A fekete-tengeri békeövezet és a kaukázusi válság

A jelenlegi kaukázusi krízis valójában Bush elnök 2005-ös rigai beszédével kezdődött. Ott jelentette be, hogy egy új jaltai szerződésre van szükség. Egyúttal pedig elindított egy Oroszország elleni szövetséget, amely Tallinntól Tbilisziig egy körívet alkotott volna Putyin birodalma szélén. Moszkva ezt nyílt provokációnak vette. Talán ez volt a fő indítéka az orosz imperialista tradíció idő előtti felélesztésének. Az orosz reakció nyomán azonban úgy látszott, hogy ezt a tervet Amerika feladja. De abban végig érdekelt volt, hogy a Bakuból Grúzián át a Ceyhan földközi-tengeri török kikötőbe tartó gázvezetéket minden körülmények között megvédje. Ezért erősítette meg olyan hatalmas mértékben a grúz hadsereget, küldte annak élére az amerikai hadsereg grúz származású volt főparancsnokát, és készítette elő Grúzia NATO tagságát. Grúzia két autonóm tartománya, Abházia és Dél-Oszétia azonban továbbra is orosz ellenőrzés alatt maradt. Ezután történt Koszovó önállósodása, ami azzal fenyegetett, hogy Moszkva Koszovó mintájára ennek a két tartománynak a függetlenségét is kierőszakolja.
Ha nem lenne a helyzet az orosz túlhatalom miatt ennyire veszélyes, az egész ügy operettbe kívánkozott volna. Abházia szakítása Grúziával, majd újabban Dél-Oszétia hasonló törekvése azért olyan különös, mivel Abháziában a lakosságnak az anyaországgal való szakítása idején csak 17 százaléka volt abház. Ezt az arányt nemsokára sikerült „kijavítaniuk” azáltal, hogy vagy 250 ezer grúzt kiűztek Abháziából. Dél-Oszétiában pedig körülbelül hetvenezer lakos él, akikből húsz évvel ezelőtt még a fele grúz volt.
Az oroszok a Kaukázust mindig saját érdekszférájuknak tekintették, ezért várható volt, hogy előbb-utóbb megkérdőjelezik Grúzia amerikai befolyásának szerintük túlzott megerősödését. Most, amikor Grúzia szuverén jogait akarta érvényesíteni az egyik tartományának szeparatizmusa ellen, Oroszország egy teljes hadsereggel (az 58. számúval) rohanta le szomszédját. Jelenleg az egész világ töri a fejét, milyen megoldást találjon, amelyik Grúzia területi egységét biztosítja, ugyanakkor az orosz presztízst sem sérti. Amerika és a Sarkozy által vezetett Európai Unió mindenesetre teljes súllyal szállt szembe az orosz invázióval.
Elejétől fogva világos volt az is, hogy az oroszok nemcsak a Kaukázusban, de Ukrajnában is mindenáron meg fogják akadályozni, hogy a Nyugat behatoljon Oroszország „puha alsótestébe” és ezekre a területekre kiterjessze a NATO befolyását. Ennek a veszélynek a láttán alakult meg Budapesten a Nagyobb Európa Bizottság nevű civil szervezet, amely 2005. december 19-én egy javaslattal lépett az érdekeltek elé a várható világkrízis megelőzésére. A bizottság előtt világos volt, hogy az Amerika és Oroszország közötti hatalmi harc a hidegháború vasfüggönyétől a Fekete-tenger partjaira tevődik át. Az is világos volt, hogy Oroszország Ukrajna és a Kaukázus vele ellenséges zónába kerülése esetén többé nem tudna újra szuperhatalommá válni. Sőt magának az orosz föderációnak a fennmaradása is kétségessé válna. Mintha Nagy Péter kora előttre szorulna vissza a háromszáz éve egyre terjeszkedő birodalom. Az oroszoknak máris 25 millió nemzettársa él a szomszéd államokban; e szomszédok azelőtt a birodalom részei voltak. Egy orosz Trianonba pedig nem fognak Moszkvában belenyugodni. Nem szabad elfelejteni: ők nem vesztették el a háborújukat, mint mi, és ma is több atomrakétájuk van, mint fő ellenfelüknek.
Civil kezdeményezésünk ebből kiindulva egy részletes javaslatot dolgozott ki, amely a mostani végzetes kelet-európai összeütközést megelőzhette volna.
A javaslat abból indult ki, hogy – Ukrajnának örömmel üdvözölt öntudatosodása következtében is – közvetlen szomszédságunkban egy nagyobb nemzetközi válság van kibontakozóban. A bizottság ezért célul tűzte ki, hogy szóban, írásban és gazdasági s társadalmi kapcsolatok útján előmozdítsa egy olyan, a Fekete-tenger északi, keleti és déli partján fekvő államokból (Ukrajna, Grúzia, Örményország, Törökország) álló övezet létrejöttét, amely a) békepolitikára kötelezi magát a világnak ezen a fegyveres konfliktusokkal terhes válságzónájában, b) társunióként az Európai Unió politikáját messzemenően támogatja; egyúttal ez a társunió mindegyik tagjának megkönnyíti – ha mindkét fél kész rá – az Európai Unióhoz való csatlakozást, c) fellép annak érdekében, hogy Európa hivatalos földrajzi határait az unió déli tagjának határvonalában állapítsák meg.
A (2005-ben) küszöbönálló ukrán választások nyomán a térség a veszélyes instabilitás állapotába juthat. Minden eddigi elképzelés veszélyeket rejt magában. Ha a narancsos forradalom hívei kerülnek többségbe, Ukrajna folytatja erőfeszítéseit az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében. Ez ellentétes az orosz érdekekkel. Márpedig Moszkva nemcsak az Ukrajnának szállított olaj- és gázár többszörös emelésével, hanem az ország keleti, orosz szimpátiájú részének mozgósításával is élhet.
A fent idézett terv éppen ezért kínálna egy harmadik alternatívát. A terv eléggé nagyralátó, a nehézségek nyilvánvalók, de maga a folyamat akkor is hasznos lehet, ha csak részben éri el célját. Az optimális eredmény az lenne, ha a négy ország ennek a békepolitikának a fontosságát felmérné és – főleg a két északi ország (Ukrajna és Grúzia) – ellen tudna állni az esetleges agresszív oroszellenes világpolitikai törekvéseknek is.
A Nagyobb Európa tervnek nagy előnye, hogy minden európai tényezőnek már első pillanatban kívánatosnak tűnhet. Ebben a pillanatban Ukrajna még nincs az események középpontjában, de rövidesen belekerülhet az örvénybe.
Grúzia régóta az Európai Unióba készül. Ez a társunió lehetne számára az ugródeszka. Azzal, hogy a kaszpi olaj rajta keresztül is folyik, mégpedig Nyugatra, az unió különösen értékes tagja lehetne. Az Európai Unió szempontjából ez a társunió számos problémát megold. 125 millió kültaggal gyarapodik. A 70 millió mozlimot ellensúlyozza 55 millió ukrán, grúz és örmény keresztény. Ukrajna kínos bekéredzkedése elcsitul. Moszkvát pedig nem nyomasztja többé a Nyugathoz csatlakozó Kijev lidércnyomása. Mert legyünk tisztában azzal, hogy Oroszország nem tűrné, hogy Ukrajna és a Kaukázus szerinte ellenséges erők befolyása alá kerüljön. Ez természetesen a NATO-ra is vonatkozik. A javaslatot rövidesen sajtókonferencián tárta a bizottság a közvélemény elé, majd eljuttatta többek közt az ukrán és a grúz kormányhoz, valamint Merkel német kancellárhoz.
Mi ma is úgy látjuk, hogy a javasolt fekete-tengeri (semleges) békeövezet, amely régies szóval ütközőállamokat tömörítene a két nagy érdekszféra között, megoldást kínálna az immár fegyveres öszszeütközéssé fajult kaukázusi krízisre.

A szerző író