Palack oxigén

A kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus, Kolonics György keddi elhunyta, hirtelen szívhalála, valamint a közelmúltban főképpen a futballpályán történt tragikus esetek kapcsán felmerül a kérdés, mennyire veszélyes üzem az élsport, mit kockáztat az, aki belevág. Írásunkból kiderül, hogy kardiológiai szempontból nem többet, mint ha az utcán sétálna, sőt a rendszeres vizsgálatok könnyebben kiszűrhetnek bizonyos betegségeket. De nem Kolonicsét.

Hirtelen halál – ez egy sportban használatos kifejezés, amikor bizonyos sportágakban a hosszabbítás akkor ér véget, ha valamelyik fél gólt, találatot ér el. Kajak-kenuban természetesen nem működik ez a metódus, de a kétszeres olimpiai, tizenötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok Kolonics György keddi elhunyta kapcsán egy másik, nagyon hasonló orvosi kifejezést kellett megtanulnunk, noha inkább soha meg sem ismertük volna: hirtelen szívhalál. Az edzés közben 36 évesen meghalt kenus klasszist cikkünk elkészülte után boncolták fel, a szövettani vizsgálatok is beletelnek még egy időbe, a pontos okok tehát egyelőre nem ismertek. A tragédia kapcsán felmerült kérdések nem újak, a Magyar Nemzet legutóbb 2006. február 9-én, Bánka Kristóf, a Fót labdarúgójának végzetes szívrohama kapcsán közölt e témában nagyobb elemző írást. Az az anyag a futballra fokuszált, s arra jutott, hogy a hirtelen megnőtt terhelés (például amikor valaki egy fejletlenebb labdarúgó-kultúrájú közegből kerül egy élbajnokságba), valamint a tisztázatlan eredetű tabletták használata hatalmas veszélyeket rejt magában, mint ahogy az is, ha valaki betegen, lázasan vállalja a játékot.
Kolonics esetében nem csak a sportág különbsége miatt lehet másról (is) szó. A kenus nem volt beteg – sőt közeli ismerői szerint inkább egy kissé hipochonder –, pár nappal a halála előtt esett át a komplex sportorvosi vizsgálaton, amely mindent rendben talált. A tisztázatlan eredetű tabletták, magyarul a dopping szempontjából a kajak-kenu nem tartozik a legveszélyeztetettebb sportágak közé, noha történtek már esetek és lebukások. Ám a világversenyeket tizenhét éve járó, folyamatosan sikeres, mindenkinél jobb evezéstechnikával rendelkező, magas erkölcsi szinten álló Kolonics esetében ezt a variációt kizárhatjuk. A dopping keringésre, szívre ható kedvezőtlen befolyását viszont nem: ebből a szempontból a kokain a legismertebb, de az anabolikus szteroidokról, például a clenbuterolról is tudott, hogy hatására hiába nő a szívizomzat, az oxigénfelvétel képtelen azt követni.
Utóbbit már Apor Péter belgyógyász, sportorvos, szívrehabilitációs szakember, címzetes egyetemi tanár magyarázta el, aki a Testnevelési Főiskola kutatóintézetének vezetője volt, jelenleg pedig a Budapesti Honvéd SE terhelés-élettani laboratóriumának az igazgatója, tehát igazán hozzáértő és illetékes az ügyben. Érdeklődésünkre elmondta, hogy az Igazságügyi Orvostani Intézet 2005-ös adatai szerint évente körülbelül harminc-negyvenre tehető Magyarországon a Kolonics Györgyhöz hasonlóan fiatalon, 25 és 40 év között hirtelen szívhalálban elhunytak száma. Ennek oka lehet egyrészt valamilyen elektromos rendellenesség, amelyet az EKG-vizsgálat jól kiszűr, másrészt a szívkamra megvastagodása, amelyre szintén lehet következtetni az EKG-leletből, s ennek alapján el lehet rendelni az echokardiográfiás vizsgálatot; harmadrészt okozhatják a szívmegállást a rendellenesen futó koronáriák, ez viszont csak nagyon komoly beavatkozással, szívkatéterezéssel mutatható ki. Magyarországon kötelező része a sportorvosi vizsgálatnak az EKG, de ez nem általános Európában, Amerikában pedig csak néhány egyesület végez versenyző tagjain ilyesmit. Olaszországban viszont nagy a szigorúság, ott már az említett echokardiográfia is kötelező.
Apor doktor a kenus halála kapcsán fontos anyagokba is betekinthetett: „Kollégáimmal együtt végignéztem Kolonics György 2002 óta készült összes EKG-leletét, s voltak ugyan kisebb eltérések, de ezek egyáltalán nem utaltak ilyen jellegű betegségre. Mint ismert, Gyuriék éppen a kiélesítő szakaszt végezték az edzésen, azaz pályát mentek, előbb ezret, aztán ötszázat. Ekkor a váz- és a szívizomzatban a terhelés hatására extrém biokémiai helyzet alakul ki, a vérben és az izomban beindul a savasodás. Ha ebben az állapotban történik valami, akkor jöhet bármikor a mentő, lehet a közelben defibrillátor, vagy kezdhetnek azonnal szívmasszázst és mesterséges lélegeztetést, nincs menekvés. Ilyenkor ugyanis körülbelül hússzoros az igény az oxigénre, mint egy sétáló embernél, amelyet a szájból adott pár deci levegő nem tud kielégíteni. Defibrillátor helyett hasznosabb és olcsóbb lenne egy palack, amelyből dönteni lehet az oxigént.”
Adódik a kérdés: veszélyes üzem-e az élsport, a rendszeres és nagy terhelés hatására nagyobb-e a kockázatuk egy versenyzőnél a szív- és keringési gondoknak, mint az átlagembernél? Apor Péter évtizedes tapasztalata szerint megnyugodhatunk, az élsport nem okoz szívkárosodást, sőt a rendszeres vizsgálatok a legtöbb ilyen jellegű bajt kiszűrik. Sokkal nagyobb a veszélye a mozgatórendszer, az izmok és a csontozat sérülésének. Persze a múlt század ötvenes éveiben elterjedt, úgynevezett maratoni mítosz sem feltétlenül igaz, vagyis hogy a hosszútávfutás, a tartós fizikai terhelés megvéd a szívbetegségektől. „Nem mindenkit véd meg és nem minden szituációban. Az biztos, hogy kezdők esetében és a fokozott terhelés idején nagyobb a veszély, mint ahogy az is, hogy a fizikailag aktívabbak százszor egészségesebbek, mint akik nem mozognak” – mondta a szakember. Hiába tehát a riasztó statisztika (lásd keretes írásunkat), az élsportolók szíve nincs nagyobb veszélyben, mint a bányászoké, a szakácsoké vagy bárki másé. Csak utóbbiak hirtelen szívhalála kevesebb publicitást kap, mint egy sportlegendáé. Mint Kolonics Györgyé.