Wagner hollandija tűzön-vízen át

A bécsi Staatsoper Wagner-felújításainak sorában A bolygó hollandit is színre vitte Christine Mielitz rendező Wagner utasításaitól eltérő szellemben. Az előadás nem a nietzschei magány tragédiáját hangsúlyozza, hanem az átok alatt álló tengerész Istentől elrugaszkodott, vad szellemét, talán szerelmét és a „jövő asszonya”, Senta megváltó áldozatát.

Wagner szerette az ellentéteket, és ezt a rendezés kitűnően érzékelteti: Hollandi-Odysseusa a nyugtalanság, de az otthon, tűzhely, feleség utáni vágy szimbóluma is. Képzeletében A hollandi hajója a jövő, és aki után epekedik, Minna-Senta, a jövő asszonya. A lírikus Heine Sentájának szépségével szemben a drámaíró Wagner inkább a nő isteni missziójára koncentrál, az áldozatra, amelyet Senta a hollandiért hoz. Nem szereti őt, valami titokzatos erő mégis vonzza: „A szerelem az asszony szent kötelessége férje iránt.” Minél impulzívabban vágyik a néma hajós a megváltásra, Senta annál eltökéltebb az áldozatra, családjával, jegyesével való szakításra. Erik, Daland és a fonólányok egyszerű polgári világa és a tengerészek mondáktól terhes, titokzatos világa között is ellentét feszül. A kórus melódiavilága hasonlóságot mutat Weber Bűvös vadászával: a vadászt és matrózkórust is a természet leigázásának vágya motiválja, miközben a fúvósoknak köszönhetően a zene mindkét esetben erőteljes ritmikusságával ragad magával: Daland norvég hajósai és a hollandi matrózai, a hazai és a hontalan titokzatos mannschaft találkozása tomboló bacchanáliába torkollik, amit a német rendezőnő militarista szellemű rendezése az ugyancsak általa rendezett Parsifal Grál-lovagjainak katonai egyenruhába bújtatásával rokonít. Annak az agresszivitásnak a manifesztálódása ez, amely a hollandi pszichikai irritációkkal teli világának feltűnésével veszi kezdetét. Talán az egykori NDK világának hatása is?! – Mielitz hollandija ugyanakkor nem idillbe tör be: Senta lázad, de emancipációja csak kötelesség, áldozatvállalás. Erik klarinétszólóval bevezetett áriáját fájdalom lengi körül, nem érti a Sentát elragadó végzetes erőt.
Jellemzően wagneri motívum a megváltás. Mielitz Sentája áldozatában ezúttal mégis elmarad. A lány maga gyújtja a tüzet, amelyben megsemmisül. „A hollandi azért száll újra tengerre, mert nem kívánja a lány áldozatát. Szerelmes!” – állapítja meg a rendező. E (megváltás nélküli) megváltást Wagnernél eredetileg megbékülő hárfahangok kísérték. Az egyfelvonásos rendezés azonban meggyőzőbb a muzsika áradásához, mint az eredeti háromfelvonásos forma. Ulf Schirmer zenei interpretációja tökéletes, az előadást Senta-Nina Stemme viszi!