A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint az államtitkár az amerikai kollégájával, Christopher Landauval folytatott egyeztetését követően hangsúlyozta, hogy amióta Donald Trump elnök januárban hivatalba lépett, három lényeges területen sikerült áttörésszerű eredményt elérni a magyar–amerikai kapcsolatokban.

Forrás: Facebook
– Egyrészt elhárította a Trump-kormányzat azokat a megalapozatlannak bizonyult szankciókat, amelyeket a magyar kormánnyal szemben hivatali idejének utolsó napjaiban az előző, demokrata párti kormányzat bevezetett – mondta.
Kettő: mentesítették a legfontosabb magyar stratégiai projektet, a második nukleáris erőmű építését a másodlagos szankciók alól, amelyeket orosz entitásokkal szemben alkalmaztak, de indirekt módon Paksot is sújtották. Magyarán az amerikaiak segítettek nekünk abban, hogy tovább haladhassunk ezzel a nagyon fontos projekttel
– folytatta.
– Három: megkötöttük néhány nappal ezelőtt azt a megállapodást, amelynek alapján amerikai technológiával fogjuk fejleszteni Magyarországon a nukleáris iparnak a kis moduláris erőművekre épülő szegmensét. Ez azt jelenti, hogy Paks mellett, ami egy nagy atomerőmű, kisebb erőműveket is szeretnénk Magyarországon telepíteni annak érdekében, hogy ellássuk energiával az egyre növekvő lakossági és ipari igényeket, és ezt amerikai technológiával tudjuk elérni – tette hozzá.
Ez három áttörésszerű, nagyon fontos, a politikai kapcsolatok magas minőségét kifejező és tükröző lépés, és egyben a megerősítése is annak, hogy a következő időszakra is azt várhatjuk, hogy hasonló nyíltsággal és eredményességgel tudjuk a felmerülő fontos ügyeket rendezni
– összegzett.
Magyar Levente a háromnapos washingtoni látogatása végén aláhúzta, hogy tárgyalásainak hangvétele tükrözte az utóbbi fél évben 180 fokos fordulaton átesett magyar–amerikai kapcsolatokat.
– Míg a Biden-adminisztráció szándékosan rengeteg lépést tett, amely hosszú távon is arra volt hivatott, hogy negatív irányba befolyásolja a kapcsolatokat, addig a Trump-adminisztráció mindent megtesz azért, hogy egyrészt ezen károkat elhárítsa, másrészt pedig olyan, jövőbe mutató projekteket indítson, amelyek viszont hosszú távon pozitív irányba tudják majd a kapcsolatokat terelni – fogalmazott.