Három éven át dolgozhatott Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjasként furcsa, tárcsaszerű Neo-Nomád fényforrásain. Mi a különlegességük ezeknek a lámpáknak?
– Egy elég speciális fényegységet sikerült létrehoznom, amelynek lényege, hogy LED-ek vannak beépítve az üvegbe. Az üveg két falának reflexiós felületei között terjedő fény színhőmérséklete elektronikusan vezérelhető a hidegtől a melegig. Egy egységben két foglalat van, amelyek külön vezérlést kaptak, így sosem jön létre kétszer ugyanaz a színkombináció.
– Mi az, amiben komoly inspirációt adott Moholy-Nagy László?
– Őt a kortársaihoz hasonlóan foglalkoztatta a fény és a különböző, ahhoz kapcsolódó technológiák. Olyan gondolatai, filmforgatókönyvei voltak, amelyek ma már megvalósíthatók, sőt hétköznapi megoldásoknak számítanak. A Bauhaus iskola tanáraként előre látta, hogy bizonyos stádium után mi lesz a fejlődés iránya. Ha most bekapcsolódna a munkánkba, számára teljesen természetes lenne, amikkel mi foglalkozunk. A Magyar Nemzeti Galériában rendezett, Az újraértelmezett Moholy-Nagy című kiállításon látható A nagyváros dinamikája című kísérleti film, amelyet egy német művészcsoport készített. Lehetőségünk nyílt ezt az etűdöt remixelni, és így bemutatjuk a
Medúzában, a Szigeten található elektronikus zenei programhely-színünkön.
– A Medence Csoport több népszerű alkotása közül talán a Medúza sátor az egyik legismertebb. Mi mindennel foglalkoznak még?
– A Medúza sátor az idén harmadik éve áll ebben a formában a Szigeten, és több hasonló nagyszabású megrendelésnek tettünk már eleget. Építettünk a sydneyi operaházra emlékeztető vitorlás bambuszsátrat, de rendeztünk kiállításokat is, így a Jövő Házában bemutatott, A szív képei című interaktív tárlatot a British Council felkérésére hoztuk létre, és nemrég fejeztünk be egy nagy munkát a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban. A névadó utazásait felelevenítő kiállítás címe: Amikor megnyílt Ázsia kapuja. Megkomponáltunk Tasnádi Józseffel közösen egy, az utazásokat bemutató szoftvert. Az öt utat egyfelől nyomon követhetjük a térképen, másfelől állandó videoanyag mutatja felülnézetben a földet, ahová Hopp Ferenc érkezett. A városokról és a tájról készült korabeli fotók is megjelennek a képernyőkön. Készítettünk egy kisfilmet is néhány olyan tárgyról, amelynél úgy éreztük, többletinformációt adhatunk azzal, hogy virtuálisan kézbe adjuk, megforgatjuk őket a néző előtt.
– Mi a szereposztás a Medence Csoporton belül? Mindenkinek megvan a maga szakterülete?
– Inkább a periodicitás játszik szerepet. Gross András, Soma (építész) volt az, aki az egyetemen először kezdett a fénnyel foglalkozni. A VJ-kultúra beindultával projektorokkal rendezett vetítéseket Magyar Gergővel együtt, aki vizuális kommunikáció szakon végzett az Iparművészeti Főiskolán. Hozzájuk tehát legalább annyira közel áll a fény, mint hozzám, ebben erősítjük egymást. Az utóbbi időben Gergő elindult a recycling vonalán is, mert rájöttünk arra, hogy azok az óriási molinók, amelyeket reklámcélokra használnak, nem újrahasznosíthatók, ezért az egyetlen lehetőség az, ha a termék életét meghosszabbítjuk, és különböző bútorokat, táskákat készítünk belőle. A multinacionális cégek reklámponyváiból készített termékek reklámhordozók, ezzel a környezettudatosabb gondolkodásra is rávezetjük a nagyvállalatokat.
– Nem csupán divat az újrahasznosítás?
– Mi még egyetemi éveink alatt, 1998–99 körül éveken át rendeztünk workshopokat Zsenyén, ahová igyekeztünk összegyűjteni azokat a formatervezőket, akik produktívan viszonyulnak a környezetükhöz. Összejöttünk, hogy kialakítsunk egy álláspontot, hogy legyen elképzelésünk arról, hogyan álljunk hozzá a jövőhöz mi, fiatal tervezők. Nyolc-tíz országból hívtunk meg fiatalokat Dél-Afrikától Horvátországig mindenhonnan, hihetetlenül színes volt a paletta, és egyre konkrétabban fogalmazódott meg bennünk, hogy el kell gondolkoznunk azokon az anyagokon, amelyek nem bomlanak le. Ennek folyománya ez a termékrendszer, amit mi nagyon fontosnak tartunk.
– A fénnyel való játékban mik a legfőbb szempontjai?
– Különböző színű fények eltérő pszichológiai hatást gyakorolnak ránk. Terveztem magamnak pél-dául olyan lámpát is, amely egy bizonyos időintervallumban – attól kezdve, hogy hazaérek a munkából, egészen az elalvásig – fokozatosan megy át az egyik színből a másikba. Ez alatt a periódus alatt rávezeti a nyugodt pihenés állapotára a szervezetet, lassan lecsillapít. Ez mégiscsak más, mint a tévé előtt elaludni, úgy az ember agya folyamatosan munkában marad.
– Mi az ars poeticájuk?
– Ránk a kísérletezés a legjellemzőbb. Igyekszünk új utakat keresni, olyan értékeket létrehozni, amelyek előre mutatnak. Nem nagyon szeretem a dizájner szót, mert ez ma egyfajta tömegtermelést jelent, mi pedig inkább egyedi, a képzőművészet és az iparművészet határán manőverező tervezők vagyunk. Mint autonóm alkotó, szeretek létrehozni olyan tárgyakat, amelyek önmagukért valók, funkciójukat a szemlélő teszi hozzá, és a működtető által, vele együtt válnak egyetlen művészeti egységgé. Az alkotásban az izgat leginkább, amikor a tárgy, az ember és az őket szemlélő kívülálló hármassága külön eseményt teremt.
Orbán Balázs
Orbán Balázs: Olyan közösségi terekre van szükség, ahol nem a gúny, a szétverés és a sunyiság az úr
