Összedőlhet a kártyavár

Mohamed beállt a benzinkúthoz óriási amerikai pick-up terepjárójával, és elkezdett tankolni. A gép szorgalmasan zúdította az üzemanyagot a feneketlennek tűnő tankba, a számlálón pedig pörögtek a kiadott mennyiséget jelző számok. Csak az a mutató volt lassú, amely az árat jelölte. A Chevrolet ötven liter 95-ös benzint kapott, ezért 30 rijált, azaz 1200 forintot kellett Mohamednek fizetnie. A helyszín persze nem Magyarország, és nem is Európa. Szaúd-Arábia Dammam városában áll ez a benzinkút, közvetlenül a világ legnagyobb olajlelőhelye fölött. Ez itt a Saudi Aramco, a szaúdi állami olajtársaság világa. Három várost a semmiből épített fel a harmincas évektől kezdődő történelme során, ma pedig a Perzsa-öböl partvidékén – legalábbis a szaúdi oldalon – kvázi korlátlan úr. Szaúd-Arábia lakossága számára a benzin ára nem tényező, mivel olyan alacsony, hogy nem is igazán tudják a pontos árat. Nincsenek az utakon kicsi autók, takarékos városi bevásárlókocsik, igazi benzintemetővel viszont pillanatonként lehet találkozni. Nem kell takarékoskodniuk, ezt pontosan tudja mindenki, mivel a világnak égető szüksége van a szaúdi olajra. Szaúd-Arábia pedig úgy irányítja a kínálatát, hogy az neki és a világnak is jó legyen. De azért, persze, főleg neki.
Nehéz lenne ugyanakkor azt mondani, hogy Rijád döntései alapján alakul ki az olaj világpiaci ára. Kétségtelen, hogy Szaúd-Arábia mint a legnagyobb olajexportőr, az ágazat kiemelten fontos szereplője, s esetleges termeléscsökkentése vagy egy új finomító működésbe lépése a királyságban nagyban befolyásolja a fekete arany árát. Az olajár alakulását emellett befolyásolják még a politikai hírek háborúkról, választási eredményekről, kormányválságokról és lázadásokról, a katasztrófák vagy azok lehetősége, az ipari termelés változása, a légitársaságok előrejelzései, a kulturális programajánlók, a focimeccsek végeredménye, valamint az időjárás-jelentés. Meg még kismilliárd dolog, amihez kell a benzin. Ha egy kisebb csapat Nigériában rátámad a Royal Dutch-Shell olajvezetékére, és azt megrongálja, hiába van tele a piac olajjal, az olajbróker aggódni kezd a folyamatos ellátás esetleges zavara miatt, és bebiztosítja magát, bármennyibe is kerül. Ha Venezuela elnöke megfricskázza az amerikaiakat, és fűtőolajat akar szállítani New York lakosainak, mégpedig egyértelműen politikai, s nem gazdasági célból, az ismét bizonytalanságot jelenthet a piacon. Ha Kínát földrengés sújtja, a mamutbirodalom az újjáépítéshez nyilván rengeteg üzemanyagot fog vásárolni, amely veszélybe sodorja a brókerek készletét is. Legalábbis ettől tartanak. Rijád ekkor mondhatja elégszer, hogy nincs veszély, annyi olaj van még a sivatag alatt, hogy bőven jut mindenkinek, a hisztérikus piac ezt most nem hiszi el. Ezért is volt szükség arra, hogy Dzsiddában, Szaúd-Arábia második legnagyobb városában szervezzenek egy találkozót. Azon a megbeszélésen leültek a szakemberek, olajminiszterek, olajcégek képviselői és tanácsadóik, hogy lenyugtassák a piacot. Az egy hete lebegtetett szaúdi termelésnövelést hivatalosan is bejelentették. A csúcsot megelőzően a 140 dollárt verdeste az olaj hordónkénti ára, most 131 dollár körül mozog. Azaz a hisztérikus piac kicsit elhitte, amit a szaúdiak mondtak, de azért szárazon tartja a puskaport, mert, ugyebár, jó, ha az embernek van mit félretennie télire.
A kérdés csak az, hogy miért ilyen hisztérikus a piac. Az amerikaiak határozottan visszautasítják, hogy spekuláció állna az eget verdeső olajárak hátterében, pedig azért az árak tudatos alakítására bizony számos alkalom adódik. Például az újsághírek kozmetikázásával. Nem is kell túl sokat tenni, csak írni egy tiltakozó üzenetet, amelyet valahogy fel kell juttatni egy félreeső, de azért már hírhedt honlapra, bejelentve, hogy támadást fognak intézni valamely olajfúró torony vagy -vezeték ellen. Ezt a hírt – bizalmas forrásra hivatkozva – leközli mondjuk az AP vagy az AFP, utánközli számos kisebb hírügynökség, átveszik a tévék és rádiók, napilapok, internetes hírportálok, független vagy önmagukat függetlenítő önjelölt médiamessiások, s a mini médiahekk – amelyről soha nem derül ki, hogy megtörtént – eredményeképp sikerül öt dollárral növelni az olaj hordónkénti árát. Az egy nappal korábban megvett olajat pedig szép kis profittal el lehet adni. Tényleg nem kellett sokat tenni érte, csak az elsődleges kapuőrt, az AP tudósítóját kellett megbolondítani, hogy komolyan vegye a fenyegetést. Ez ellen szinte semmit sem lehet tenni. Az eladók jószerivel csak úgy tudják saját verziójukat a vásárlók elé tárni, hogy konferenciákat szerveznek szép helyen, szép szállodában, megnyugtató külsőségek között. A kínai és indiai vendégek persze tudják, hogy nagyon komoly szerepe van országaiknak a kialakult helyzetben, hiszen ha a két említett államban élő összesen 2,4 milliárd ember autóba ül, repülőgépen látogatja meg a messze lakó rokonokat, vásárolni szeretnének ruhákat a városban, a gyárak pedig üzemelnek, az bizony veszedelmesen sok olaj felhasználását jelenti. Dzsiddában Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai alelnök is bizonygatta országa energiatakarékossági programjának hatékonyságát, pedig azt még a kínaiak is elismerik, hogy a terveikhez képest elmaradásban vannak. A csúcsra járatott kínai gazdasági mechanizmust nem fogják leállítani energiatakarékossági megfontolásokból. Ha ki tudják fizetni az üzemanyag árát, sokkal többet nyernek az előállított termékek eladásával.
Szaúd-Arábia kicsit csendesen figyeli az eseményeket. Rijád egyébként sem szokott túl hangos kijelentéseket tenni, mivel tudja, hogy mije van, és az mennyi embernek kell. A drága olaj az ő számára rövid távon extraprofitot termel, ebből is tudja finanszírozni saját grandiózus fejlesztési terveit, amelyek épp az olajérát követő időszak gazdasági alapjait teremti meg. Nem tudni, mikor fogy ki az olaj a sivatag földjéből, de egyelőre vannak még tartalékok. A mostani olajpiacot figyelve azonban ezt nagyon sokan nem hiszik el, s alternatív energiaforrások után néznek. Bioetanol, ez most az új jelszó, a földekre pedig repce kerül búza és kukorica helyett. Szintetikus úton állítanak elő üzemanyagot, vagy alkoholt használnak. Ezt pedig az olajtermelők nem akarják, így inkább csökkentenék az olaj árát, megelőzve az alternatív energiaforrások kifejlesztését. Most még a kőolaj felhasználása olcsóbb és gazdaságosabb, mint bármely vetélytársáé, s a legfontosabb piaci szereplők ugyanígy gondolkodnak. Szaúd-Arábia és a többi olajexportőr egyelőre nyeregben érezheti magát, mivel a világgazdasági mechanizmusban központi szerepet kapnak, a szépen megtervezett-kialakult rendszerben komoly súlya van a szavuknak. Mégis, elég egyetlen álhír, hogy megrengesse a jövőbe vetett bizalmat.