Szemben az árral

Felmérések sora bizonyítja, hogy egyik oldalon a közemberek felfogása, másik oldalon az állítólag üzleti alapon is e nyilvánosságot képviselő média, valamint a tanultak szerint a szavazóikat képviselő politikusok véleménye mind inkább eltér a legalapvetőbb kérdésekben. A megkérdezetteket elsősorban a szegénység, a szegényeket és gazdagokat mind jobban elválasztó szakadék, az igazságtalanság, a milliókat magával vivő éhínség és öldöklő szárazság foglalkoztatja. A világsajtó azonban, ahogyan a gazdaság, egyre kevesebbek kezében összpontosul, mint erre a média elsősorban baloldali kritikusai hívják fel a figyelmet. És egyre kevésbé képviseli azt, ami feladata. Azt, hogy a tényekről írjon és – a sajtó történetének legmagasztosabb feladataként – az elesettek pártján álljon, miközben az emberiség legfontosabb értékét, a békét, azaz az emberi élet megőrzését képviselje. Ehelyett a média a szélsőséges, háborús héják tamburmajorává vált, mint ahogyan azt láttuk az iraki megszállás és az azóta tartó iraki háború idején, hatalmas vitákat kiváltva.
Emlékeztetőül: Amerika és szövetségeseinek akciója következtében eddig 1,3 millió iraki vesztette életét feleslegesen és mintegy 4 millió vált földönfutóvá, miközben elsősorban az amerikai sajtó szinte egésze az ENSZ ellenére, és mint kiderült, hazug érvek alapján megindított és ki tudja, meddig tartó háborút „hazafias kötelességnek” állította be. A háború miatt Amerika az eddiginél is jobban eladósodott, az olaj ára soha nem látott magasságba szökkent, a dollár értéke 60 százalékkal csökkent és az Egyesült Államok újabb és újabb frontot nyit Afganisztán után Pakisztánban, és Irán megtámadására készül. Ez utóbbi az, ami a világsajtó legjózanabb és – szerencsés egybeeséssel – legtehetségesebb hangjait arra késztette, hogy figyelmeztessenek: az emberiséget Irán megtámadása soha nem látott katasztrófába sodorhatja. Életek milliói veszhetnek el, és a világgazdaság példátlan recesszióba fordulhat. Noha e kivételek kevesen vannak, hála az internetnek, hangjuk nem vész el. Függetlenül attól, hogy ez a média urainak tetszik-e, vagy sem.
Úgy érezzük, három ilyen kivételt kell kiemelnünk. Közülük is elsőként talán a brit Robert Fisket. Ő az Independent című független, brit értelemben liberális lap közel-keleti tudósítója. Hogy Fisk menynyire népszerű, elég az Independent portálját megnézni. A rovatok felsorolásánál „Robert Fisk” külön rovatként kattintható. Valóban az „egész” világ ismeri Fisket. Tudja, hogy a bejrúti öbölre melyik erkélye néz. Tudja, hogy hol lehet vele összeakadni néhány szóra, amikor reggeli kávéja és croissant-ja mellett nézi át a lapokat. Már ha Bejrútban van, és nem ott, ahol élesben lőnek. A közel-keleti tudósítók doyenjének legutóbbi – leszámítva nemrég megjelent tudósításai válogatásából készült kötetét –, 1100 oldalas könyve erről szól, és „terepéről”, a közel-keleti térségről. Prózája több mint erősen irodalmi Nobel-díj gyanús. Monumentális munkája (amelyet lapunk 2006 novemberében ismertetett), A civilizációért vívott nagy háború – A Közel-Kelet meghódítása iránytű és mérhetetlen kincs nemcsak a történészeknek, az oknyomozóknak, de azoknak is, akiknek biztatásra van szükségük, hogy ne veszítsék el hitüket az emberi tisztességben és egy lejáratott szakma, az újságírás becsületében. Fisk harminc éven át az algériai polgárháborútól az iráni forradalmon és a szovjetek afganisztáni invázióján át Libanon izraeli megszállásáig tudósított e mérhetetlenül sokat szenvedett földrész nagy háborúiról, rendszeres életveszélyben, mindig a frontvonalban. Hullák sebeit tapogatva, a halált okozó vegyszerek nyomát keresve, a föld alól kikaparva az amerikai rakéta azonosító kódját tartalmazó darabját, hogy azután Libanonból Texasba, a gyártóhoz repülve azt a vezérigazgató asztalára csapva, felsorolja neki a megölt nők és gyerekek nevét, amelyeket Fisk jegyzett fel a halottakat elszállító mentőautóban. Fisk meggyőződése, hogy a Közel-Keletet az igazságtalanság történelme ítélte folyamatos háborúra. Az is, hogy az Egyesült Államok és Izrael mind erősebb, mind agresszívebb katonai jelenléte váltja ki a muzulmán világ egyre növekvő Nyugat-ellenességét, amely diagnózis pontosan egybeesik a CIA legfőbb Bin Laden-szakértőjének, Michael Scheuernek véleményével.
A globális újságírás másik nagyja az Ausztráliában született John Pilger, aki dokumentumfilmesnek éppen olyan kiemelkedő, mint cikkírónak. Ő is haditudósítóként dolgozott Vietnamban, Kambodzsában, Egyiptomban, Indiában, Bangladesben és Biafrában, és ő is, akárcsak Fisk, elnyert minden elnyerhető újságírói díjat. Világszerte ismerik az emberi jogok iszonyatos sérelméről szóló beszámolóit a megszállt Palesztinából, Kelet-Timorból és Irakból. Leginkább a brit baloldali hetilapban, a New Statesmanben publikál. Mondani sem kell, hogy gyűlölik ellenfelei. Mindennek nevezték. Természetesen, akár Fisket, antiszemitának is. De a fősodratú médiában a legnagyobbak csodálatát vívta ki. A BBC egyik sztárja, John Simpson azt mondta róla: „Egy olyan ország, amelynek újságírásában nincs egy John Pilger, az igen gyenge hely.”
Az amerikai üzletember apa és albán újságíró anya fiaként a negyvenes években New Yorkban született Eric Margolis a kanadai Toronto Sun főmunkatársa, de rendszeresen ír a pakisztáni Dawn, a katari Gulf Times, a dubai Khaleej Times napilapoknak, valamint számos konzervatív amerikai folyóiratnak. Gyakori vendége a CNN, a Fox, a kanadai közszolgálati televíziónak és rádiónak, a CBC-nek, valamint az amerikai félközszolgálati NPR rádiónak. A fősodratú sajtó „sokszólamúságának” védelmezői úgy mutogathatnak rá, mint annak bizonyítékára, hogy a Margolis-féle nézeteket is lehet náluk hangoztatni. Hogyne. Kivételként. Margolis a Közel-Kelet, Dél-Ázsia és az iszlám igen alapos szakértője. Noha konzervatív, nézetei, diagnosztikája és következtetései – láss csodát! – szinte tökéletesen azonosak a független Fisk és az elkötelezetten baloldali Pilger véleményeivel.
Mindhárman abban megegyeznek – és az utóbbi hónapokban olvasható írásaik erről szólnak –, hogy Amerikát és az azt erősen befolyásoló Izraelt minden áron meg kell állítani Irán megtámadásában, hogy a világ egy soha nem látott katasztrófát kerüljön el. Az olvasók lelkiismeretét akarják felrázni. A felmérések szerint az emberiség nagyobb része azt vallja, amit ők. Hogy ebben mennyi szerepük van, sosem tudjuk meg. De ők azok, akik eszméiről, írásairól nálunk csak lapunk ad hírt.