Közlekedési táblák és lányruhák

Magyar tervezőkként természetes volt számukra, hogy magyar nevet válasszanak maguknak, amikor öt évvel ezelőtt, még az iparművészeti egyetem hallgatóiként megalakították a Bodza csoportot. Azóta nemcsak nevükben, ruháikon is hazánk imázsát igyekeznek megjeleníteni. A fiatal tervezők nehézségeiről és a hazai piac zártságáról beszélgettünk a csoport két tagjával, Csergő Noémivel és Orbán Ivettel.

Fogy is, gyarapszik is a nemzet, már ami a potenciális kreatív erőt illeti. Ezt mutatja legalábbis az a szűk keresztmetszet, amelyet a Bodza csoport esete mutat. A csapat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem öt tehetséges fiatal tervezőjéből alakult, s tavaly nyári utazó kollekciójukkal a Magyar Formatervezési Díj első helyezését is kiérdemelték. Kedvük mégsem felhőtlen, a kezdő tervezők kiszolgáltatottsága, az eladások esetlegessége miatt valamennyien kénytelenek más munkákat is vállalni, s egyik tagjuk ideiglenesen fel is adta helyét a csapatban, külföldön igyekszik jobb megélhetést találni. – Az öt tagból most csak hárman dolgozunk aktívan, Somogyi Ági, aki kötő szakon végzett, Spanyolországban próbál szerencsét, a bőr szakon végzett Nagy Júlia pedig nemrég szülte a legfiatalabb Bodza-modellt, akinek köszönhetően most egy babakollekcióval készülünk kiegészíteni a Bodza STOPP elnevezésű utazó-ruhatárat – mondja Csergő Noémi, aki szintén kötött textilekkel foglalkozik, s most Keresztury Kata öltözéktervezővel és Orbán Ivettel együtt tartja a frontot.
Az utazóruha-kollekció láncba fűzi a legkülönfélébb magyar településneveket. – Elegünk lett az I love New York feliratú cuccokból. Úgy gondoltuk, annyira izgalmasak a magyar helységnevek, hogy ezeket kell népszerűsíteni – mondja Orbán Ivett. – A lányruhákon olyan településneveket tüntetünk fel, mint például Leányfalu vagy Nőtincs, a fiúkon pedig fiúsakat. Ezenkívül az öltözékeken megjelennek a magyar út menti közlekedési táblák, a Vigyázz, tehén! ikon, vagy a nekirugaszkodó szarvast, traktort ábrázoló képek – meséli a tervezőnő. Meséli, mert mutatni már inkább csak fotókon tudja; a Bodza STOPP darabjainak nagy részét már elkapkodták, maradék példányai pedig a Magyar Formatervezési Díj Formatúra utazókiállításán járják az országot.
A csoport – manapság meglehetősen szokatlan módon – férfiruhákat is készít, igaz, ezeket főként külföldiek veszik. – Sajnos, nálunk a fiúk még nem nagyon mernek merészebb ruhadarabokat felvenni, a külföldiek viszont kedvelik őket – mondja Csergő Noémi, aki szerint a turisták sokkal jobban értékelik ezeknek a ruhadaraboknak a különlegességét és azt, hogy minden darabból csak egyetlenegy készül.
– A WAMP népszerű találkozási pont a tervezők és a vásárlók között, az egyetlen gond az, hogy csak havonta egyszer rendezik meg. Aki nem tud boltot nyitni – márpedig önerőből Magyarországon egy kezdő tervező nemigen tud –, nem képes megélni a munkájából – magyarázza Orbán Ivett. Ő egyébként ösztöndíjasként egy évet töltött a finn fővárosban, s ottani tapasztalatai szerint az állami segítség jelentős lökést adhatna a tehetséges pályakezdőknek. – Helsinkiben, ahogy szerintem Európa más országaiban is, ezek a boltok az első évben állami támogatást kapnak. Ez a kritikus időszak, általában ilyenkor véreznek el a kezdők. Ha ezt átvészelik, és sikerül felfuttatniuk a boltot, utána már megállnak a saját lábukon is. Egyedül mindez szinte képtelenség, hiszen ahhoz, hogy a masszív vásárlóréteg, a külföldiek rátaláljanak a boltra, a Belvárosban kéne üzletet nyitni, ott pedig elérhetetlenek a bérleti díjak. Ez egy ördögi kör – teszi hozzá.
A Bodza csoport ezért most Kölnben keres piacot, tagjai szerint bárhol Európában nagyobb az igény az egyedi tervezésű ruhadarabokra, mint itthon. – Külföldön a tömegmárkák fogyasztói mellett van egy jelentős, magára adó réteg, amelyik kis butikokban, kisszériás kollekciók közül választ magához illőt – mondják.
– Itthon is létre lehetne hozni egy utcát, ahol némi kezdeti támogatással megmutathatnák magukat a magyar tervezők. Biztos lehetne találni egy helyet a Belvárosban, de valamiért Magyarországon nem ösztönzik ennek kialakulását – magyarázza Csergő Noémi, s elgondolkodva fűzi hozzá: persze azért nem az az életcélunk, hogy piacozzunk. – Egy üzlet inkább biztonságot jelentene. Ha látnánk, hogy van lehetőség egy boltra, nyilván mindenki teljes gőzzel belevetné magát a munkába, hogy aztán, szabadon engedve a fantáziát, csak azzal foglalkozhassunk, amihez tehetségünk van – fejti ki.