Politikai patthelyzet Erdélyben

Fikarcnyit sem közelednek Erdélyben a szemben álló magyar szervezetek álláspontjai, s az alibiízű javaslatok azt sejtetik, senki nem akarja igazán a megegyezést az ősszel esedékes romániai parlamenti választásokig. Az RMDSZ máris kampányhangulatba lendült, politikusai révén szinte napi gyakorisággal szajkózza, hogy gond egy szál se, a szövetség laza bokamozdulatok kíséretében masíroz be a bukaresti törvényhozásba, hiszen az önkormányzati megméretésen is öt százaléknál jobb eredményt ért el országos szinten. A Magyar Polgári Párt (MPP) nevének hallatán Markó Béláék részéről folytatódik a
85-15-ös arány ismételgetése, holott vélhetőleg az RMDSZ-ben is tökéletesen tisztában vannak ezen leegyszerűsítés hamisságával. Mindenki számára világos, hogy a helyhatósági választások idején csupán néhány hetes MPP alapvetően a Székelyföldre koncentrált, Hargita és Kovászna megyében meg is szerezte a magyar szavazatok mintegy 35 százalékát. Az RMDSZ folytatja az erőpolitizálást, tudatosan nem akar tudomást venni ellenfeléről. Az a javaslat, miszerint a szövetség hajlandó saját zászlaja alatt indítani a polgári párt néhány jelöltjét (nem feledve a mágikus 85-15-ös arányt) valójában a már évek óta lejáratott „minden véleménynek van helye az RMDSZ-ben” jelszó felmelegítése. Miért alakult volna párttá az MPP, ha az első adandó alkalommal a nagy riválist erősítené? Szász Jenőék részéről az elutasítás lehetett az egyetlen válasz. Az MPP délvidéki mintára választási koalíciót javasolt, ami viszont a román törvények értelmében annyit jelent, hogy nem öt, hanem nyolc százalékot kellene teljesíteni az RMDSZ–MPP szövetségnek. Szász azonban arra a jogi kitételre hivatkozik, amely szerint hat képviselői és három szenátusi egyéni választókerületi mandátum megszerzése esetén garantált a törvényhozói jelenlét. Az egyébként rendkívül bonyolult új román választási törvény valóban nem követel meg semmiféle szavazói arányt a fentebb említett, úgynevezett alternatív küszöb esetén, így a pártszövetségekre érvényes nyolc százalék sem kötelező. Az RMDSZ a jogi kétértelműségre hivatkozva visszautasította Szászék ajánlatát. Markóék nyilvánvalóan csak akkor fogadnák el az választási szövetségre tett ajánlatot, ha vesztüket éreznék. Egyelőre azonban nem érzik.
Az utóbbi hónapok történései alapján kijelenthető: az RMDSZ mindent vagy semmit játszik. Úgy csinál, mint az az ejtőernyős, aki csupán azért bízik a sértetlen ugrásban, mert eddig még mindig sikerült. Markó Béláék nem tekintették kudarcnak, hogy a 2004-es elnökválasztáson az erdélyi magyarok többsége a jobbközép Traian Basescura szavazott az RMDSZ-kedvenc posztkommunista Adrian Nastase helyett, s akkor sem keseredtek el különösebben, amikor a szövetség tanácsa ellenére voksolt Basescu felfüggesztése ellen a magyarság. Az RMDSZ sajátos megközelítéssel sikerként kommunikálta az EP-választásokon és az önkormányzati megméretésen elért eredményeket, holott tény: egyre kevesebben szavaznak a személyi, politikai váltásra képtelen Markóékra. A szövetség és szavazói közötti mély szakadékot mutatja Fodor Gábor SZDSZ-elnök minapi erdélyi vizitje, melynek során Markó körülrajongta a határon túliak érdekében tett anyaországi kezdeményezéseket rendre elutasító liberális párt vezetőjét. Az utóbbi két évben teljes mértékben eredménytelen RMDSZ a novemberi parlamenti választásokon emeli a tétet: úgy ugrik ki a repülőből, hogy tudja, ejtőernyője toldozott-foltozott, odalent pedig egyre nagyobb azok tábora, akik balul sikerült mutatványra várnak. Régen nincs már szó azokról, akikért a szövetség 1989 decemberében megalakult. Nemcsak Bolyai egyetemről és autonómiáról, de egyetlen, a magyarokat pozitívan érintő törvénypasszusról sem szól a fáma. Az RMDSZ kirobbanthatatlan vezetőinek berkeiben csupán a túlélés a tét.
Eközben az MPP igyekszik gyökeret ereszteni. Nincs könnyű dolga, hiszen részsikereket ugyan elért a júniusi megméretésen, igazi alternatívát azonban még nem sikerült nyújtania a Markóékból kiábrándultaknak. Az éppen csak megalakult párt messze áll még a szervezettségtől, s minden ez irányú lépés különböző ellenállásokba ütközhet, hiszen a polgári színekben porondra lépő politikusok, jelöltek úgy érzik, ha már anyagi juttatásban nem, vagy csak alig részesülnek (ellentétben az RMDSZ-es garnitúrával), legalább véleményüket vegyék megfelelő hangsúllyal figyelembe. Továbbra sincs tisztázva, hogy Szászék elsősorban székelyföldi, avagy az erdélyi magyarság egészét megszólító formációként képzelik-e el a jövőt? Székelyudvarhely „elvesztése” és Szász Jenő veresége a Hargita megyei közgyűlés elnöki pozíciójáért folyó harcban azonnal felvetette a pártelnök alkalmasságának kérdését – különböző RMDSZ-körök hathatós kommunikációs segítségével. Markóék nem kevés energiát szánnak a Tőkés László és Szász Jenő közötti – kétségtelenül létező – ellentét felnagyítására. Az, hogy jelenleg az RMDSZ vezetői „készségesen” tárgyalóasztalhoz ülnek a református püspökkel tulajdonképpen az MPP-nek szól, a Szászékkal folytatott párbeszédet ugyanis hangos lenézések közepette utasítják vissza. Eközben – bár azt nyíltan nem mondják ki – aligha kétséges, hogy a polgári párt vezető politikusai a Markó vezette szövetség őszi bukásának, azaz a parlamentből való kiesésének szurkolnak. Sokak szerint csak ekkor teremtődne meg az egyenlő esély, s egy, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja mintájára felépített új formáció létrehozásának lehetősége.
Mi várható tehát az elkövetkező hónapokban az erdélyi magyar politikai színpadon? Az RMDSZ megpróbálja átcsábítani vagy megvenni a számára veszélyesnek tűnő potenciális magyar ellenfeleket, akiket pedig nem sikerül, azt igyekszik minden lehető eszközzel lejáratni. Ezzel együtt sem valószínű azonban az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépése, mivel a román szavazói részvétel várhatóan megközelíti majd a hetven százalékot, tekintettel a rendkívül kiélezettnek és kiegyenlítettnek ígérkező bukaresti politikai csatára. Marad viszont a kiskapu: Hargita és Kovászna megyéből a szövetség várhatóan meg tud szerezni hat képviselői és három szenátusi mandátumot az egyéni választókörzetekben, így a küszöbtől függetlenül törvényhozókat küldhet Bukarestbe. Ezt az eredményt ismét lehet majd sikerként kommunikálni, így ez esetben akár Markó Béla elnöklésének folytatása sem kizárt. Ez pedig tovább halasztaná a szövetség megújulásának kezdetét. Az MPP eközben ismét felmérheti saját erejét, bár sok jóra nem számíthat, a várható egy-két százalék körüli eredményére aligha lehet majd büszke.
Az egyre népszerűtlenebb, hitelét vesztett RMDSZ és a nagyon halvány magyar alternatíva egy új, a Vajdaságban már évek óta tapasztalható szomorú tendenciát indíthat el Erdélyben: „átszavazást” a nagy országos pártokra. Ennek jelei néhol már a legutóbbi helyhatósági választásokon is megmutatkoztak (Marosvásárhelyen sok magyar szavazott a demokrata párt színeiben induló román polgármesterre, aki kétségtelenül sikeres nyolc évet tud maga mögött). Az „övéikben” csalódott magyarok könnyen átpártolhatnak olyan politikai erőkhöz, amelyek hatalmi pozíciójuk révén az életszínvonal tekintetében nyilvánvalóan befolyásolni tudják életüket. Az esetleges „átszavazásnak” a megjelenése hosszú távú következményekkel járó, s rendkívül nehezen visszafordítható politikai folyamat kezdetét jelentheti Erdélyben.