Szombaton Nagy Orsolya egy bravúr után 15-5-ös veréssel búcsúzott kardban, vasárnap a párbajtőr egyéniben vb-címvédő Kulcsár Krisztián, alighogy először fellépett a pástra, a kínai Jintől elszenvedett 15-9-cel már le is lépett róla (eddigi legeredményesebb pekingi vívónk, Boczkó Gábor negyedik lett), tegnap pedig a következő asszókkal zárt a három magyar tőröző hölgy: 5-15, 4-15, 3-15. Pedig minden jól indult, illetve ne essünk túlzásokba, normálisan: három potenciális áldozat ellen három győzelemmel. A nyolcaddöntőben azonban már komoly ellenfelek jöttek, és velük együtt a bajok is. Varga Gabriellát 15-4-re intézte el a koreai vetélytársa, Mohamed Aidát 15-5-re az orosz. A második magyar kieső azzal magyarázta a váratlanul gyenge teljesítményt, hogy az első körben talán túlságosan gyenge riválist kapott, nem volt alkalma ráhangolódni az erősebbre.
Nyeltünk egyet, és Knapek Edinára koncentráltunk, aki egyedüliként honfitársaink közül másodszor is nyert, és a Valentina Vezzali elleni negyeddöntőre készülődött. Az egyéniben és csapatban is kétszeres olimpiai bajnok, egyéniben ötszörös vb-aranyérmes olasz az edzője ölében ücsörgött, de nehogy bárki is azt higgye, hogy bájologtak, a mester, mint utóbb kiderült, lelki tréninget gyakorolt, azt sulykolva tanítványának: jobb vagy.
Enyhe kifejezés, hogy jobb volt. Harmincöt másodperc után 3-0-ra, három perc elteltével 6-0-ra vezetett, Knapek a szó szoros és átvitt értelmében is fegyvertelennek tűnt. 0-7-nél vitte be az első tust, edzője 2-12-nél fel is állt a székéből, és két lépést tett hátrafelé. A vívás azért is kegyetlen műfaj, mert a túlfűtött, eltökélt, lelkes, dacos vagy bosszús versenyző itt semmire sem megy a másutt erőn felüli teljesítményre ösztönző érzelmeivel, sőt inkább könnyebben összekaszabolják. Ezért nem is kérhettük számon Knapeken mindezeket, röviddel később ő is azt mondta, nem volt mit tennie. Jobb híján konstatáltuk, hogy a vesszőfutás, egyben a magyar női tőrözők egyéni pekingi szereplése 15-3-nál ért véget. Knapeket legalább az vigasztalhatja, hogy végeredményben ötödiknek hozták ki. A más sportágakon nevelkedett laikus ilyenkor azt hinné, égszakadás, földindulás következik, a kedvesen, készségesen, visszafogottan mosolygósan, egyáltalán, igen kiegyensúlyozottan az interjúhelyiségbe érkezett Knapektől ezért azt kérdeztük: bennünk összeomlik egy fél világ, ha azt látjuk, hogy magyar vívó 15-3-as verést kap, ő ezt miként volt képes máris feldolgozni? „Vezzali egyéniben kétszeres (sőt tegnap óta háromszoros – a szerk.) olimpiai és ötszörös világbajnok, azt hiszem, tőle nem szégyen kikapni, még ilyen arányban sem. Sőt, szerintem sokkal elviselhetőbb, mint mondjuk 15-13-ra, mert így legalább nem is volt esélyem. Vezzali nagyon jó napot fogott ki, nem is tudtam elérni, ezért magamban sajnos valószínűleg túl korán feladtam a mérkőzést. De sokáig nem marad bennem ez a vereség, már estére túlteszem magam rajta. Örülök neki, hogy holnap végre pihenhetek egy jót, aztán készülünk a csapatversenyre, mert szerencsére maradt még egy esélyünk.” Nyomdakész, intelligens, egyes állításaiban a szakemberek számára bizonyára kikezdhetetlen nyilatkozat. Miközben hallgattam, azért fohászkodtam, bárcsak egyszer én is ilyen racionálisan viselnék egy baráti focin elszenvedett kudarcot. Aztán valahogyan arra jutottam: nem, mégsem szeretném.
Mivel írásunk fő témája nem a tudósító, hanem a versenyző, térjünk vissza vívóinkhoz! A hat egyéni számból tehát lement három, méghozzá magyar érem nélkül, és mivel a férfi tőr nélkülünk zajlik, maradt két esély: mára a férfi kard, majd még a női párbajtőr. Aztán jöhet a négy csapatverseny, háromszoros magyar érdekeltséggel.
Várjuk, áhítjuk a győzelmet. De ha már ki kell kapni, a Boczkó-féle, tragikusan megélt vereségek mintha inkább illeszkednének az olimpia tétjéhez, légköréhez.
Zelenszkijnek mondott köszönetet Sebestyén József halála kapcsán egy kárpátaljai politikus
