Újra divatba jön a Nyugat

A Nyugat alapításának századik évfordulóját ünneplő rendezvények kapcsán végképp beigazolódott, hogy jó döntés volt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) vezetése részéről a kulturális menedzserek alkalmazása. Még csak február vége van, de már számos élő produkción és ünnepi tévéműsoron vagyunk túl, még sincs csömörünk, inkább az a gyanúnk: újra kulturális, irodalmi divattá, mintává lehet a Nyugat.

Állíthatjuk ezt attól függetlenül, hogy az egyes produkciókban találunk azért hibát is eleget. Például egy irodalmi beszélgetés, amely élőben leköti a PIM közönségét, nem biztos, hogy ugyanúgy mutat a közszolgálati tévécsatornán, vagy hogy a legjobb snitteket válogatják végül adásba.
A pozitív benyomások, remények abból az attitűdből táplálkoznak, hogy a Nyugat-évforduló nem népnevelő, „kötelező” jellegű programokban jelenik meg, hanem szellős, kisebb, különböző rétegek, csoportok érdeklődésére apelláló témákban. Másrészt a szervezők, szerkesztők láthatóan tisztában vannak azzal, miként lehet különféle korcsoportokat megmozgatni, összehozni egy program kapcsán. (Azzal már kevésbé, hogyan lehetne a szekértábor-problémákat orvosolni. Ha egyáltalán van erre igazi szándék.) Ebbe a sorba szervesen illeszkedik a háromnapos, Százéves a Nyugat című konferencia, amelynek előadói a doktori cím megszerzésére még csak készülnek. S hát mi lenne fontosabb annál, hogy a jövő irodalomtudósai miképp tudják birtokba venni, továbbvinni legnagyobb hatású irodalmi hagyományainkat. Van-e bennük szándék és szorgalom, kíváncsiság arra, hogy máig bálványozott vagy elfeledett szerzők életműveit újratárgyalják, újra mérlegre tegyék a kor kérdésfelvetéseinek megfelelően. Az emblematikus irodalmi nagyságok mellett a három nap során olyan félfeledésre jutott alkotók és életművük került fókuszba, mint Elek Artúr, Czóbel Minka, Reviczky Gyula, Békássy Ferenc, Kaffka Margit. A Nyugat évtizedeit megidéző előadásokon a hallgatóság azt is mérlegre tehette, mi minden szívódott fel a nyugatosok törekvéseiből a Nyugat utáni évtizedek magyar közgondolkodásában, irodalmi és társadalmi praxisaiban, melyek azok az örök megoldatlan közös problémák, amelyek körül a múlt századi szerzők ugyanúgy hasztalanul köröztek, ahogyan mi magunk. Átélhettük a Nyugatot mint mindenkor modern, friss és mozgékony irodalmi, szellemi jelenséget is, amely a ma olvasóját, szerzőjét is a nevén szólítja, beszél hozzá. Sőt képes arra, hogy korunk kisebb-nagyobb önbecsapásaival, gyávaságaival szembesítse olykor a megszólalót és hallgatóságát. Ezeket a gondolatokat váltotta ki a Nyugatban megjelent reformpedagógiai írásokról szóló előadás is. Ámulva hallgattuk, hogy a régi nagy időkben is az élményszerű oktatást hiányolták leginkább a pedagógia mindennapjaiból a szerzők. Ugyanolyan okokból voltak elégedetlenek az irodalom, az ének-zene és a rajztanítással, mint manapság. Hiába lettünk szép szólamokban Bartók és Kodály országa időközben, hiába került be rengeteg műelemzés az irodalmi tantervekbe.
A Nyugat-ünnep a Petőfi Irodalmi Múzeumban csütörtökön a legendás folyóiratot bemutató kiállítással folytatódik. A következő hónapokban lehetőség nyílik arra is, hogy a PIM közönsége maga állítson össze kedvenc írásaiból egy közös Nyugat-számot, amelyet az év vége felé összesítenek. A már futó sorozatok mellett azt is tervezik, hogy Nyugat-buszt indítanak, amely a főváros külső kerületeiben és a környező településeken mutat be mozgó kiállítást.