Mindenki gyanús: a bizalomdeficites társadalom

Naponta hallunk újabb és újabb híreket arról, hogy a felduzzasztott létszámú APEH hol ütött rajta a magyar vállalkozókon: vendéglátósokon, boltosokon, gazdákon. Az indok mindig ugyanaz: a lakosság érdekében teszik, mert a lakosságnak joga van a jobb szolgáltatásra. A valóságban azonban nyilvánvaló, hogy pénzbehajtásról van szó, ami egyre jobban irritálja nemcsak a hazai vállalkozókat, de a lakosságot is. A másik feltűnő jelenség, hogy az ellenőrzött vállalkozások többnyire hazai kis- és közepes cégek vagy egyéni vállalkozók. Nem hallunk például arról, hogy az APEH megszállná a nagy bevásárlóközpontokat, és ellenőrizné, hogy például az alkalmazott árak reálisak-e. Amiatt sem szabnak ki például a fogyasztóvédelmi felügyelet munkatársai bírságot ezekre a cégekre, hogy a kenyeret és a pékárut a polcon szabadon, a vevők által megfogdosható módon árulják. Pedig ez nyilvánvalóan nem higiénikus, és fertőzésveszélyt is jelenthet. Az egyik magyar cégen nemrégiben a versenyhivatal ütött rajta azzal az indokkal, hogy kartellezik, azaz a vásárlókat megkárosítva ármegállapodásokat köt más cégekkel. Lehet példákat találni arra, hogy nagy nemzetközi cégek háttér-megállapodásokat kötnek árakra és esetenként különböző versenyidegen együttműködési formákra. Ezek azonban nem keltik fel a versenyhivatal érdeklődését. Érdekes volt az is, ahogy a meggyfelvásárlók kartellezése, azaz árleszorító megállapodása kapcsán a versenyhivatal illetékese fogalmazott. Azt nyilatkozta, hogy nem is tudják, hol kezdjék a vizsgálatot, és ezért az nagyon hosszú időt vesz majd igénybe. Természetesen addigra a meggy mind megrohad a fán. Az említett magyar cégnél viszont nem okozott ekkora gondot a hivatalnak a kartellezés felderítése. Kiszálltak a céghez, a vezérigazgatót kitessékelték az irodájából, majd lefoglalták a számítógépet azzal, hogy átvizsgálják a levelezését, hogy a kartellezés nyomaira bukkanhassanak. Mit érzékeltetnek ezek az esetek? Először is azt, hogy a kormány szinte erőszakszervezetként működteti az APEH-et és a versenyhivatalt azzal a céllal, hogy minél több pénzt hajtsanak be a költségvetés számára. Ez a mentalitás azonban a mai helyzetben cinikus és abszurd. Hiszen egyik oldalon találjuk a pénzek mindenáron való behajtására való, a társadalmat egyre jobban idegesítő törekvéseket, a másikon pedig a folytatódó gátlástalan költekezést, pocsékolást, a rossz döntések miatti többletköltségeket. Gondoljunk csak a kormányzati negyeddel kapcsolatos pénzkidobásra, a kifizetett jutalmakra, a metróépítés szervezetlensége miatti állandó költségnövekedésre vagy a legutóbbi rongyrázásra: arra, hogy a francia nemzeti ünnepségeken magyar pilóták is parádéztak Gripen gépükkel Párizs felett.
A másik jelenség, amire fel kell figyelnünk, az, hogy az ellenőrzések többségében a hivatalok magyar cégekre csapnak le. Azokra a magyar cégekre, amelyek nem kapnak adókedvezményt és költségvetési támogatást sem. Viszont munkahelyeket teremtenek, és itthon adóznak. Nagy gondok vannak tehát az értékrenddel. Az erőszakosan begyűjtött pénzeket nem az ország építésére használják, hanem elpocsékolják, ami persze azzal jár, hogy újabb pénzeket kell kipréselni az emberekből, cégekből. Másrészt az ellenőrök nem mérnek egyenlő mércével: az „amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek” értékrend uralkodik. Vagyis egyesekre rájár a rúd, a kettesekre viszont nem.
Ez az értékrend torz, ártalmas, rontja a gazdasági növekedés esélyeit is. Ugyanis növeli a társadalomban és a gazdaságban a feszültséget és a bizalmatlanságot. A bizalom versenyképességi tényező. Fukuyama, a híres amerikai szerző Bizalom című könyvében világosan bizonyítja, hogy azokban a társadalmakban, ahol a bizalom az ország vezetése és az állampolgárok között megrendül, ott a gazdaságban is a hanyatlás jelei mutatkoznak. A bizalom gyengülését nálunk egy további tényező, a korrupció is táplálja. De a legutóbbi, júniusban megjelent nemzetközi versenyképességi elemzés (World Competitiveness Yearbook 2008, IMD, Lausanne, Svájc) is rávilágít arra, hogy a bizalomhiányos, szakszóval élve gyenge társadalmi tőkéjű országok gazdasága is gyenge, versenyképtelen. Eszerint az elemzés szerint a vizsgált 55 országból azon mutató alapján, hogy mit tesz a kormány a bizalomépítés, a társadalmi tőke erősítése érdekében, mi csupán a negyvenharmadik helyen vagyunk. A lista elején lévő országok – Szingapúr, Norvégia, Dánia, Luxemburg, Svájc, Ausztria – a kormányai erősítik a bizalmat és a társadalmi tőkét. Ezek egyben a legerősebb, legversenyképesebb gazdaságú országok is.
Nem lehet tartós versenyképesség-javulást elérni a társadalmi tőke megerősítése nélkül. Az ellenőrzések fokozása és kivételező jellege éppen ellenkező hatást vált ki a társadalomból. Éppen úgy, mint a felgyorsult klientúraépítés, például az egyetemek rektorainak és volt rektorainak megvásárlása. Mert mi más lenne a „rektor emeritus” pozíció kitalálása, amely több százezer forint jövedelmet biztosít havonta életük végéig egyes, a lehetőséggel élő egyetemeken a rektoroknak csak azért, mert egy ideig rektorok voltak, amikor a tanárok óraszámát növelik, és beruházások helyett az elvonások jellemzik az oktatást? Történik ez továbbá akkor, amikor azokat a tanárokat, akik kutatási vagy egyéb pénzek elosztásáról dönthetnek, vagyonnyilatkozat tételére kötelezik az egyetemek: azaz az APEH az egyetemekre is betette a lábát. A „mindenki gyanús, aki él” szellem eluralkodott mindenhol. De ki vizsgálja meg komolyan a politikai-állami vezetés rövid idő alatt milliárdossá vált tagjai esetén azt, hogy minek is köszönhető gyors megtollasodásuk? Ha az erkölcs hanyatlik, a gazdaság sem lehet sikeres, mondta Pareto olasz közgazdász-szociológus a XIX. században. Rendet kell teremteni az országban: nemcsak a makromutatókban, de az értékrendben is. Ehhez pedig erkölcsileg-etikailag tiszta, világos értékrendű vezetésre van szükség. A már idézett versenyképességi elemzés szerint hazánk az ország vezetése-kormányzása tekintetében 2007-ről 2008-ra hét helyet csúszott vissza a nemzetek rangsorában. Vezetőváltásra, norma- és értékrendváltásra van szükség. Ehhez pedig előre hozott választások kellenek.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár