Debussyt megkérdezték egyszer, mi a véleménye Griegről. A zeneszerző állítólag sokáig tűnődött, majd visszakérdezett: Grieg… Grieg… Ez valami növény lenne, ugye? Nos, ha lett volna már Bartók rádió akkoriban, s a világ bármely pontján hallgatni lehet, alighanem a lehető legjobb előadókkal játszotta volna a „többiek” zenéjét is, és akkor aligha nézi Debussy Grieget fűnek, vagy éppen levegőnek.
Fentiek után aligha meglepő, ha azt írom, hogy jó – sőt igen jó –, hogy van Bartók rádió, s hogy éppen olyan, amilyennek nagyjából lennie kell. Kevés ilyen következetesen szerkesztett, egyenletesen színvonalas, komoly zenei (komolyzenei) csatorna működik manapság a világon. Jó volt, vonzó volt a Bartók műsora 2008. június 2-ig, a műsorszerkezet átalakítása előtt is, még akkor is, ha olykor túltengett is az áriánként közvetített opera s az irodalom. A műsorszerkezet megváltoztatása azután többnyire el is tüntette ezeket az aránytalanságokat, s frissebbé, aktuálisabbá tette az egyes műsorokat, műsorblokkokat, ami nem mond ellent annak, hogy szerencsére számos kiváló produkció idézi meg az elmúlt évtizedek nagy előadóművészei, együttesei, karmesterei teljesítményét. Az operák esténként többnyire egészben szólalnak meg (fantasztikus volt a Wagner-sorozat néhány hete), ahogyan a megújult reggeli és délutáni összeállítások is élvezetesebbek a hosszabb részleteknek köszönhetően.
Nemcsak a kiváló zenei szerkesztést dicséri mindez, hanem a bemondók munkáját is. Az utóbbi hónapokban előbb Lukácsházi Győző, majd Bősze Ádám bekapcsolódásával még élvezetesebb lett a műsor: előbbi láthatólag képes arra, ami a zene szempontjából nagyon fontos, nevezetesen megszólítani a gyermekeket, utóbbi élvezetesen képes beszélni a zenetörténeti részletekről. Talán Kovács Sándor tanítványa, s ha így van, akkor még humorban is nagyon-nagyon sokat fejlődik majd. Valójában néhány apróság az, ami miatt bosszankodom. Következetesen riportnak nevezik például a bemondók az interjút, „kulturális rovatot” emlegetnek egy egészében kulturális-művészi műsorfolyamon belül, s olykor a személynév után képtelenek helyesen használni az igekötőt: „zongorán Jandó Jenő közreműködik”, mondják például „működik közre” helyett. Egyébként pedig alig várom a délután két órát, amikor A hét zeneszerzőjének, Leos Janaceknek szentelt sorozat indul, s bizonyára nem hagyom ki az esti hangversenyt sem, amellyel a hetvenöt éves zongoraművész-karmestert, Vásáry Tamást köszönti az MR3-Bartók rádió. Mindkettőjüknek sok sikert kívánok!
(MR3-Bartók rádió.)
Zelenszkijnek mondott köszönetet Sebestyén József halála kapcsán egy kárpátaljai politikus
