Egyelőre Hamilton a leggyorsabb

A tegnap délelőtti első szabadedzést Felipe Massa nyerte, felejthető köridővel (1:20.981 perc), a délutáni másodikat Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) már valamivel gyorsabb tempóban (1:20.554). De még ez is alaposan elmarad tavalyi, első rajtkockát jelentő saját eredményétől (1:19.781), hát még Michael Schumacher rekordjától (1:19.071). Tegnap még a lelátókra is csak a legfanatikusabb szurkolók ültek ki – idő kell még ahhoz, hogy minden szegmensében üzemsebességbe kapcsoljon a Forma–1-es Magyar Nagydíj.

Giancarlo Fisichella tette meg tegnap az első hivatalos kört a Hungaroringen, néhányan követték a példáját, utána azonban közel félórára elült a fülsiketítő zaj. A többség csak úgy fél tizenegykor kanyarodott ki a pályára. Már az első edzés megmutatta az erőviszonyokat, a két Ferrarit (Massa, Raikkönen sorrendben) a két McLaren-Mercedes (Kovalainen, Hamilton) követte. Meglepetést legfeljebb az jelentett, hogy a lengyel Robert Kubica csak a 8. leggyorsabb kört repesztette. Délutánra változott a helyzet. Ekkor Hamilton nyert, meglepetésre Piquet (Renault) volt a 2., Kovalainen (McLaren-Mercedes) a 3., Alonso (Renault) pedig a 4., a Ferrarik leszorultak az 5. és 6. helyre. Ez persze csak jelzésértékű, a ma délutáni időmérő edzés fontos
igazán.
A Forma–1-ben inkább az autók, a konstruktőrök versengenek, nem annyira az emberek. Ezért is örvendetes, hogy az idén a korábbi évekhez képest lényegesen kisebb a különbség az egyes kocsik között. Persze azért ne feledjük, hogy például Fernando Alonso két éve még világbajnok volt, az idén azonban nem igazán versenyképes a Renault-ja. Talán éppen a Magyar Nagydíjon változik a helyzet.
A versenyzők istállótól függetlenül félistenekként viselkednek. Gyakorlatilag teljesen elképzelhetetlen, hogy egy pilóta szóba elegyedjen egy földi halandóval, miközben megteszi a bokszutca és a csapatbázist jelentő paddock közötti durván húsz métert. Legfeljebb a hivatalos sajtótájékoztatókon mutatkoznak kelletlenül, s válogatott közhelyekkel szolgálják ki a médiát. Világsztár pilótával így is volt alkalmam beszélgetni tegnap. Talmácsi Gábor édesapja társaságában kilátogatott a Hungaroringre, mint mondta, négy éve, 2004 óta először. „Szép a körítés, ragyog a paddock, minden arról árulkodik, hogy a Forma–1-ben lényegesen több pénz van, mint a MotoGP-ben” – mondta a világbajnok motoros. Kérdésemre, hogy ha választania kell, inkább egy motor- vagy egy Forma–1-es versenyt néz végig, Talmácsi így felelt: „Azt hiszem, érthető, hogy nekem a MotoGP-hez húz a szívem, de el kell ismerni, a technikai sportágakban a Forma–1 a csúcs.”
A szurkolók szemében minden tekintetben. Bár a látszat néha csal. A paddockot és az „aranylelátót” összekötő hídhoz vezető lépcsőből annak idején láthatóan kispórolták a cementet, mára omlásnak indult. A kiszolgáló személyzet kötelező mosolyáról, az átható boldogságról pedig az egyik hosztesz beszélt nekem. Kicsit bátortalanul léptem oda a tribün mögötti „sétálóutcában” a Toyota kiállítócsarnoka előtt zászlót lengető törékeny szépséghez. A hozzá hasonlókat szokták a hölgyek és urak – más okból kifolyólag – irigykedve mustrálni. Mint az alábbi beszélgetésből kiderül, kissé alaptalanul.
– Elnézést, zavarhatom egy percre? – köszöntöttem.
– Természetesen – húzta még az átlagosnál is szélesebb mosolyra a száját a kisasszony.
– Nagyon fárasztó egész nap a napon állva mosolyogni?
(A hölgyet meglephette, hogy nem egy technikai újításról vagy éppen kedvenc pilótájáról kérdeztem, mert váratlan őszinteséggel felelt:)
– Ó igen, nagyon fárasztó. Hajnali négykor kelek, jobb esetben este tízkor kerülök végre ágyba. Vakít a nap, s mégis egész nap mosolyogni kell.
– Miért nem visel napszemüveget?
– Az tilos.
– Megkérdezhetem, honnan jött?
– Szlovákiából.
– S hogyan jutott ehhez a munkához?
– Németországban élek, ott jelentkeztem egy ügynökségnél.
– Hány pályázó közül választották ki?
– Ezt nem tudom.
– Milyen adottságok és képességek kellenek ehhez a munkához?
– Hasznos, ha az ember minél több nyelvet beszél, és… hogy is mondjam…
– Csinos?
– Igen.
– Mióta csinálja?
– Ez az első évem, de nagyon
fárasztó munka, meggondolom, hogy jövőre is kössek-e szerződést.
– Anyagilag legalább megéri?
– Erről nem beszélhetek.
Ennek ellenére nem lehet kétséges, hogy – miként Talmácsi Gábor is megállapította – a pénz élteti a Forma–1-et. Méghozzá sok pénz. Ez alapján nincs okunk szörnyülködni a mogyoródi árakon. Ízelí-tőül néhány adat: egy jégkrém 500–600, egy csapolt sör (négy deci) 800, egy dobozos 900, egy saslik és egy adag rántott csirkemellfilé 2500, egy adag sültkolbász sült krumplival 3500 forintba kerül, az üdítőket 500–600, a röviditalokat (fél deci) pedig 1000 forintért árulják. Durván minden a duplája a hétköznapinak. A nyugat-európai turistáknak még mindig olcsó. Ha relikviát is akarunk venni, akkor egy hungaroringes pólóért 7900, egy galléros ferrarisért pedig
19 000 forintot kérnek. Ha valaki nemcsak a hangulat, a buli, hanem a verseny kedvéért látogat ki Mogyoródra, akkor véleményem szerint a kangaroo tv elengedhetetlen felszerelés. Ezen a hordozható kézi monitoron tetszőlegesen kiválasztható, hogy melyik versenyzőt kívánja követni a néző, természetesen azonnal olvasható minden számadat – e nélkül csak az irtózatos zajt és sebességet észleli az ember. Ezt a szerkezetet az egész hétvégére 11 000 forintért lehet kölcsönözni.
Aki igényt tart rá, annak sietnie kell, mert csak durván 30 000 van belőle. A rendezők viszont rekordszámú, a háromszázezret feszegető nézőseregben reménykednek. A jó versenyhez minden adott. Kiváló az idő, s kicsi a különbség az autók között. Akár még az emberi tényező is dönthet. Ami fontos. Amennyiben a Forma–1-et is sportnak tekintjük.