Kapjátok el, vágjátok bele a vasvillát! – kiabálja a fényképezőgép láttán egy tagbaszakadt, félmeztelen cigány férfi a borsodi Taktaszadán, majd pillanatok múltán már tucatnyian próbálják hasonlókat ordibálva túlkiabálni. Az addig szinte néptelen utca hirtelen emberekkel telik meg, ám ismerkedésre nincs mód, jobbnak tűnik hallgatni arra a néhány higgadtabb környékbelire, akik azt mondják: „Menjen innen, mert ezek megölik!”
Nincs mit tenni, félbeszakítva az anyaggyűjtést, futólépésben az autóm felé veszem az irányt.
Az indulatokra jellemző, hogy áprilisban több mint ötven kommandóst kellett Taktaszadára vezényelni egyetlen fiatalember, az uzsorabotrányba keveredett 25 esztendős D. J. elfogására, a népes család, mintegy 200 ember, ugyanis a rendőrök láttán a „vállalkozó” védelmére kelt. Mint az egyik helybeli férfi meséli, az egyenruhások a fél falut körbezárták, úgy fogták el a hazafelé tartó uzsorást.
A vállalkozó szó különben népszerű errefelé – tudjuk meg a férfitól –, hiszen aki ki tudott emelkedni a Jókai utcai nyomorból, általában így nevezi magát, valójában azonban sokszor nem tesz mást, mint utolsó kis vagyonából is kiforgatja egykori szomszédait, cimboráit. Merthogy az uzsorázás belterjes tevékenység, a sértettek és áldozatok legtöbbször régi ismerősök, elvégre az üzlet alapja a bizalom.
D. J. nem volt igazán nagy hal, árulja el immár biztonságos távolból, telefonon idősebb Búri Ferenc, a taktaszadai kisebbségi önkormányzat és a helyi képviselő-testület tagja. Azt mondja, a fiatalember és a szintén letartóztatott 39 éves prügyi társa csak ügyeskedtek, akik az igazi nagy balhékat csinálták, ma is az utcán vannak.
Persze azért a kis halakat sem kellett félteni, legkevesebb egy ember élete biztosan az ő lelkükön szárad. Azt, hogy mi történt pontosan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság két tisztje, Dudás Péter alezredes és Gaskó Bertalan őrnagy meséli el miskolci találkozónkon.
*
A két letartóztatott férfi egyik taktaharkányi „ügyfele” hónapokon át görgette maga előtt egyre nagyobb adósságát, a folyamatos fenyegetettség terhétől azonban összetört, s amikor „közvetítői jutalékként” zsarolói márciusban egymillió forintot követeltek tőle, más megoldást nem látván, kioltotta életét.
Öt gyereket hagyott maga után.
Mint később többektől elhangzik, esete korántsem egyedi, sőt egyre többször fordul elő a Taktaközben, hogy a kilátástalanságból a halálba menekülnek az adósok. (Az idén tavasszal két olyan öngyilkosság is történt Taktaszadán, amit összefüggésbe hoznak az uzsorásokkal.)
Az ötven–száz százalékos havi kamatra adott magánkölcsönök már a régmúltban is ismertek voltak, mára azonban az egyszerű kocsmai hitelezgetéstől állami milliók bonyolult műveleteken keresztül történő lenyúlásáig egészen széles skálán mozognak az illegális konstrukciók. A miskolci nyomozók elmondása szerint az alapegyenlet egyszerű: tételezzük fel például, hogy valaki felvesz uzsorára negyvenötezer forintot azzal a feltétellel, hogy a következő hónapban kilencvenezret kell visszafizetnie. Mivel csak pillanatnyi ábránd, hogy ezt a pénzt a következő havi segélyből vissza tudja téríteni, az összeg újból kétszereződik, vagyis hatvan nappal a negyvenötezres hitel felvétele után már száznyolcvanezer forint a tartozás. A következő hónapban az összeg háromszázhatvanezerre, majd hétszázhúszezerre ugrik és így tovább. A borsodi rendőrök két és fél év alatt több mint negyven ügyet tanulmányoztak, ezek alapján megállapították, hogy a sértettek jelentős része egy tízezer forintos kölcsön miatt fél év múltán ötszázezer forintot volt kénytelen kifizetni, vagy egyszeri százezer forintos hitelt négy és fél éven keresztül törlesztett huszonötezer forintos havi részletekben – mígnem eljött az a pont, amikor kimondta: most már elég!
Ilyenkor a „hitelező” már keményebb oldaláról mutatkozik. „Megöllek, az élettársadból pedig kirugdosom a gyereket, ha nem adod meg a tartozást” – hangzott pontosan idézve az egyik fenyegetés a rendőrségi akták szerint, úgyhogy szerencsésnek is mondhatja magát az, aki néhány nagy pofonnal megússza a havi látogatást. Amikor a tartozás eléri az egy–másfél millió forintot, az uzsorások általában megelégednek az összeggel, s taktikát váltanak. Tapasztalataikra és kapcsolataikra hivatkozva elviszik „ügyfelüket” valamelyik pénzintézethez, s közlik vele: ha nyugalmat akar magának és családjának, vegyen fel jelzáloghitelt a házára, majd abból térítse meg nekik a tartozást. Az uzsoramaffia alaposságára és az érintett körök belterjességére jellemző, hogy a behálózott sértettek mindegyike szegény ugyan, de rendelkezik valamilyen tehermentes ingatlannal, amelyre a bankok rendre megadják a kért egy–másfél millió forintot. Miután az áldozat a legálisan felvett, hagyományos jelzálogalapú személyi kölcsönt átadja az uzsorásoknak, azok a tiszta pénzt elteszik, mossák kezeiket, részükről az ügy lezárva, a sértett pedig éveken át törlesztheti a pénzintézetnek a fél év alatt azt megelőzően akár több százszorosára hízott tartozást.
Felmerül azonban a kérdés: honnan szerzik első százezreiket, millióikat az uzsorások, hogy az üzletet be tudják indítani? Mint kiderült, előfordult, hogy az elkövető először saját maga vett fel legális bankkölcsönt, amelyet aztán sokszorosan megfialtatott, ám létezik a pénzszerzésnek egy ennél bonyolultabb, ám önerőt nem igénylő módszere is, méghozzá a szocpoltámogatások levadászása. Mindez úgy zajlik, hogy az elkövetők környezetükben felkeresnek szociálpolitikai támogatásra jogosult családokat, majd fenyegetéssel, jobb esetben azzal az ígérettel, hogy a haszon egy részét visszaadják, egy olyan játszmába húzzák be őket, amelyben egyszerre válnak sértetté, hiszen öszszességében millióktól esnek el, de elkövetővé is, mivel jogtalanul költik el az állam pénzét. Miután a családok igénylik a támogatást – amely például négy gyermek után 4,6 millió forint –, bejelentik őket névleg építés alatt álló, valójában összetákolt romhalmaznak nevezhető épületekbe, a pénz felhasználását ellenőrző hatósági személyekkel pedig megegyeznek, mi kerüljön a jelentésbe. Kiszámolható, hogy egy-egy ilyen eset után, a járulékos költségek kifizetése és a családnak ígért körülbelül négyszázezer forint visszajátszása mellett is, még milliós nagyságrendű pénz marad az elkövetőknél. Mivel hasonló módon jártak el egy többlakásos társasház „építésekor” is, a bűnözőkhöz került pénz abban az esetben megközelítette a húszmillió forintot.
A csalók valóban kiterjedt kapcsolataira jellemző, hogy a gyanú szerint a szerencsi polgármesteri hivatal építésügyi és városfejlesztési osztályának vezetőjét, Cs. Bélát is sikerült meggyőzniük: valótlan tartalmú hatósági határozatok kiállításával működjön közre a támogatások jogtalan folyósításában. A 46 éves tisztségviselőt június végén vették őrizetbe. Dudás Péter alezredes és Gaskó Bertalan őrnagy tájékoztatása szerint eddig összesen öt uzsoraügyben tizenkét személyt fogtak el tiltott pénzügyi tevékenység folytatása, valamint élet és testi épség elleni, közvetlen fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett, valamint jelentős értékre elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt, ám sejthető, hogy ez egyelőre csak a jéghegy csúcsa. A latencia a rendőrök szerint is magas lehet, s a térség településein az emberekkel elbeszélgetve szintén az derül ki: sokkal több az eset, mint amennyiről a hatóságok tudomást szereznek.
Egyedül a polgármester mer nyíltan beszélni a jelenségről a megkérdezettek közül, mindenki más legföljebb annyit mond, hogy hallott róla, de inkább nem nyilatkozik. A cigánysor közelében egy idős hölgy annyit még elárul, ismerte azt a férfit, aki még márciusban ölte magát adósságai miatt a Tiszába, s csak június végén találták meg a tetemét. Úgy tudja, eltemették valahol, s csak hónapok múltán exhumálhatják, hogy maradványai a taktaszadai temetőbe kerülhessenek.
A legnagyobb baj, mondják a nyomozók, hogy a sértettek közül csak nagyon kevesen fordulnak hozzájuk segítségért, a többségük ugyanis fél. A bántalmazásoktól, a család meghurcolásától, illetve ami igazán döbbenetes: attól, hogy legközelebb nem kap kölcsönt. A rendőrök próbálnak óvatosan fogalmazni, nem akarván senkit megbántani, ám őket hallgatva és a helyiekkel elbeszélgetve hamar rájöhetünk, hogy kívülállóként, messziről jött emberként szinte lehetetlen megérteni az itt élő falusiak legkiszolgáltatottabb, legmélyebbre süllyedt rétegeinek életét, gondolkodását. S mondjuk ki: értelmezni sem tudjuk azt a szintű műveletlenséget, testi-szellemi leépülést, amely a Taktaköz és megannyi más közép-európai térség egyes társadalmi csoportjait mindinkább jellemzi, s amelynek mindössze tünete, de nem teljes kórképe az uzsorázás. Számukra csak a ma létezik, s a néhány ezer vagy tízezer forintos kölcsön azonnal érkezik is, a visszafizetés határideje pedig a számukra beláthatatlan távolságban létezik csupán. Sértettek és elkövetők a döntő többségükben egyaránt cigányok, részben mert a rendszert működtető közösségeik zártak, továbbá mert köreikből sokkal kevésbé elérhető a jogi érdekvédelem, mint a többségi társadalom esetében.
S hogy mire megy el a segélyként érkező vagy uzsorára felvett pénz nagy része? Dudás Péter szerint elég csak arra gondolni, hogy a bolti lopások többségében sem kenyeret vagy tejet, hanem élvezeti cikkeket tulajdonítanak el, s bizony a kölcsönpénzek is gyakran a kocsma vagy a játékgép kasszájában kötnek ki. Persze biztosan vannak kivételek, de hogy az uzsorázásban a sértett fél teljes mértékben ártatlan lenne, azt az esetek többségében erős túlzás lenne állítani. Mindehhez érdekes adatok: csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tizenegyezer család, huszonötezer gyermek veszélyeztetett a hatóságok – saját bevallásuk szerint sem teljes – statisztikái szerint, a 740 ezer itt élőre pedig ugyanannyi fiatalkorú bűnelkövető jut, mint Budapest kétmilliós lakosságára. S amire az imént már utaltunk: az uzsorakamatok csapdájába zuhant szegény emberek nagy része a legközelebb is a közösségükben nagy tekintéllyel rendelkező kifosztóihoz fordul, ha pénzre van szüksége, hiszen jövedelmük nem elegendő, a pénzintézetektől aligha kapnának fogyasztási hitelt, sokan közölük még az igénylőlapot sem tudnák kitölteni, s különben is legföljebb jelzáloghitelben bízhatnának, de sokuk ingatlanát, visszatérő hiteligénylőként, már amúgy is terhelték.
Vajtó János, Taktaszada független polgármestere 1998 óta irányítja a mintegy kétezer-kétszáz lelkes községet, eredményei szemmel láthatóak. Pályázati úton nyert pénzből utat építettek Szerencs felé, így Taktaszada immár nem zsáktelepülés, az utcák rendezettek, a házak többsége takaros. Olyan jó adottságú település ez Tokaj-Hegyalja kapujában, ahol a helyiek még ismeretlenként is ráköszönnek az ide tévedőre az utcán, ám erre a falura is igaz, mint oly sok másikra a térségben, hogy egy szűk kisebbség emberek sokaságát tartja valóságos rettegésben.
A polgármesteri hivatalt néhány éve építették, bejáratát három kamera pásztázza. Környezetét virágok díszítik, folyosóin pedig fotók mutatják be a település fejlődését az ötvenes évektől napjainkig. A sikerek ellenére Vajtó Jánosnak borús a hangulata. Azt mondja, elege van, soha többé nem akar vezető szerepet vállalni. A község első embere egyike volt azon Szerencs környéki polgármestereknek, akik Budapesten Szili Katalin házelnök előtt szorgalmazták a szociális segélyezés rendszerének gyökeres átalakítását, ám hogy a reformokból végül mi lesz, azt egyelőre ő sem meri megjósolni. Márpedig a rossz anyagi helyzet, a munkanélküliség és a sok gyermek után juttatott állami támogatás, valamint az uzsorázás problémája réges-régen összefonódott, hiszen a közös kasszából kifizetett pénzek nagy része a rászorulóktól egyenesen a hitelezőkhöz jut. Ahol készpénzben fizetik ki a segélyeket, ott uzsorások és sértetteik a mai napig együtt állnak sorba a pénzért. Taktaszadán – ahol a lakosság több mint harmada roma, a munkanélküliség pedig húsz százalék feletti – megelégelték ezt, bankkártyát váltottak minden segélyen élőnek, azóta folyószámlára utalják a pénzt. Ennek eredményeként nem a hivatal, hanem a takarékszövetkezet pénzautomatája előtt zajlik az osztozkodás. Sőt az arcátlanságnak olyannyira nincs határa, hogy az uzsorások, a Taktaköz szegény gazdagjai is felveszik a segélyt, majd visszahajtanak gipszoroszlánokkal díszített villáikba.
Az uzsorázás ügye évekre nyúlik vissza – meséli a kemény ember benyomását keltő, de az irodájában zajló beszélgetés során nyitottnak, sőt érzékenynek mutatkozó polgármester, aki szerint a rendőrség későn kapcsolt: eleinte nem vette elég komolyan a helyzetet. Mára legalább két ember menekült öngyilkosságba csak itt, Taktaszadán uzsoraügyletek miatt, a fenyegetések, bántalmazások szinte mindennaposak a térségben. Vajtó János elárulja, őt és munkatársait is folyamatosan érik fenyegetések, ám nem fél – szerinte amikor valaki mindenki füle hallatára azt kiabálja, hogy elvágja a polgármester torkát, mivel nem kap a neki járónál több segélyt, az csak a feltűnést keresi, tettekhez nincs mersze. „Itt kell élni ahhoz, hogy megértsük a vidéket, mégis a fővárosban akarják kitalálni, mit és hogyan csináljunk” – panaszkodik.
A tények és a tragédiák ismeretében bármennyire is költői, fel kell tenni a kérdést: mégis mi a megoldás?
Önkormányzati pénzen a községben kialakítottak egy olyan szobát a rend őreinek, amelyet telefonnal, internettel és a szintén helyben előteremtett pénzből felszerelt térfigyelő kamerák képét mutató monitorokkal láttak el. A rendőrök azonban nincsenek annyian, hogy állandó jelenlétet tudjanak biztosítani Taktaszadán vagy a térség többi kistelepülésének mindegyikén. Idősebb Búri Ferenc kisebbségi képviselő azonban mégiscsak a rendőrségtől várja a megoldást, ehhez azonban szerinte fel kell ruházni a testületet olyan jogi lehetőségekkel, hogy az valóban cselekedni tudjon. Szerinte bátran büntetni lehetne mindkét felet, azt is, aki törvénytelenül ad és hajt be hiteleket, de azt is, aki felveszi azokat. Mint mondja, egyesek néhány hónap után elmennek feljelentést tenni, de ahogy szembesítésre kerülne sor, félelmükben visszavonják azt. „Ez így nem folytatódhat” – teszi hozzá.
Vajtó János polgármester pesszimista, úgy véli, vannak olyan csoportok, amelyekkel egyszerűen semmit sem lehet kezdeni. Szerinte aki reggel, délben, este megissza a felesét, a sörét, kávéját a kocsmában, elszív mellé napi egy doboz cigarettát, majd ha nem futja, kölcsönt vesz fel, miközben a gyerekei otthon tengődnek a semmiben, annak az életmódján aligha lehet változtatni. Úgy látja, a szegénysorba jutottak nagy része igenis tehet arról, hogy ide jutott, hiszen a tényleg szerencsétlen sorsú embereket leszámítva – mint például akik negyven fölött voltak a környékbeli gyárak felszámolásakor, vagy megbetegedtek – aki akar, meg tud magának teremteni valamilyen egzisztenciát a túléléséhez, s a munka mellett ráadásul a kertjében is megtermelheti a családjának elegendő zöldséget-gyümölcsöt. A segélyekért, uzsorakölcsönökért sorban állók többségének a földjén azonban nyakig ér a gaz, fel sem merül bennük, hogy megműveljék. Oktatás – emeli ki a polgármester az egyetlen lehetőséget, amelynek révén legalább a most felnövekvő generáció tagjai másfajta életpéldával is találkozhatnak, mint szüleik, akiknek a családjában talán senki sem volt, aki valaha is tanult vagy dolgozott volna. Ezért is tartja fontosnak, hogy a támogatások kifizetését igenis kössék a gyerekek taníttatásához, mert kizárólag így kényszeríthetők be ezek a fiatalok az osztályterembe. (Taktaszadán különben tizenkét tantermes, jól felszerelt iskolát, családias óvodát építettek – és reménykednek.)
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök is a tettek mezejére léptek, egyrészt bíznak abban, hogy a látványos elfogásoknak visszatartó erejük lesz, másrészt pedig preventív céllal kidolgozták a Nehéz út nevű településbiztonsági programot, amelynek központi eleme az uzsoratevékenység és az azzal párosuló erőszak megelőzése. Az út valóban nehéz, fejtegeti a két tiszt, hiszen a megye 357 településének hatvan százaléka ezerlakosúnál kisebb, az ott élők jelentős része idős vagy többszörösen hátrányos helyzetű ember, akinek reménye sincs a munkára. Gaskó Bertalan megfogalmazása szerint „itt jelentkezik elsődlegesen súlyos problémaként a szegénnyé vált lakosság kölcsönigénye”. Sorolja a legfontosabb teendőket: a velük szemben is bizalmatlan emberek tájékoztatása, felvilágosítása a rájuk leselkedő veszélyekről, együttműködés az önkormányzatokkal, kisebbségi önkormányzatokkal, amelyeknek közvetlenül is fel kívánják hívni a figyelmüket a pénzekkel való visszaélésekre, továbbá a lakosságot, a közintézmények dolgozóit az elektronikus lakossági bűnmegelőzési információs rendszeren (ELBIR) keresztül folyamatosan tájékoztatni kívánják az ismertté vált bűnügyek tanulságairól.
A gyakran írni-olvasni sem tudó potenciális sértetteket képregényszerű tájékoztató anyagokkal akarják majd ellátni. Ez valójában az uzsorakamatra hitelt felvett emberek teljes tönkremenetelét látványosan bemutató naptár lesz. A sokkolónak tervezett rajzokon jelenleg még grafikusok dolgoznak, azt azonban Dudás Péter már most elárulja, hogy a januári napok mellé kerülő első képen a karácsonyi költekezést kihasználó uzsorás lesz látható, amint éppen „segítséget” ajánl a nehéz helyzetben lévő családnak.
Ami pedig már a mikroszintű programokon túlmutat: valódi politikai elhatározás kellene, és persze sok pénz, hogy felszámolható legyen az uzsorázás melegágyát jelentő mélyszegénység, a gettósodás. Csak remélhető, hogy az érintetteknek addig is lesz még hova okulásul felakasztaniuk a képes naptárat.
Orbán Balázs
Orbán Balázs: Olyan közösségi terekre van szükség, ahol nem a gúny, a szétverés és a sunyiság az úr
