Istenadta gyermek

Anyanyelvünknek is vannak régi aranykincsei, nem csak az inkáknak. Az emberek elzarándokolnak a múzeumokba, megcsodálják az évezredes tárgyakat, meg is tapinthatják őket. Vannak ám a nyelvnek is évezredes régiségei, amelyeket felidéz olykor egy-egy író, de nem sokat tudunk róluk, kimentek a divatból, az emberi elme muzeális raktárába kerültek – pedig ők is érdemesek a csodálatra.
Csukás István a minap egy régi népdalból idézett a Kossuth rádióban, valahogy így kezdődött: Isten hozzád, szülöttem föld. A szülöttem föld különleges igeneves szerkezet, jelentése: ’az a föld, ahol születtem’. Egyetlen hasonlót ismerek: Mária nyugotta bokor (növénynév, nyelvjárási megnevezés, így jegyezték fel), vagyis az a bokor, ahol vagy amelynél Mária lenyugodott, megpihent.
Az istenadta gyermek típusú szerkezetről van szó. A közepén az ad nem ige, hanem különleges igenév,
-t képző járul hozzá, mint a befejezett melléknévi igenévhez, a végén pedig személyrag áll. Mai nyelvünkben főleg olyan összetételekben találkozunk ezzel a szerkezettel, mint: madárlátta kenyér, szélfútta mező, dércsípte fű, molyrágta ruha. A gyerekek Móra Ferenc humoros verséből, a Csókai csókából ismerhetik: róka csípte csóka, csóka csípte róka. Manapság olyan veretes stílusú íróink élnek vele, mint Sütő András. Létvégi hajrában című utolsó esszékötetében olvasható a következő mondat: „Megvallott vágya szerint ilyen költői pályában telt öröme Illyés Gyulának. Így nőtt »kévénként« gyarapodva – villa rakta »emberi szép magasba« a hatalmas szellemvár. Begyűjtött élet.” Tehát: villa rakta magasba. A tudományos stílusban régebben kedvelték a következő kifejezéseket: az én említettem szerző, a te említetted példa, a Bárczi Géza említette adat. Valamikor az újságírók gyakrabban éltek vele, ilyesmiket lehetett olvasni: a bíró vezette mérkőzés, gondatlanság okozta baleset, aszály sújtotta vidék, számítógép ellenőrizte adatok. Már régen nem találkoztam ezekkel a szerkezetekkel prózai írásokban, pedig illenek mindegyik stílusnemhez.
Különösen a régiségből vannak példáink szép számmal. Kódexeinkből idézek: Dávid szerzette zsoltár, az ő tötte dologban, vegyed az neköd szörzöttem koronát, a te tennön tötted frigyödnek jegyéről. Feljegyeztek ilyen helyneveket a XIV. századból: menny ütte gödör, menny ütte mező, vagyis mennykő, azaz villám ütötte gödör, mező. Ősi szerkezetről van szó. Ezt azzal bizonyíthatjuk, hogy hasonló szerkezetek vannak rokon nyelveinkben, különösen a magyar nyelv legközelebbi rokon nyelveiben, a vogulban és az osztjákban, ilyesmik: istenadta erdei fa, az én birtokoltam csónakom. A példákból kitűnik, hogy az igenévnek kialakult a ragozási sora: az én tettem dolog, a te tetted dolog, bár a harmadik személyű alakok vannak túlsúlyban: az ő tette dolog, róka csípte csóka, villa rakta magasba. A szerkezet közepén álló igenév a rá következő szónak jelzője, így kérdezünk: milyen gyermek? Istenadta gyermek. Az igenév és a rá következő szó viszonya passzív: a gyermeket adta az Isten, a csókát csípte a róka. De ritkán határozói viszonyt is kifejezhet, ilyen a szülöttem föld, vagyis a föld, ahol születtem. A különlegesség és ritkaság az, hogy az igenévnek alanyi bővítménye van, így kérdezünk: ki adta? Isten adta. Mi csípte? Róka csípte. Nem tévesztendő össze az Isten által adott gyermek szerkezettel, ez más. (Tréfásan szoktuk mondani, hogy a szerkezet elöl aktív, hátul passzív.)
A szerkezet helyesírását kétféleképpen szabályozták. A régi, megkövesedett szerkezetek első két tagját – a hagyomány elve alapján – egybeírjuk: istenadta, madárlátta. Az egyedi szerkezeteket viszont különírjuk: a bíró vezette mérkőzés.
Kedves olvasóim! Mi, nyelvészek olyan istenadta teremtmények vagyunk, mint bárki más. A rovarászoknak vannak kedvenc bogaraik, a kertészeknek kedvenc orchideáik, nekünk kedvenc szófajaink vannak. Van, aki él-hal a módosítószókért, volt, aki a kötőszókat szerette, az én kedvenceim az igenevek. Más is szerette őket, Szepesy Gyula egész könyvet szentelt az istenadta gyermek-féle szerkezetnek. Istenadta tehetség volt.