A sikeres sportcsaládokban a gyerekeknek nehéz elérniük vagy felülmúlniuk a szülők eredményeit. A kivételek közé tartozik a Németh család, amelyben az 1917-ben Kassán született Németh Imre 1948-ban kalapácsvetésben olimpiai bajnok lett Londonban, majd 28 év múlva fia, Miklós gerelyhajításban nyert aranyérmet a montreali olimpián.
– Hát, apám magasra tette a mércét, de ezt csak akkor éreztem, amikor kijutottam az olimpiákra – mesélte Németh Miklós. – Kisgyermekként jólesett, hogy bármerre mentünk, mindenhol ismerték, megbecsülték édesapámat. A Népstadion igazgatójaként, a szövetség elnökeként nagyon elfoglalt ember volt, ezért keveset foglalkozhatott velem. Nem neki, hanem edzőmnek, Várszegi Józsefnek köszönhetem, hogy profi atléta lettem. Józsi bácsiból sugárzott az energia, nagyon agresszív személyiség volt. Ő adott gerelyt a kezembe, pedig a kalapáccsal is próbálkoztam. Csak nagyon szédített a sok forgás. Szóval, komolyra fordítva a szót, abban nem voltam olyan jó, csak 53 méterig jutottam. Amire viszont nagyon büszke vagyok, hogy 1969-ben apámmal együtt szerepeltem a csapatbajnokságon, és a Vasas együttesével aranyérmet nyertünk.
Sérülések is közrejátszottak abban, hogy a rendkívül tehetséges Németh Miklós két sikertelen kísérlet (1968-ban helyezetlen, 1972-ben 7.) után csak 1976-ban jutott fel a csúcsra, igaz, akkor viszont fantasztikus világrekorddal lett olimpiai bajnok. Édesapja akkor már beteg volt, 1975-ben agyvérzést kapott, és tolókocsiba kényszerült, úgy várta bajnok fiát a repülőtéren.
– Versenyzőként sajátos kapcsolat volt köztem és az apám között. Mivel elég önfejű voltam, s mert jól ismert, indirekt módon próbált segíteni. Nem tanácsot adott, hanem példát mutatott. Még súlyos betegen is naponta legyőzte önmagát.
A Németh família sporttörténete folytatódhat. A 62 éves Németh Miklós első házasságából született két felnőtt lánya ugyan nem lett élsportoló, viszont az olimpiai bajnok második házasságából született négy- és kétéves fia, valamint öt hónapos kislánya még követheti apja példáját.
Kimaradt a pekingi olimpiai csapatból Szívós Márton, ezért egyre kevesebb az esély arra, hogy családi világcsúcs szülessen. Az 1920-ban született idősebb Szívós István három olimpián a vízilabdacsapat centereként két arany- és egy ezüstérmet nyert. 1948-ban született István fia négy olimpián szerepelt, mérlege egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem. Ez a világon is fantasztikus sorozatnak számító siker a pekingi olimpián nem folytatódhat, mert ifj. Szívós István fia, Márton hiába évek óta a válogatott egyik erőssége, Kemény Dénes szövetségi kapitány ezúttal sem válogatta be az olimpiai csapatba.
Az idén hatvanéves Szívós Istvánt arról faggattuk, hogyan emlékszik apjára.
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már kissrácként apám nyomdokába akartam lépni – mesélte a 308-szoros válogatott pólós. – Az első nagy élményem apámmal kapcsolatban az 1956-os melbourne-i olimpia volt, amikor nyolcévesként hatalmas élményt jelentett számomra a forradalom, majd a távoli olimpia. Televíziós közvetítés még nem volt, rádión hallgattuk a híreket. Itthon, ha az apám kivitt a mérkőzésére, kis- srácként a játéknál jobban érdekelt a büfé, ahol fagyit és bambit lehetett kapni. A víztől irtóztam, de milyen érdekes a sors, egy baleset miatt mégis megtanultam úszni. Egy iskolai tornaórán nagymacskaugrás közben eltörött a karom, és rehabilitációként az úszást ajánlották. Kiderült, hogy nem süllyedek el, sőt később pólózni kezdtem, kapus lettem. De miután lőttem egy gólt, már nem voltam hajlandó visszaállni a kapuba.
Ezt a világ legjobb kapusai bánták, mert a hatalmas termetű játékos – 202 centiméter magas, 110 kiló – nem csupán remekül védekezett, hanem szórta a csodálatos gólokat. Huszonnégy évig szerepelt a válogatottban, s minden megnyerhető éremmel büszkélkedhet. A tehetség tehát öröklődött, de melyek azok az adottságok, amelyek a vízilabdában a világszínvonalhoz kellenek?
– Ez koronként változik. Apu még klasszikus center volt, páratlan technikai tudással és fantasztikus csuklóval. Csodálatosan csavart, dopplerezett, ez utóbbiról a maiak azt sem tudják, mit jelent. Nekem már a védekezésből is ki kellett vennem a részem, a támadásoknál centert játszottam, hatalmas csatákat vívtam a világ legjobb védőivel. Pályafutásom alatt többször változtak a szabályok, például a gólveszélyes játékom miatt vezették be a zónavédekezést. Marci már egy más pólót játszik, a vízibirkózás és vízikézilabda keverékében kell helytállnia. Mindhármunkban közös az ösztönös labdaérzék, a póló fantasztikus szeretete, mert anélkül lehetetlen a csúcsra jutni.
A Szívós családban a csúcsot az olimpiai bajnokság jelenti. Négy éve Márton az utolsó keretszűkítéskor maradt ki az athéni olimpiára utazó csapatból, az elmúlt három évben viszont a válogatott stabil tagja lett.
– Itthon sok jó játékos van, s a kapitány határozott, hogy közülük ki játszik majd Pekingben. Döntését nem akarom kommentálni, de a véleményem ismert, Marci már négy éve megérdemelte volna, hogy olimpián szerepeljen. A magyar válogatott mindig eséllyel indul egy világversenyen, így van ez most is. De jelenleg nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, a siker tehát nemcsak tőlünk, hanem az ellenfelek formájától, teljesítményétől is függ.
És nemcsak vízilabdában, hanem a legtöbb sportágban, ráadásul a tiltott szerek használata is befolyásolhatja a vetélkedést. Ezért is rendkívül nehéz a gyerekek dolga, ha a családi olimpiai éremgyűjteményt akarják szaporítani.
Ukrajna
Ukrajna megfenyegette Magyarországot
