Nem változott semmi. Évekkel ezelőtt, ha az ember közeledett a határátkelőhöz, összeszorult a gyomra, akkoriban még az „átfényképezést” is büntették. Ma, bár a schengeni szerződés szerint felszámolták a határokat, azért szorul össze a gyomrunk, mert beton virágosládák akadályozzák az autóközlekedést – így fogalmaz egy Sátoraljaújhelyről Szlovákújhelyre, a népnyelv szerinti Kisújhelyre siető ember, Gaál Dezső. Az újhelyi piacról két nagy szatyorral hazafelé igyekvő férfi a szlovák oldalon él. Szerinte köztudott, hogy a szlovák politikusok akadályozzák meg rendre az igazi határnyitást. Közben látjuk, hogy két másik férfi sörösrekeszt cipel át a magyar oldalra.
„Odaát” forintért vásárolok én is. Egy szakboltban az eladónőt a kialakult helyzetről faggatjuk. – A szlovák parlamentben a szlovák és magyar képviselők között mérhetetlenül ellenséges a viszony. Pedig a legtöbb Szlovákújhelyen élő Sátoraljaújhelyre jár át a fodrászhoz, a cipészhez, a boltokba, s a piacra, az itteni határátkelő megnyitása elemi érdekünk lenne, de a helyi településvezetők mégis ellenkeznek, sőt ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormány döntsön az átjárhatóságról. Borítékolni tudnám, hogy mi lesz a döntésük – mondja.
Sátoraljaújhely kereskedelme a XVIII. században megtelepedett görög és zsidó kereskedőknek köszönhetően fejlődött, és túlnőtt a város határain. A település jelentőségét növelte az is, hogy a XVIII. század közepétől Zemplén vármegye székhelyéül jelölték ki. A fejlődésben nagy szerepe volt a vasútépítésnek: 1871-ben megépült a Szerencs–Sátoraljaújhely–Kassa, 1873-ban a Sátoraljaújhely–Csap vonal. Trianonban a településen átvezető, bokáig érő Ronyva patakot hajózhatóként tüntették fel a szlovák diplomaták, így a város kisebb szelete Szlovákiához került.
Tavaly december 21-én végre leomlottak a határok. Újhelyen 10 órától kultúrműsor kezdődött, s délben az újhelyi önkormányzati képviselők átvonultak Sátoraljaújhelyre, ahol ebéden vettek részt magyar kollégáikkal együtt, ám a tárkonyos vadraguleves kanalazásakor még senki nem gondolt arra, hogy az ezt követő közös nyilvános önkormányzati ülésen már meglepő dolgok derülnek ki. A koccintás után ugyanis Ján Kalinic, Kisújhely polgármestere kifejtette: minden országnak és településnek megmarad az autonómiája. – Azért nem nyitjuk meg az autók előtt a határforgalmat Kisújhelynél, mert a vasútforgalom is nagyon jó a településen – mondta. A pozsonyi Új Szónak azzal egészítette ezt ki, hogy „a mai világban, ahol mindenki a technikát helyezi előtérbe, talán nem baj, ha egy kis teret kapnak a gyalogosok is”.
Estére szlovák oldalon behajtani tilos táblákat helyeztek ki, így akarták megakadályozni az autós közlekedést a határon, de ezeket ismeretlenek éjszaka leszerelték. Egyet azért otthagytak, de arra gyászszalagot kötöttek. Napok múlva a szlovák hatóságok újfent visszaállították a tiltó táblákat, és nyomatékosítva a döntést, beton virágtartókat helyeztek az útra, hogy megakadályozzák a járművek áthaladását.
Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely és Ján Kalinic, Kisújhely polgármestere december óta folyamatosan tárgyal a döntés felülvizsgálatáról – mindeddig eredménytelenül. A magyarországi polgármester szerint partnerük viselkedése sérti a schengeni megállapodást. A szlovákiai polgármester szerint viszont a település főutcája nem bírná el a megnövekedett forgalmat, s a mintegy hat kilométerre levő átkelési lehetőség nem jelent túl nagy kerülőt. A sátoraljaújhelyi polgármester levélben kérte Ján Kalinicot, hogy az önkormányzat értékelje át korábbi döntését, és az ügyben próbáljanak olyan egyezséget találni, amely mind a két fél számára elfogadható. Javaslata szerint az utat hat hónap próbaidőre kellene megnyitni az autóforgalom előtt, és az így szerzett tapasztalatok alapján lehetne végleges döntést hozni. Sátoraljaújhely polgármestere ezután a szlovák közlekedési minisztériumtól is kérvényezte az átkelő megnyitását, ám a tárca a kérelem elbírálásakor az újhelyi önkormányzat álláspontját tartotta elfogadhatónak.
Bár 1986-ig – a Sátoraljaújhely melletti közúti határátkelő megnyitásáig – itt zajlott a teljes teherautós, kamionos határforgalom, szlovák kezdeményezésre a napokban szlovák és magyar szakemberek tartottak közös ellenőrzést a sátoraljaújhelyi Ronyva hídon. Azt szeretnék eldönteni, hogy bírná-e a személyautós terhelést a jelenleg gyalogos határátkelőként működő híd.
Az ellenőrzésen jelen volt a szlovák posta- és telekommunikációs minisztérium képviselője is, ugyanis ez a minisztérium foglalkozik a forgalomtechnikai kérdésekkel, tehát azzal is, hogy elbírja-e az autókat a híd.
A két virágláda esetleges eltávolításáról szóló döntés nyárra várható. Igaz, ez nem forgalomtechnikai szempont, de most az útra elhelyezett akadályok gátolják a sátoraljaújhelyi tűzoltók és mentők mozgását. Eddig a határt lezáró kaput a szlovák határőrök kezelték, akik vészhelyzet idején átengedték a magyar mentőegységeket, de erre most már nincs lehetőség. Bevásárolni és tippelni jön Sátoraljaújhelyre Kassáról vonattal Király Géza bácsi. Itt volt az ünnepélyes megnyitón is, de akkor még nem volt virágtartó láda. – Tudom, a mieink kötekednek – mondja mosolyogva.
Elképedek a történetén, mely szerint a Kassától eddig tartó 62 kilométert hetente kétszer-háromszor is megteszi, hogy totózzon, s magyar fűszerezésű sonkafélét, házikolbászt és hurkát vásároljon. – Olyan, mintha nálunk falun az anyám csinálta volna. A szlovák konyha más, mint a magyar, én meg magyar vagyok – szögezi le akkurátusan.
– Volt egy sportkocsim, egy Fiat kupé, amelyet 200 dollárért vettem 1970-ben, s 35 évig kitartott mellettem. A pénzt egyrészt az amerikai keresztszülőktől kaptam rá, másrészt a líbiai, szovjetunióbeli keresetemből tettem félre – sorolja az öreg, hozzátéve: ezért is kedvelték a nők, de mindig is megválogatta, hogy kivel áll szóba. Aztán az órájára néz riadtan, s felkiált: ajjaj, mindjárt megy a vonat. – Üdvözölje Budapesten a Királyokat, veti felém vidáman. Menet közben csóválgatja a fejét, majd a virágládákra mutat. – Ennek nem szabadna itt lennie – mondja búcsúzóul.
origo.hu
Itt van Oroszország válasza a hadüzenetre
