Krisztus koporsója és Jancsó Miklós

Nemrég beszélgettem valakivel, aki ott volt a tévé ostrománál. Kíváncsi voltam, ő hogyan érzékelte az előzetes „háttérmunkát”, amelynek sokan tulajdonítják a történteket. Rázta a fejét, és azt mondta, mindig megfeledkezünk az emberi tényezőről.
A Nap-kelte tipikusan az a médiajelenség, amelynek fennmaradása, működése körül háttérmunkálatokat sejtünk. De mi lehet benne az emberi tényező?
Például az, hogy megöregedett egy generáció, amely képtelen visszavonulni. Nem rendelkezik önkontrollal, viszont szentül meg van arról győződve, hogy neki minden jár. Mindenhol egyszerre akar ott lenni. Ő az ifjú, alkotó lángelme, akinek lehetőségek kellenek, ő a bölcs öreg, akit tátott szájjal kell hallgatni, ő az országos médiaszemélyiség, és az is, aki olyan sebezhető, hogy szégyen belerúgni, mondjon vagy tegyen bármit.
A vasárnapi adásban a Lakat T. Károly nevű karikatúra és Jancsó Miklós filmrendező beszélgetett utóbbi arácsi villájának teraszán. Az interjú nyilvánvalóan felvételről ment, ami azt jelenti, hogy Gyárfásék szerződést szegtek, mert csak élő anyagokat adhatnak, de nézzük az emberi tényezőt. Lakat valami olyat „kérdezett”, hogy ugye jó lenne itt maradni örökre ebben a panorámában, és nem visszatérni a „gyilkos” fővárosba, ahol egymást ölik, froclizzák az emberek. Jancsó azt „felelte”, hogy igen, de a pénz. Mert Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Lakat T. erre, igen, de ha idehoznák a pénzt. Akkor jó volna. Áttértek aztán arra, hogy miért ilyenek az emberek „a városban”. Jancsó szerint azért, mert zavarja őket, hogy az egyiknek egy kicsit több pénz van a zsebében, mint a másiknak, és a másik erőszakos. És még az amerikai és európai menedzserek is lopnak. Na, ezért a tisztánlátásért tényleg érdemes volt megöregedni – állapítjuk meg magunkban.
Lakat T. arról is faggatózott, hogy Miki bácsi miről és miért csinál még filmeket, mert Lakat szerint csinált már négymillió-valamennyit, és nem mondott-e még el mindent, amit akart. Jancsó erre azt felelte, a történelem olyan, hogy nem változnak, hanem ismétlődnek a dolgok, és ezért lehet mindig ugyanazt, csak máshogy.
Bevágás következik a Szegénylegények című filmből, valamint lamentálás arról, hogy megnézné-e még ezt a filmet valaki, és hogy ma nem kellenek az olyan filmek, amelyeknek politikai hátterük van, inkább az olyanok, hogy testvérszerelem. (Ki merne ma olyan forgatókönyvvel pályázni, amely a hatalom mai arcáról szól? Nem néző nem lenne, hanem pénzt nem kapna rá. Egyébként érdemes a Szegénylegényeket újranézni, és megkérdezni magunktól, hogy Jancsó ebben a filmben kinek az oldalán is áll.)
Lakat T.-ről nehéz megállapítani, hogy felkészületlen, és kénytelen improvizálni, vagy részéről ez jelenti a felkészülést. A 35 perces nyűglődés vége felé az öregedés problémáját két mondattal elkapálják, és mivel még mindig van idő, Lakat kezdi úgy kérdezgetni Jancsót, mintha a rendező még a pályája derekán tartana. Jancsó némi szabódás után ki is böki, hogy olyan gyorsan vágott magyar vagy amerikai filmeket szívesen rendezne még, amilyeneket a tévében lát.
Azt a történetet, ami nem szól semmiről, nehéz lezárni. Mert nincs tanulság, nincs üzenet, nincs mondanivaló. Csak szolgalelkű alákérdezés van. Ezzel a szóval fejezik be a csevejt, jobb nem jut eszükbe: „Ennyi.” Hát tényleg nem sok, de ennyiért is kár volt.
(Nap-kelte. m1, augusztus 3. – 5.50)