MI A MAGYAR?

Balassa Gyarmaton igen szives fogadásba részesültünk. A nép seregesen tódult elibénk: ekkor láttak először magyar katonákat. A városba zeneszóval kisértek be bennünket. Mi, hogy a szives fogadást viszonozzuk: másrészről, hogy a folytonos táborozás unalmai után egy kis jó napunk is legyen táncz vigalmat rendezénk, hova a város miveltebb s lelkesebb közönségét meghivánk. A vigalomban lehető jól mulattunk, egészen világos reggelig: midőn katonáink már felkelőt doboltak. A város nem igen nagy: miként közönségesen a Magyarországi nagyobb városok; – benne van a megye háza. Legnevezetesebb benne a magán rendszerre készitett dolgozó ház. Az egész egy nagy kerek épület, 3. emeltére és négy osztályra. Alant vannak a közbörtönök; feljebb a magán börtönök. Amott legfeljebb 3. ember van együtt, itt egynél több soha sincs. Minden börtön a folyosóra nyílik.
[…] Minden szobának van egy ablaka az ajtó felett, s egy ágy bent a szobában. Több börtönbe betekintettem, többnyire mindegyikbe imátkozni láttam a rabokat, talán azért, hogy hallották jövetelünket. A férfiak általában mind komoly arczal, néhány teljesen elszánt képpel voltak: nem igy a nők, kik a legfelső osztályban vannak; bármelyikhez tekintettem be; mind egy mosolygó, helyzetét fel sem vevő egészen könnyelmű arczot mutattak, melly csaknem a szemtelenségig határos; szóval a leg megromlottabb lelkületet tanusitották.
Egykor a második emeletről, egy fogoly börtönéből kiszökvén, az udvarra nyiló ablakon, mellyen keresztvas nem volt mintegy öt-hat ölnyi magasból leugrott; s legkevesebb baja sem történvén neki, attya házához szökött. Az ősz anya örömtől reszketve fogadta egyetlen fiát: de megértvén, hogy büntetése még nem telt ki, s börtönéből ugy szökött meg, kocsira ülteté s vissza vivé a hatóság kezei közé; mondván: nem akarom, hogy fijam a világtól üldöztetve mint becstelen kerülje az emberi társaságot, hanem állja ki megérdemlett büntetésit, s ha megbánva bűneit megtér, soha sem szégyenlem fijamnak vallani: mert emberek vagyunk mindnyájan s a gyarlóság közös mindegyikünkkel.
A városbóli kivonulásunkkor a polgárok zeneszóval kisértek ki bennünket, s jó félórányira a várostól megállitották Zászlóaljunkat, s villás reggelivel s égett borral vendégelték meg vitézeinket s a tisztikart. Szives szerencse kivánatokkal váltunk meg egymástól, keblünkbe hordva emlékit a jobbérzelmüek általi fogadtatásunknak.
B-gyarmatról Szécsény, s több helységen át, nem éppen unalmas vidéken mindenütt az Ipoly vize partján az nap Ludányba mentünk. A nép mindenütt a legszivesebben fogadott bennünket, félóra járásnyiról is elébénk hordá csekély, de szives adományait, a vendégfogadósok ingyen osztogaták vitézeinknek boraikat. – Ludányból másnap Losoncz városába mentünk. Az ut idáig szintén csekély emelkedésü hegyek között nem éppen kellemetlen vidéken visz keresztül. Sehol jobb fogadtatásba nem részesülénk mint Losoncz városában; a nép félóra járásnyira kijött elibénk; s zene kisérete mellett vonultunk be a nem utolsó csinosságu városba.
A házak ablakaiból gyönyörű női alakok üdvözlének bennünket, s virágaik legbecsesebbjéből font koszorukat hintettek elibénk. Ekkor tapasztalám, hogy a legjobb katona sem győzhetetlen, mig fiatal; mert a női kecsek és kellemek ellen ki mondhatná magát győzhetetlennek?!
(Körmendy Sándor honvéd főhadnagy naplója, 1848)