről, mint hogy odakint süt a nap.

Ez a gyűlöletkultúra sajnos, a sok bevándorlóval együtt, megérkezik Európába is. 

Ahelyett, hogy alkalmazkodnának az új országhoz és annak új kultúrájához, inkább behozzák, importálják magukkal a Közel-Kelet problémáit. Vegyük például Angliát, ahol kétszáz olyan parlamenti képviselő van, akik rendkívül szoros eredménnyel, főként muszlim közösségek támogatásával nyerték el a mandátumukat. És amikor dönteniük kellene, hogy kiállnak-e erkölcsi alapon Izrael mellett, vagy inkább a saját széküket féltik... nos, sokan inkább a politikai hasznot választják! Politikusként megértem – de nem értek vele egyet. Egy vezetőnek nem a saját pozíciója, hanem az országa, a népe és erkölcsi felelőssége kell hogy az első legyen.

– Ha már megemlítette a média szerepét: Izraelből talán ön a BBC egyik legélesebb bírálója. A brit közmédia nemrég került a bírálatok kereszttüzébe, miután készítettek Gázáról egy dokumentumfilmet, amelyet egy vezető Hamász tisztviselő, a Hamász mezőgazdasági miniszterhelyettesének 14 éves fia narrált. De ennél is súlyosabb, hogy a háború első öt hónapjában a BBC mintegy nyolcvan hibát, téves vagy valótlan állítást publikált, tett közzé, amelyeket később kénytelenek voltak helyesbíteni. Ön szerint a nyugati fősodratú média elfogult Izraellel szemben, és ez is hozzájárulhat az ország romló megítéléséhez?

– Az efféle bocsánatkérések semmit sem érnek. Miután lerombolták Izrael hírnevét, és több millió emberhez juttatták el a hamis, téves információkat, mit számít egy húsz másodperces helyreigazítás? Semmit! Mondok egy példát: az izraeli hadsereg (IDF) előre bejelentette, hogy orvosi személyzettel együtt lép be a shifai kórházba, hogy evakuálják a betegeket, mielőtt katonai művelet kezdődik. Tudja, mit közölt ehelyett a BBC? Azt, hogy az izraeli katonák lövöldöznek az orvosokra és a betegekre! Egy órával később persze bocsánatot kértek, de addigra már mindenki látta a hamis hírt. Hogy miért csinálják ezt? Mindez véletlen? Aligha! Van egy kampány – egy terrorszervezet, a Hamász kampánya –, amely megpróbálja besározni Izrael hírnevét a humanitárius helyzet kapcsán, és ezzel elterelni a figyelmet a saját felelősségükről.

A New York Times, illetve más brit és olasz lapok például olyan képet közöltek egy beteg gyermekről, ami drámainak hat, csak épp azt felejtették el megemlíteni, hogy a gyermek június óta Olaszországban él és rángógörcsben szenved, nem pedig Gázában éhezik. Teljesen kiforgatják a valóságot. Hol van ilyenkor a fősodratú média felelőssége? Miért nem érdekli őket a saját jó hírnevük? Ezek a médiumok ma már nem az igazságot keresik. Politikai céljaik vannak, és nem számít nekik, mi az igazság!

– Mint mondta, Izrael a háború kezdete óta példátlan humanitárius segítséget juttatott el Gázába – élelmiszert, gyógyszert, üzemanyagot és más alapvető ellátmányokat is beleértve. A palesztin terrorszervezetként számon tartott Hamászt rendre azzal vádolják, hogy kifosztja ezeket a szállítmányokat, a gázai lakosságot pedig kiszolgáltatott helyzetben tartja. Ön egy X-en posztolt videóban nemrég élesen bírálta az ENSZ-t – különösen az UNRWA-t, az ENSZ palesztinokat segítő ügynökségét –, amiért az azt terjeszti, hogy Izrael akadályozza a segélyek bejutását és éhezteti a gázai civileket. Ön ezeket az állításokat határozottan cáfolta. Mi tehát a valós helyzet? Az ENSZ és az UNRWA a megoldás részei, vagy épp a probléma részét képezik?

– Ezek a szervezetek szándékosan torzítják a valóságot, és megpróbálják áthárítani a felelősséget – pedig a humanitárius válságért éppen ők viselik a felelősséget. Elég, ha valaki megnézi a közösségi oldalaimat: az elmúlt napokban nyitottunk meg egy logisztikai központot Gázán belül, amelyen keresztül több száz teherautónyi segélyt juttattunk be, csak épp az ENSZ nem hajlandó átvenni és kiosztani azt! Elbukták ezt a feladatot, és ennek megvan az oka. Ha megnézünk más háborús vagy katasztrófa sújtotta övezeteket – Ukrajnát, Szíriát, Szudánt vagy Szomáliát – ott a segélyezést mindig profi szervezetek végzik: a Világélelmezési Program, az OCHA, az UNICEF vagy épp az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Ezek rendelkeznek a szükséges logisztikával és tapasztalattal. Gázában viszont ezt a feladatot az UNRWA-ra bízták – egy olyan szervezetre, amely gyakorlatilag a Hamász kezébe került. Ez egy terrorszervezet, amely a palesztinok mindennapi életét segíti, de sem a tudása, sem pedig az eszközei nincsenek meg a háborús környezetben történő segélynyújtásra. Már a kezdetektől fogva elbukták ezt a küldetést, és nem hajlandók átadni a feladatot azoknak, akik képesek lennének elvégezni azt. És miért? Mert politikai kérdést csináltak ebből, ami humanitárius kérdés.

Antonio Guterres is tudja ezt. Tudják, hogy kudarcot vallottak, de azért, hogy inkább nyomást gyakoroljanak Izraelre és megpróbálják megadásra bírni, egy olyan szervezetet védelmeznek, amely a velejéig romlott és amit a Hamász irányít. A Hamász irányítja a lakosságot, és a háború kezdete óta milliókat zsebel be a beérkező segélyekből. Az ENSZ pedig szemet huny e fölött. 

A humanitárius válságért tehát a Hamász és az ENSZ egyaránt felelős. 

Mi megnyitottuk az utat a segélyek számára, az amerikaiak pedig létrehozták a Gázai Humanitárius Alapot, amelyen keresztül ingyenesen osztanak segélyt a palesztin lakosságnak – nem úgy, mint a Hamász, amely pénzért árulja ugyanazt a piacon. De sajnos így, hogy az ENSZ – mint intézmény – ilyen mértékben elveszítette erkölcsi iránytűjét, és egy teljesen politikai szereplővé vált, ezzel súlyos károkat okozva, a helyzet nem lep meg.

– Ön hangsúlyozta, hogy Gáza jövője szempontjából fontos az újjáépítés, de ennek mégsem az infrastruktúrával kapcsolatos, úgymond fizikai vetületét, hanem elsősorban az oktatást emelte ki. Említette az Ábrahám-egyezményeket, amelyek nyomán az antiszemita tartalmak kikerültek az arab országok tankönyveiből, és az Izraellel ápolt béke és együttműködés került előtérbe. Ön szerint a legfontosabb kérdés, hogy miként lehetne deradikalizálni egy olyan társadalmat, amelyet évtizedek óta gyűlöletre neveltek. Milyen kézzelfogható lépéseket tesz Izrael ezen a téren?

– Először is őszintén szembe kell néznünk a kérdéssel: hogy milyen jövőt akarunk? Mert amit ma a Közel-Keleten látunk, az nem területi vita. Ez nem egy területi, hanem egy vallási és kulturális vita. Nem egy területért vívott háború, ezért a területi kérdés nem fogja rendezni. Már 2005-ben megpróbáltuk a területi megoldást: Izrael teljesen kivonult a Gázai övezetből, minden zsidó települést felszámoltunk. Autonómiát adtunk a palesztinoknak, mert a nemzetközi közösség meggyőződése az volt, hogy a területi megoldás lesz a járható út. De ez visszafelé sült el, és a nemzetközi közösség az összes biztonsági ígéretével együtt eltűnt. Azóta is isszuk ennek a levét! A teljes palesztin lakosság a Hamász terrorszervezet révén radikalizálódott, mégpedig az UNRWA-n keresztül – ez az ENSZ egyik szervezete, amely lényegében egy dzsihadista oktatási rendszerrel kötött radikális szövetséget. 

Amit most tenni kellene – és nemcsak nekünk, hanem a nemzetközi közösségnek is –, az egy komoly párbeszéd az oktatásról.

Az Ábrahám-megállapodások példátlan eredményeket hoztak nemcsak gazdasági, hanem oktatási téren is. Ezek az országok alapjaiban reformálták meg az oktatási rendszerüket: eltávolították a zsidóellenes tartalmakat, és olyan tananyagokat vezettek be, amelyek a második világháborúról, az Egyiptommal és Jordániával kötött békemegállapodásokról szólnak – vagyis arról, hogy a béke és a stabilitás nem csupán vágyálom az arabok és a zsidók között, hanem valódi lehetőség. Erről kellene most szólnia a közbeszédnek: hogy a palesztin területeken működő dzsihadista nevelést fel kell váltania egy olyan oktatási rendszernek, amely a békés együttélést tanítja. Csak így nőhet fel egy új nemzedék, amely ezt képes lesz elfogadni.

– Míg Izrael térségében a kulcsszó a deradikalizáció, Európában – az ellenőrizetlen tömeges migráció kapcsán – inkább az integráció. Magyarország 2015-ben határzárat épített, és következetesen elutasította az illegális migrációt. A miniszterelnök alig egy hete Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy tíz év múlva már nemcsak a déli határokat kell megvédenie a magyar kormányfőnek, hanem a nyugati határokat is – az Európai Unión belüli bevándorlás miatt. Tehát képes lehet Nyugat-Európa integrálni a döntően muszlim bevándorlóit, avagy – tömeges kitoloncolás és megerősített határok nélkül – a párhuzamos társadalmak, a no-go zónák és az antiszemitizmus tartósan velünk maradnak? 

– Európa bevándorlási programja egy öngyilkos program. Alapjaiban változtatta meg és rombolja le az európai kultúrát, a hagyományokat, az európai identitást. Nézze meg, mi történik Franciaországban: ma már nincs helye a zsidóknak Franciaországban. Személy szerint úgy gondolom, hogy már túl késő. Egy francia lapban meg is írtam: a zsidók rendben lesznek, mert van hova menekülniük, ha üldöztetés éri őket. Van otthonuk, van menedékük. De a francia emberek miatt igazán aggódom. Ők hová mehetnek majd?

Úgy látom, a magyar kormány politikája megmentette az önök értékeit, hagyományait, és kultúráját is. 

Nézzenek csak körül! Irán, a Hezbollah, az ISIS beszivárgott Európa számos országába. A terrorista csoportok együttműködnek a bűnszervezetekkel, legyen szó Svédországról vagy Belgiumról. Ezekről a problémákról az érintett kormányok tudnak – most viszont már azokkal a veszélyekkel kell komolyan szembenézniük, amelyeket saját maguk importáltak a Közel-Keletről. Ha nincs valódi asszimilációs program, akkor komoly baj van – és higgyék el, mi ezt pontosan tudjuk. Izrael a világ minden tájáról fogadott be zsidó közösségeket: Latin-Amerikából, Etiópiából, Afrikából, Ausztráliából, Európából, Thaiföldről, Indiából. Az asszimilációs programjaink a nyelvre, a kultúrára, és még számos egyéb tényezőre is kiterjednek. De Európában ilyen nincs. Senki nem beszél erről. Ehelyett tömeges bevándorlás van, a bevándorlók pedig magukkal hozzák a radikális ideológiákat, a Közel-Kelet problémáit, sőt, azokat be is építik az európai társadalmakba.

– Magyarország zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus minden formájával szemben. A hatóságok nemrég kitiltották az ír Kneecap együttest, mert a trió antiszemitizmusra buzdított. Amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen, Orbán Viktor konzervatív kormánya kilépett a testületből, és méltón fogadta Netanjahut Budapesten, április elején. A magyar–izraeli kapcsolatok tehát jók. Ön szerint melyek ezen együttműködés legfontosabb pillérei, illetve van-e olyan eleme a magyar politikának, amelyet más országok is átvehetnének?

– Először is köszönet illeti a magyar kormányt, amiért megálljt parancsolt egy olyan együttesnek, mint a Kneecap, amely nyíltan antiszemita. De fontos megérteni, hogy itt nem pusztán rasszista zenészekről van szó. Ez egy olyan zenekar, amelynek egyes tagjai ellen saját hazájukban is nyomozás folyik terrorszervezet népszerűsítése miatt. Volt, hogy a Hezbollah zászlaját lengették – márpedig a Hezbollah hivatalosan terrorszervezetként van nyilvántartva. Ezek a zenészek tehát nyílt és tudatos támogatói a terrorizmusnak. Gondoljunk csak bele! 2023. október 7-én és 8-án – még mielőtt Izrael egyáltalán belépett volna Gázába – máris tüntetéseket láttunk világszerte: Londonban, Párizsban, New Yorkban, Ausztráliában. De mit is követeltek ezek a tüntetők? Tűzszünetet egy olyan háborúban, ami még el sem kezdődött? Netán a humanitárius segélyek szétosztását? Nem! Az október 7-i vérengzést ünnepelték! 

Sydney-ben az Operaház lépcsőjén például azt skandálták: »Gázosítsák el a zsidókat!« Ez tehát az a szellemiség, amit a Kneecap és a hasonló zenekarok népszerűsítenek.

De a zsidók csupán a tünet. Ha visszatekintünk ezeknek a zenekaroknak a szövegeire, világosan látszik, hogy már az antiszemitizmus előtt is gyűlöletet hirdettek – a nyugati demokráciák ellen, például az Egyesült Királyság ellen. „Halál a rendőrökre!” – hangzott el egyik zenei fesztiválon egy másik rapzenekartól. Európa ma egy komoly gonddal küzd: egyfajta „divatmozgalommá” vált a nyugati civilizáció és demokrácia gyűlölete. Ez a kultúraellenes ideológia azt tanítja az embereknek, hogy gyűlöljék saját hagyományaikat, saját értékeiket, saját társadalmaikat. Márpedig ez rendkívül aggasztó, mert az említett együttesek együttműködnek a radikális dzsihadistákkal. Nem félnek a zászlóikat lengetni, nem félnek a halált, a gyilkosságot, a legbrutálisabb terrort tetteik igazolásaként feltüntetni. Ez már nemcsak Izrael vagy a zsidó közösség problémája – ez egy súlyos európai probléma is, amellyel végre szembe kell nézni. Engem ez komolyan aggaszt.

És hogy milyen együttműködésre van szükség? Először is: Magyarországgal több szinten is szoros az együttműködés – különösen a biztonságpolitikai területen. Októberben az izraeli külügyminiszter komoly üzleti delegáció élén érkezik Magyarországra, hogy feltérképezzük a befektetési lehetőségeket és a gazdasági együttműködés további irányvonalát. Tudományos és technológiai együttműködésünk is van, emellett pedig – a magyar nagykövetség közelében – jelenleg egy kulturális központ épül Jeruzsálemben. Ezek mind olyan konkrét lépések, amelyek valóban hidakat építenek. És engedjen meg még valamit Orbán Viktor miniszterelnök Nemzetközi Büntetőbírósághoz fűződő álláspontja kapcsán. Ez egy rendkívül bátor és világos erkölcsi kiállás volt. Ma ugyanis a nemzetközi igazságszolgáltatási rendszer eszközként szolgál a radikális dzsihadisták kezében – politikai nyomásgyakorlás céljából. Izrael a világ egyik legszigorúbb szabályrendszere szerint hajt végre katonai műveleteket, folyamatosan arra törekedve, hogy elkerülje a civil áldozatokat. Ilyen szintű normákat sem az amerikai, sem a brit, sem a francia hadsereg nem teljesít, nem ér el. Tehát ha a Nemzetközi Büntetőbíróság eljárás alá vonja Izraelt, a világon egyetlen hadsereg sincs biztonságban, ha önvédelemre kényszerül, mert senki más nem hozza meg azokat a léptékű óvintézkedéseket, mint Izrael. Ez a precedens veszélyes – nemcsak Izraelre, hanem minden szuverén államra nézve. 

Borítókép: Sharren Haskel, Izrael Állam helyettes külügyminisztere (Fotó: Kurucz Árpád)