Hatósugár

Rozsnyótól délre, ahol kiszélesedik a Sajó völgye, és a keleti hegyvonulat még jóval Pelsőc előtt patkószerűen behajlik, erdő és mező találkozásánál rejtőzik Gombaszög, az Andrássy grófok régi tanyája. Itt ütöttek tábort 1928. augusztus 3-án a csehszlovákiai magyar regöscserkész-mozgalom Csallóköz, Mátyusföld, Ipolyvidék, Gömör és Tiszahát nevű osztagai, hogy végül augusztus derekán – nyolcvan évvel ezelőtt –, a népi mozgalom önállósodását jelképezve, a cserkészliliom helyett a sarlót tegyék fel zászlaikra.
A Sarló a városi cserkészetből fejlődött ki, és gyökereit a prágai magyar főiskolások Szent György Köréből eredeztethetjük. A Kolozsvári testvéreknek a prágai vár, a Hradzsin udvarán álló sárkányölő Szent György-szobra szinte történelmi szimbólummá vált a magyar kisebbségi fiatalok számára, akik a húszas években iratkoztak be a prágai egyetemi karokra. Az a küldetéstudat hatotta át őket, hogy a Csehszlovákiába szakadt nemzettest értelmiségi vezetőivé válva megőrizzék anyanyelvi kultúrájukat és teljesítsék a kisebbségi magyarsággal szembeni kötelezettségüket. Úgy vélték, hogy kinőve a városi cserkészet szűk kereteiből a leginkább magára hagyott, ugyanakkor a legszámottevőbb társadalmi osztályért, a parasztságért kell tenniök. Ilyen célkitűzésekkel alakult meg a Szent György Kör falubarát mozgalma, és amikor már kiterebélyesedett, elérkezettnek látták az időt arra, hogy a szlovenszkói és ruszinszkói magyar középiskolás cserkészet bevonásával 1926 nyarán Liptószentiván felett csapattábort szervezzenek. Innen indult el az országos mozgalom a rendszeres falulátogatások, vándorlások, a parasztság megismerése céljával. Liptószentiván után úgynevezett regösvándorlásokat szerveztek. Egy-egy őrs faluról falura gyalogolt, hogy népszokásokat, mondásokat, dalokat, meséket gyűjtsön, illetve az ott látható jellegzetes néprajzi tárgyakat lerajzolja. A néprajzi gyűjtéshez adott ösztönzést, hogy a kiírt pályamunkákat Magyarországon a kor két legjelentősebb etnográfusa: Györffy István és Solymossy Sándor bírálta el.
A cserkészből regössé, majd falukutatóvá fejlődő mozgalom poétája, Győry Dezső az Újarcú magyarok című verskötetével történetileg is megalapozta a fiatal szlovenszkói magyar értelmiség útját. A magyar kisebbség küldetéstudatát megfogalmazva híres Kisebbségi géniuszában Győry világgá kiáltotta: „Ezt a népet szétdarabolták, de a részek új életet kezdtek. Új mentalitásuk gazdagító erő. A próbát kiálljátok: legyetek emberek, az én embereim: szeressétek az elnyomottakat, tegyetek úgy, ahogy akarjátok, hogy veletek tegyenek. Legyetek ti minden lelki és testi kifosztás legerősebb ellenségei. Ti legyetek a… legszebb humanitás, a leglehetőbb szabadság, legtöbb jog, legbátrabb becsület. S hogy ti ilyen kisebbségi lélekre tesztek szert, ezt a lelket plántáljátok át az egész magyarságba. Ti Szlovenszkón, Erdélyben vagy a Vajdaságban – az összmagyarság Európában: egyformán kisebbség vagytok. Új élet kell a magyarságnak. Nagy magyar reneszánsz. Akkor megválthatjátok a világot. Új Messiást adhattok a világnak: a földi élet Messiását. A jövő Messiását. Ezt jelenti a kisebbségi géniusz.”
Ady, Móricz, Szabó kultusza vezérelte a csehszlovákiai magyar fiatalokat falujárásaikban. Ahogy a mozgalom vezetőjének, a Temesváron született és később végleg erdélyivé lett Balogh Edgárnak az önéletrajzában olvashatjuk: „Ady Endre magyar próféciáit, Móricz Zsigmond művészi parasztidézését és Szabó Dezső mozgósító szenvedélyét kötöttük egybe.” Móricz Gyalogolni jó! című – azóta oly sokat idézett – írása, valamint Győry Kisebbségi géniusza is A Mi Lapunk című losonci diákújságban jelent meg, amely apám ottani nyomdájában készült, és amelynek a magyarországi írók éppúgy elküldték írásaikat, mint az erdélyi irodalom képviselői vagy a felvidéki magyar írók. Szinte magyar jelkép, hogy a Sarló lapjának szerkesztője, Scherer Lajos tanár, aki a mai Szerbiához tartozó Óverbászon született, Pozsonyban érettségizett, Kolozsvárott végezte el az egyetemet, és Losoncon élte le tartalmas életét, mígnem 1945-ben mindenéből kifosztva, 71 évesen – a benesi dekrétumok következtében – azonnali hatállyal áttelepítették Magyarországra.
Fordulatot jelentett az 1928-as esztendő a regöscserkész-mozgalom életében. Balogh Edgárék részvétele a budapesti Ezer magyar diák Ady-estjén 1928 tavaszán és általában: tájékozódásuk az egyetemes új magyar nemzedék társadalmi és eszmei világában, valamint az a felismerés, hogy elérkezett az ideje elszakadni a szűkebb pátriában a kaszinók, a magyar konzervatív körök gyámkodásától, önállósította a mozgalmat. Így bontott zászlót a Sarló 1928 augusztusában. Innen, a gombaszögi táborból indult el az a mozgalom, amely a romantikus népi indíttatástól eljutott a korszerű társadalomtudományig és radikális politikai program megfogalmazásáig. A Sarló röpirata, a Vetés már 1929-ben beszámolhatott a kisebbségi kérdéssel foglalkozó jogi, a népegészségügyet tárgyaló orvosi, a néprajzot ápoló bölcsészeti és az iskolareformokat tanulmányozó pedagógiai szakkörök munkásságáról. Növelte a sarlósok tekintélyét, hogy 1930-ban Balogh Edgárt, Boross Zoltánt és Terebessy Jánost a csehszlovák államelnök, Tomas G. Masaryk fogadta a prágai Hradzsinban. Az államférfi még abban az évben – jelentős öszszeggel támogatva a sarlósok szociográfiai kutatásait – bejelentette a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság megalapítását. Egymillió koronát adományozott erre a célra.
A világgazdasági válság talaján kiéleződő politikai és eszmei harcok azonban egyre jobban radikalizálták a sarlósokat, akiknek jelentős része – élén Balogh Edgárral – úgy érezte: ha nem akarnak végleg elszigetelődni, nincs más lehetőségük, mint csatlakozni a munkásmozgalomhoz. Így jut el a Sarló vezérkarának többsége a falubarátságtól, a kisebbségi jogvédelemtől a szocializmusig. Ennek az útnak a helyességét látszott igazolni 1931 pünkösdjén a Nemeskosúton a magyar földmunkásifjakra eldördült csendőrsortűz is. Ezek után már nem hatott meglepetésszerűen 1931. szeptember végén, a Sarló pozsonyi kongresszusán Horváth Ferenc elnöki megnyilatkozása, hogy „a magyar nyelvterület feszült dermedtségében akadt egy fiatal értelmiségiekből álló csoport, amely küzdelmeiből kiemelkedve eljutott a népi mozgalmakig”.
Ezekben az években – ahogy Sándor László jubileumi kötetében (A Sarló hatósugarában) megállapítja – „szinte az egész Duna völgye a Sarló hatósugarába került”. Területileg kiterjedt Csehszlovákián kívül Magyarországra, Romániára, Jugoszláviára. Fél évtizedes fennállása idején mint a nemzeti kisebbségeket emberformálásra, önismeretre, történelmi tudatra nevelő, valamint a Duna-medence magyar–szláv–román népei közti együttélés és együttműködés programját hirdető hagyomány gyarapította e régió népeinek szellemi kincsestárát.
Azonban szinte jelképszerű, hogy míg a Sarló mozgalom ifjú vezetőjét 1930-ban a prágai várban Csehszlovákia államelnöke, Masaryk még fogadta, addig az Erdélybe visszatért Balogh Edgárt a román rezsim évekre bebörtönözte.
A Sarló mozgalom születésének 80. évfordulóján mégis azt kell hangsúlyoznunk, hogy annak egyik legfontosabb programvállalásán, a közép- és délkelet-európai kis népek békés és testvéri együttműködésén kívül ma sincs más demokratikus és humanista alternatíva a Duna-medencében.