Sok dudás egyetlen városban

A magyar dudás – úgy tartják – magában egyszemélyes zenekar, fújjon akár kecskedudát, birkadudát vagy kutyadudát, más néven bolhazsákot. Vasárnap déli egytől mégis egy csapatban zenélnek, még skót vendégdudásokat is hívtak a gyöngyösi dudástalálkozóra.

A duda fejedelmi udvarok hangszere, de a pásztoroké és a huszároké is, mi, magyarok igen messziről hoztuk magunkkal, de az európai középkorban is elterjedt zeneszerszám volt. Régen dudaszó hangzott fel a születés örömére, halotti toron, esti közös mulatságon és a legnagyobb ünnepeken, de még a csaták kezdetén is szólt az ősi szimbólumokkal díszített hangszer.
Vasárnap a gyöngyösi főtéren közös dudaszóval vonulnak fel a találkozó résztvevői, s a nagysátornál az Aszódi Galga Dudazenekar kezdi a koncertprogramot. Az utolsó magyar hagyományőrző dudás, Pál István pedig folytatja: énekel, dudál, furulyázik. Hozzá csatlakoznak azután újabb dudások: Juhász Zoltán, Dsupin Pál, meg más népzenészek, énekesek is: Sáringer Kálmán, Fábián Évi, Nyitrai Mariann. Majd a mesemondóként és néprajzkutatóként is közismert Agócs Gergely dudával, furulyákkal, tárogatóval, énekszóval lép színpadra, utána pedig együtt fújja mind a négy dudás. Végül a Magyar Dudazenekar többi tagjával egészülnek ki. A skót vendégdudások műsora után tértánc kezdődik, s aztán asztali muzsikálással, gulyásevéssel, közös borozással folytatódik az este az újabb zenés felvonulásig, amely a szabadtéri színpadhoz vezet, ahol este nyolckor kezdődik a zárógála.
A dudásokkal kapcsolatban azért nem árt az óvatosság, a régi mesék, történetek nemcsak vitézségükről, csavaros eszükről, gyógyításaikról emlékeznek meg, hanem arról is, hogy akad közöttük, aki az ördöggel is cimborál.