Reflektor

Ha megjelenik egy határon túli írók műveit tartalmazó antológia Magyarországon, az mindenképpen üdvözlendő fejlemény. Pártállástól és világnézettől függetlenül kijelenthető, hogy szükség van a centrumtól, Budapesttől távol élő szerzők alkotásait reprezentáló kötetre. (Ilyen szempontból kiváló a kiadvány címe, amely az autók nagy hatótávolságú világítására utal.) Így a Fekete Vince válogatta és szerkesztette Hosszúfény remek kezdeményezésnek tekinthető. (Persze nem kell lesajnálnunk a könyv alkotóit, majd mindegyiküknek sikerült már hírnevet szerezniük osztatlan nemzeti irodalmunkban – is.) Remek kezdeményezésnek, amelynek alapkoncepciója azonban magában rejt egy-két vitára érdemes gondolatot.
Az előszó szerint a válogatás két elv alapján történt: határon túli alkotók kerülhettek a könyvbe – így a Magvető kiadványának egyik fő kérdése: létezik-e speciálisan határon túli irodalom? –, olyanok, akik 2004 és 2006 között a magyar kulturális tárca ösztöndíjasai voltak, ami már inkább minőségi szempont.
Számomra éppen az tűnt fel az antológia legtöbb szövegét olvasva, hogy míg a határon túli irodalmi tendenciák egybeesnek az anyaországiakkal, a Hosszúfényben szereplő tanulmányok egy része éppen ennek az állításnak az ellenkezőjét hangsúlyozza. Bár Szilveszter László Szilárd megjegyzi, hogy az erdélyi „versépítkezés… egyértelműen kapcsolatot talál a kortárs anyaországi költészet törekvéseivel”, Virginás Andrea, Dánél Mónika és Szerbhorváth György viszont nemi, földrajzi, kulturális, társadalmi és politikai differenciákról beszél a határon túliak és inneniek viszonyában. Állításaik szerint létezik az anyaországitól különböző magyar irodalom – ezzel mintegy rámutatnak arra is, miért szükséges antológiát összeállítani határon túliak műveiből.
A másik válogatási elv viszont kissé esetleges: nem feltétlenül kapott minden kiemelkedő író 2004 és 2006 között ösztöndíjat Magyarországtól. Egy antológia összeállítását nem érdemes állami juttatáshoz kötni; ennek következtében olyan nevek hiányoznak innen, mint Grendel Lajos, Kovács András Ferenc, Tolnai Ottó. A kötet lírát, prózát, drámát, gyermekirodalmat és tanulmányt egyaránt tartalmaz. Furcsa ez az egyveleg, de elfogadható. A tanulmányokat érzem kiemelt szerepűeknek. Egy kivételtől eltekintve általánosságban, több szerzőt megemlítve foglalkoznak a témával, Selyem Zsuzsa egyébként kiváló értelmezése viszont egyedül Láng Zsoltról szól – aki bár remek alkotó, de szerencsétlen döntés volt éppen ezt a Selyem-írást beválogatni, hiszen így Láng akaratlanul is a többiek fölé nő a szerzők közötti hierarchiát kerülő antológiában.
A ciklusok némileg erőltetettnek tűnnek, kevés van belőlük ahhoz, hogy a kortárs irodalmi folyamatok összességét le tudják írni: vagy többre lett volna szükség, vagy egyszerűbb szempont alapján, műfajok, műnemek szerint is csoportosíthatták volna az alkotásokat. A Páthosz temetése ciklus szövegei részben az ünnepélyes beszédmód meghaladásáról és a játékosság térhódításáról tanúskodnak, részben a (földrajzi, nemi stb.) határok átjárhatóságáról szólnak. A Külön térben és időben egység textusai a mítoszt és a realitást, a múltat és a jelent, a történelem idejét és a belső, szubjektív időt vetítik egymásra, síkváltásokban gazdagon. A Harmadvalaki ciklus identitáskérdéseket: a személyiség heterogenitását, az önazonosság hiányát, továbbá a történelemről való beszéd lehetséges módjait és – ismételten – a határok átjárhatóságának problémáját tematizálja. Bár a Hosszúfény a szerkesztés tekintetében kisebb-nagyobb esetlegességekkel küzd, a benne lévő szövegek színvonalasak, s a határon túli irodalmat az anyaországival szinkronnak és egyenértékűnek, ugyanakkor ahhoz képest „más” színekkel is rendelkező kultúrának mutatják.
(Hosszúfény. Határon túli magyar írók antológiája. Szerk.: Fekete Vince. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2008. Ára: 2200 forint)