Most a reáltárgyakon a sor

Mindennap egy nótát felejt az öreg cigány, tartja a mondás, de az úgynevezett kollektív emlékezet is hasonló ütemben kopik. Még csak egy évtized telt el azóta, hogy az akkori kormány meglépte a politikai rendszerváltozás utáni első „oktatási reformot” – amely a kötelezően előírt tantárgyak, ismeretek arányára, illetve a tudásszint számonkérésére vonatkozott –, és a végbement változások fölött már rég napirendre tért tanár, diák és szülő. Pedig az első szocialista–szabad demokrata pártkoalíció tanügyi biztosa, Magyar Bálint nevéhez köthető változtatások éle akkora humán tárgyak oktatása ellen irányult, ami a magyarok sajátos nyelvi helyzete, kultúrája, irodalmi és történelmi hagyományai miatt különösen érzékeny terület. Emberöltőkön át mi sem volt természetesebb, mint hogy az általános és középiskolában megfelelő óraszámban oktassák a történelmet, abból a régi tapasztalásból kiindulva, hogy a múlt (hibáinak és sikereinek) minél alaposabb ismerete segíthet a jelen és a jövő problémáinak megoldásában. Talán épp emiatt, a Horn-kormányban – annak dacára, hogy az 1994-es választás kampányában még kizárta az SZDSZ együttműködését a volt karhatalmistával – miniszterséget vállalt Magyar 1996 és 1998 közötti intézkedése következtében minden iskolatípusban csökkentették a történelem tantárgy heti óraszámát, és az érettségi rendszer jövőbeni (ma már jelenlegi) átalakításával kapcsolatban bizonytalanná tették a történelem mint vizsgatárgy kötelező voltát. A permanens tanügyi válság miatt amúgy is vészesen süllyedő oktatási nívó az eddigi tapasztalatok szerint főleg a humán ismeretek – a történelem, a magyar anyanyelv, az irodalom és olvasáskultúra, történeti földrajz stb. – körében okozott látványos zuhanást. A jövő mérnökei máris lemérhetik munkájuk eredményét az érettségi vizsgaszínvonal alakulásán, de bárki láthatja a népszerű televíziós kvízműsorok, más szóval műveletlenségi vetélkedők ifjú versenyzőinek szerepelésén is.
Azt hinnők, hogy az ultraliberális oktatás- és kultúrpolitika megelégedett az általa a nacionalizmus melegágyának tartott nemzeti történelem és irodalom oktatásának tendenciózus sorvasztásával, s ezzel szemben hidegen hagyják az univerzális tudást nyújtó természettudományos tárgykörök. Már megint tévedtünk. Most, tíz év elteltével egyszeriben napirendre került az úgynevezett reál tantárgyak – a kémia, fizika és biológia – megreformálása is. Az, hogy ezúttal szocialista párti szakpolitikus, Hiller István nevéhez fűződik a szóban forgó ismereti tárgyak tervezett összevonása, csupán látszat, hiszen a jelenlegi MSZP-kormány ideológiailag és erkölcsileg sokkal közelebb áll a szabad demokrata normákhoz, mint az 1990-es évek szocialista ideáihoz. Hiller István az oktatási (és kulturális) tárca vezetőjeként éppen olyan mértékben képviseli a baloldali értékeket, mint nagykapitalista kormányfője, Gyurcsány Ferenc a cégeinél dolgozó emberek érdekeit.
A napokban ismertté vált – lapunkban is olvasható – információk szerint az oktatási tárca „reformintézkedései” nyomán már ez év szeptemberétől mintegy ezer iskolában összevontan fogják tanítani a biológia, a kémia és a fizika tárgyakat. Nem szeretnék álszent lenni (sok egykori iskolatársam olvassa a Magyar Nemzetet), annak idején nem búsongtam volna egy ilyen reform miatt, de ez az én privát ügyem. Annyit még én is tudok, hogy a világ megismerését lehetővé tevő, a természeti jelenségek összefüggéseit megvilágító egzakt tudás legalább olyan fontos, mint az általam nagyra becsült humán ismeretek. A két területet nem is szabad egymással szembeállítani, más-más értékkörbe helyezni, hiszen nem egy nagy tudós példája áll előttünk bizonyítékként, hogy micsoda sikert hozhat az egyik fajta tudás kapcsolódása a másikféle műveltséggel. Nos, ezt a humán konvergenciaproblémát is egy csapásra megoldja a mi nagyszerű kisebbségi kormányunk: a tárgyak összevonása magától értetődően óraszámcsökkenést fog eredményezni, nehogy már féloldalassá váljon a jövő Magyarországának műveltsége a máris megfogyatkozott humán tudás miatt. Hozzá igazítjuk a reált is, és ezzel a csapással még egy nagy legyet ütünk, megspórolhatjuk egy újabb adag szakpedagógus munkaerő-illetményét az utána fizetendő járulékokkal együtt. Éljen a konvergencia!
Hiller nyilatkozata szerint a bevezetendő változtatás határozottan jót tehet a magyar természettudományos oktatásnak, s bár egyelőre nem kötelező, de a máris bejelentett finanszírozási rendszer, miszerint a „reformra” kész intézmények több állami támogatást kapnak, mint a „maradiak”, az oktatás jelen pénzügyi helyzetében felér egy ultimátummal. A pedagógusszakma, az érdekvédők máris erélyesen tiltakoznak a tervezet ellen, de – a neoszocialisták eddigi gyakorlatát ismerve – ez is pusztába kiáltott szó marad, amit Gyurcsány kemény gerincű emberei eldöntöttek, azon az érintettek siránkozása mit sem változtat.
Ami az ismeretek elsajátításának eme új korszakot nyitó „megreformálását” illeti, a lényeg, hogy szeptembertől fogva a nevezett tantárgyak oktatására az eddigi óraszám egyharmada fog jutni – ennyit magamtól is ki tudok számolni. A szintén emberöltők alatt kialakult pedagógiai gyakorlatot, amely szerint folyt és folyik a szaktanárok képzése, a három-négy éves iskolai tantervek felépítése, várhatóan egyetlen rendelettel felszámolják, és a helyébe egy merőben újszerű, a gyakorlatban kipróbálatlan, leegyszerűsített „interdiszciplináris” szisztéma kerül. Ez pontosan olyan „liberális alapossággal” történik, mint a csodálatos Ágnes irányította kórházreform annak emblémájával, a vizitdíj-automatával együtt.
A tét és a felelősség azonban legalább ugyanakkora, mint a hazai egészségügy rendszerének ámokfutó lerombolása. Szép új világunkat már így is behálózza az áltudományosság, a parajelenségek, a „természettudományos” koholmányok, az orvosi, gyógyítási csodák sűrű szövevénye. Reneszánszukat élik a középkor sötétjéből előmászó, rég elfeledett, ámde „hiteles” tudományok, az egyedül üdvözítő „eredeti tudást” képviselő mestereikkel együtt. Béljósok, csillagjósok, botcsinálta lélekgyógyászok, tévén, telefonon keresztül „gyógyító” kuruzslók, sarlatánok, szélhámos sámánok, táltosok, mágusok, ufológusok, látóemberek – és a bulvárlapokat, magazinokat marhaságokkal teleíró, gátlástalan zsurnaliszták fénykorát éljük. Igazi aranycsinálók tobzódnak köztünk, akik az emberek tudatlanságából, hiszékenységéből nyernek ki aranyat, kézrátétellel dolgozó „orvosok”, akik a gyógyulásban reménykedő, kiszolgáltatott betegek pénzére teszik rá a kezüket, varázslók, akik megtrükközik a bankszámlákat. Regnálnak a butaság és műveletlenség felkent televíziós papjai, a vallási illuzionisták, a – legújabban kiagyalt rokon szakmát gyakorló – mentalisták. Nyugodtak lehetnek, az idő meg ez az újabb „oktatási reform” nekik dolgozik. Lesz kellő utánpótlása tanulatlan ügyfeleiknek, tudatlan pácienseiknek.