A rendelő zárva

Emberemlékezet óta próbáljuk megérteni, értelmezni a rosszat. A bűn példa nélküli kihívás az értelem számára. Hát még az erőszak! Az erőszak és bűn minősített esete a háborús bűn, a tömeggyilkosság, a népirtás. A népirtáson a béke mindig meglepődik, pedig a tömeggyilkosságok, népirtások, akárcsak a földrengések, idestova évezredek óta rendszertelenül bár, de mégis mondhatni törvényszerűen pattannak ki hol itt, hol ott. Az auschwitzi krematórium füstjéről, a kolimai bányák farkasordító hidegéről – legalábbis első kézből – mit sem tudtak a hutu hadurak, Pol Pot vagy épp Karadzsics és Mladics, a srebrenicai mészárosok. A tömeggyilkosság mintha olyan archetípus volna, amelyik történelmi telefonos segítségnyújtás nélkül is képes bárhol beteljesíteni magát. Vajon miért?
Mitől oly kísértetiesen hasonlóak egymáshoz a tömeggyilkosságok? E hasonlóságnak mint archetípusnak okát a politikában vagy a pszichében kell-e keresnünk? Radovan Karadzsics, a boszniai mészáros, aki pszichiáterként kezdte, politikusként folytatta s természetgyógyászként kapták el egy belgrádi buszon, feltehetőleg igencsak érdeklődne a válasz iránt.
Úgy tartják, a háború a diplomácia folytatása, csak más eszközökkel. A népirtás eszerint a háború folytatása volna, csak más eszközökkel, avagy az őrület folytatása, csak más méretekben? Pszichiátriai vagy politikai eredetű-e? Hatalom vagy betegség okozza? Lefelé, avagy felfelé terjed-e? Fentről lefelé terjedve divatként a hatalom legalsóbb szintje, avagy divatként alulról felfelé terjedve a téboly leghatékonyabb formája? Esetleg mind a kettő egy időben s együtt? Politika és téboly?
Ha téboly, akkor nézzük meg, miféle cselekmények is valósulhatnak meg politikai hátszél nélkül. Sajtószemle. A Napi Ász írja: „Gyermekkínzó rabbit köröznek. A vádirat szerint a 29 éves Cohen rabbi utasítására és jelenlétében egy négy- és ötéves, más hírek szerint egy három- és négyéves kisfiút anyjuk és David Kugman, egy másik zsidó férfi hosszú hónapokon át módszeresen kínozott.” Aki pedig most felkiált, hogy lám, ilyenek a zsidók, az fáradjon át a derék keresztény osztrák családapa, Josef Fritzl horrorpincéjébe vagy a magányos osztrák kispolgár, Wolfgang Priklopil kéjlakába. A borzalom fajra, nemre, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mutatkozik meg. Hol itt, hol ott, igen. A Magyar Jelen című lap arról tudósít, hogy két fekete leszbikus nő, Krystal Matthews és Starkeista Brown ötéves kisfiukat kínozták rendszeresen, Jersey szigetén pedig az ottani árvaház Mikulása, bizonyos Edward Paisnel tizenhárom rendbeli nemi erőszak és szodómia bűnében bizonyult vétkesnek, de az euró felé kacsingató hrabali Csehország sem rémtörténetmentes övezet. „Újabb fogva tartási és gyermekbántalmazási eset került napvilágra, az áldozat ezúttal egy cseh kisfiú, akit anyja bezárt, megégetett, élve megnyúzott, és húsát családtagjaival etette meg” – tudósít a Blikk. A sor szinte a végtelenségig folytatható. Újabb és újabb hasonló esetek kerülnek napvilágra.
Vajon mi ezekben az esetekben a közös vonás? Az intimitás. Az, hogy amíg nem kerültek napvilágra, nem érintette meg őket a nyilvánosság, intim volt a terük. A külvilágtól elzárva, izolálva erjedtek idővel végzetessé. A politika ezt az intimitást biztosítja ipari méretekben a szadista tébolyban – és persze a téboly munkájának végeredményében – érdekelt hatalom számára. Vegyük észre, hogy a népirtások térideje intim. Amikor népirtás történik, a magánszféra tágul óriásira. Fritzl pincéje. Paisnel árvaháza. Van egyfajta intimitás, amely elhiteti a delikvensekkel, hogy ami elvileg tilos, az gyakorlatilag szabad. A fotópapír is büszkén sötét, amíg nem éri fény. Amíg nem tudódik ki.
A népirtás nem a sorozatgyilkossághoz, hanem a családon belüli erőszakhoz, illetve az aszszony elől eltitkolt bordélyházi kalandhoz áll a legközelebb. Austerlitzi csata volt, auschwitzi csata nem volt. Sztálingrádi csata volt. Kolimai csata nem volt. Jellemző, hogy a neonácik inkább holokauszttagadók, pedig vállalhatnák „büszkén” is a hatmilliót. A gulág fagyhalottaival sem divat büszkélkedni. A komisszárok inkább hallgatnak. Áldozat és tettes egyaránt Csönd hercegnek szolgál. Az intim tér a megbecstelenített asszonyt és a megbecstelenítő szovjet katonát egyaránt hallgatásra inti, ne szólj szám, nem fáj fejem. A harcos büszke arra, hogy hányat ölt. A harcoló katona térideje nyilvános és hősi. A népirtó katona térideje intim és gyáva.
A szerb történelemkönyvek is vélhetőleg elegánsan megfeledkeznek majd a srebrenicai mészárlásról. Az intimitás, amely átmenetileg legitimálta a morálisan elfogadhatatlant, visszazárul majd alapállapotába, az önbecsapásba, az önáltatásba és a narcisztikus gyávaságba. Nem véletlen, hogy a tömeggyilkosok gyáván bujkáltak és bujkálnak a halál, illetve az igazságszolgáltatás elől. Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete? Rongy életük a drágább. Drágán adják az életüket.
Radovan Karadzsics, Szaddám Huszein, Eichmann, Mengele, Pol Pot, ők, akik egy vélt minden nevében habozás nélkül küldtek halálba tíz- és százezreket, mily otthonosan válnak egyik percről a másikra senkikké, névtelen nullákká, derék kispolgárokká. Mintha soha nem is lettek volna hatalmasok. Hisz amint rendszerük bukik, már meg is szűnt körülöttük az a baljós, fantáziadús intimitás, amely eladdig megengedte, hogy valószínűtlenül naggyá terjedjenek. Így múlik el a világ dicsősége. Visszazárulnak a sötétkamrába, és vegetálnak ott békés szellemkép gyanánt. Amíg meg nem halnak, vagy nem fogják el őket.
Szaddám Huszein, amikor bementek Irakba az amerikaiak, saját magát zárta pincebörtönbe. Önmagát rabosította. Szakállas Josef Fritzl. Ótvaros Marx-kaszkadőr. Karadzsics, amikor kitört a daytoni béke, szintén elmenekült. A szakáll őt is benőtte, ám ő megmaradt a felszínen. Látszva vált láthatatlanná. Természetgyógyászként bizalmat keltett maga körül. Cár nélküli, önjáró Raszputyin módjára gyógyított és hatott. Volt pacientúrája, saját honlapja és saját aurája, mígnem egy nap véget ért a mese. A gyógyítóról kiderült, hogy mellesleg tömeggyilkos. A természetgyógyászati szakrendelő ajtaján diszkrét közlemény tájékoztatja a betegeket: „A rendelés bizonytalan ideig szünetel.” Elképzelem, amint a páciensek felsóhajtanak: de kár! Áldott jó ember volt a doktor úr. A szakállából csak úgy áradt a bioenergia! Most így, nélküle mi lesz velünk?