Templomosok

Rárosmulyad, ez a festői nógrádi falucska a trianoni térképrajzolók szeszélyéből manapság kívül esik ugyan a maradék hazán, ám kultúrtörténeti tény, hogy Medgyaszay László jóvoltából itt épült Magyarország első vasbeton temploma. 1909-et írtak: nyoma sem volt még világháborús őrületnek, nem is szólva az azt követő világpolitikai ámokfutásokról. Még tartott a millenniumi országépítő lendület, sőt az is természetesnek tűnt, hogy az újító kedvű mester itt, egy eldugott kis völgyben akár a legfrissebb technológiai vívmányokat is kipróbálhatja. A finom arányoknak, bravúros szerkezeti és statikai megoldásoknak az ide zarándokoló építészek azóta is a csodájára járnak; a kupola külső ívére helyezett, ugyanabból a sablonból kiöntött beton őrangyalok motívuma pedig a tisztelgő utód, Makovecz Imre csíkszeredai templomán is visszaköszön. Manapság a községet, amelynek szélén ez az építészeti csoda emelkedik, vegyesen lakják magyarok, szlovákok és cigányok: együttesen sem elég módosak ahhoz, hogy a felújításra szoruló templom sürgető renoválási munkálataira önerőből előteremtsék a szükséges összeget. A fiatal plébános, akihez a kulcsok dolgában átmegyünk a szomszéd faluba, ahonnan öt-hat falu lelki szolgálatát látja el, a centenárium szimbolikájában bízik: hátha ennek hatására csörgedezni kezdenek némely pozsonyi és budapesti források. Ehhez azonban minden bizonnyal helyi aktivistákra, lelkes lokálpat-
riótákra is szükség volna, ám ez a fajta polgári mentalitás csak nyomokban van jelen a szociológiailag erősen széttagolt településen. Még azt sem igazán értik, miért nem inkább a szép új neogót templomot filmezzük a szemközti dombtetőn: hiszik is, meg nem is, hogy a modern magyar építészet többek között itt, a rárosmulyadi faluszélen született meg.
Utóélet dolgában Medgyaszay kortársa, Kós Károly összehasonlíthatatlanul jobban járt: Zebegényben, ahol az ő első temploma megépült, lelkes civil kuratórium ügyködik azon, hogy a két év múlva ugyancsak centenáriumát ünneplő épület méltóképpen megújuljon, régi fényében tündököljön. Még belegondolni is borzongató, hogy ezt a két társtalan építészeti bravúrt szinte egy időben vitte végbe a két építőmester, nem is olyan messze egymástól. Már a zebegényi építkezés sem nélkülözte a meseszerű elemeket: kellett hozzá az egyházi és világi elöljáróság finom összjátéka. A korábbi, hagyományos templomterv anyagiak híján nem valósulhatott meg: mintha tudat alatt a pályakezdő fiatalemberre vártak volna, aki a lechneri nyomdokokon, Jánszky Béla tervezőtársával együtt (egy katolikus is kellett a református Kós mellé) szinte a semmiből varázsolta elő a letisztult magyar szecessziót.
A zebegényiek valóságos kultuszt teremtettek templomuk köré. Kapás László plébánossal az élen, az 1910-es felszentelésre emlékezve minden nyár közepén koncertet rendeznek e falak között, az idén pedig Kós-kiállítás is nyílt, ahol az eredeti tervek és építési elszámolások is megtekinthetők. Megtiszteltek azzal is, hogy a Kós Károly nyomában című filmünket levetíthettük. A társadalmi kuratórium a centenáriumra végezni szeretne a felújítással is. Szeptemberre Csóka Árpád építészmérnök szerint a restaurált színes ablakok is a helyükre kerülnek, mint ahogy öt esztendő alatt a szigetelést, a vakolatot, a kőburkolatot, a tetőt, sőt a toronysisakot is módszeresen megújították. Sőt az eredeti terveken szereplő, de pénzszűke miatt végül szerényebben megvalósult homlokzatdíszeket láthatjuk majd; igen szerény kollégánk, Lőcsei Gabriella jóvoltából pedig egy új üvegablakkal is gazdagodhat a templom.
Most már csak Rárosmulyadért sajog a szívem.