Hullámtörő délibábokkal

A tiszai árvízvédelmi tározók megépítése állami mintaberuházásnak indult, de eddig nem sok vált valóra a tervekből. A Szamos–Kraszna közi árvízvédelmi tározó elkészítéséhez most uniós forrásokat venne igénybe a kormány, ám mindössze egy hónap maradt arra, hogy a helyi gazdákkal megegyezzen. Ötévnyi hitegetés után azonban erre egyre kisebb az esély, és most pár nyírségi falu ellenállása az egész – tulajdonképpen eddig is csak papíron létezett – Vásárhelyi-tervet magával ránthatja.

Gergelyiugornyán kaptam szállást, szobám ablaka a töltésre néz. A szomszéd épületet néhány éve húzhatták fel, ugyanis 2001-ben még egy sátortetős vályogház állt itt, amely árvízkor nagy robajjal omlott össze a televíziós stábok kamerái előtt. A felvételek bejárták a világsajtót.
A Tisza, bár most kicsit szelídebb arcát mutatja, azóta is fenyegeti az itt élőket. A gátat most is homokzsákok borítják, néhány hete megfeszített erővel védekeztek itt. Még egy esős nap Kárpátalján, és újra rendkívüli árhullám keserítette volna a helyiek életét. Most megúszták.
Kapcsolgatom a kis tévét, a helyi csatornák közül válogatok. Az egyiken egy megkésett mátészalkai fórum vágatlan felvételeit sugározzák. Maga Suchman Tamás hordozza a mikrofont a sorok között a felszólalókhoz. Az egykori privatizációs miniszter a kiemelt beruházásokért felelős Veres János pénzügyminiszter helyettese. Az alázatos sertepertélésnek, a gazdák közé leereszkedésnek az az oka, hogy amit öt év alatt nem sikerült megvalósítania a kormányzatnak, azt most egy hónap alatt kellene elérni.
A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének első üteme hat árvíztározó létesítését írta elő. Bár azokat egy komplex térségfejlesztő program részeként óriási munkával 2007-ig meg kellett volna építeni, a beruházások többsége még el sem kezdődött. Ezúttal az Európai Uniótól vár segítséget az állam tározóépítéshez, de a 16,2 milliárdos pályázat pár nyírségi falu ellenállása miatt – a Vásárhelyi-tervvel együtt – örökre megbukhat.
A kormány ugyanis, mivel 2007-re nem építette meg a beígért tározókat, most úgy pályázott a Szamos–Kraszna közi árvízvédelmi tározó építésére az Európai Uniónál, hogy utólag, egy hónapon belül meg kellene szereznie a beruházással kapcsolatos társadalmi egyetértést. A gazdák azonban pontosan látják, hogy miképpen olvadtak el a nekik tett korábbi ígéretek, ezért részükről nem áll az alku.
Pedig gyorsan kialakuló árvizeket okozhat az Ukrajnából, a Kárpátokból érkező Tisza a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszon. Az 1990-es évek aszályos időszakát követően, 1998-tól több igen veszélyes árvíz vonult le a folyón, ezért több szelvényben évente újraírták a maximális vízszint magasságát. 1998 és 2001 között, 28 hónap alatt négy rendkívüli árhullám követte egymást. 2001 márciusában Tarpa és Tivadar között átszakadt a gát, ezért a Beregben több településről ki kellett menteni a lakosságot.
A sorozatos tiszai árvizek rámutattak, hogy árvízvédelmi rendszerünk nem felel meg a kor elvárásainak. Mintegy 2951 kilométer hosszúságú gát védi a tiszai árteret. A töltések állékonysága viszont nem megfelelő, mivel nagy részüket rossz minőségű anyagból építették, így nem bírják el a nagy terhelést. Még ma is csak a töltések hatvanöt százaléka felel meg az árvízvédelmi előírásoknak. Nagy árvíz esetén általában a töltések további zsákos magasítására is szükség van. Ezért aztán 2002-ben a gátmagasítás költségénél olcsóbbnak tűnt előhúzni a Tisza-völgyi árapasztó víztározó rendszer fejlesztési koncepcióját, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztését. Ennek eredeti célja a Tisza-völgy árvízvédelmi biztonságának a növelése, de később – a parlamenti és az önkormányzati választások közeledtével – az eredeti cél mellett olyan törekvések is megjelentek, amelyek szorgalmazták a Tisza mentének infrastrukturális fejlesztését, valamint hogy vegyék figyelembe a természetvédelem és a tájgazdálkodás szempontjait is.
Rövid összefoglaló a 2003-as kormánydöntést követő tájékoztatókból: az elmúlt évtizedek legnagyobb kelet-magyarországi vidékfejlesztési programjának részeként 2007-ig hat árapasztó tározó épül meg a Felső- és Közép-Tisza mentén, amelyek a térség biztonságát szolgálják árvíz idején. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése első ütemének költsége 130 milliárd forint, amelynek egyik fele az árvízvédelmi biztonság megteremtését, másik fele pedig a vidékfejlesztést szolgálja. A kormány a Szamos–Kraszna közi, a cigánd–tiszakarádi, a nagykunsági, a hanyi-tiszasülyi, a tiszaroffi és a nagykörűi árapasztó tározók megépítését tartja elsődlegesnek az első ütemben.
Úgy döntöttem, Kocsordról beautózom Sándortanyára, a Szamos–Kraszna közi árvíztározó közepébe. Azaz tározó még nincs, mert egy kapavágás sem történt itt, de borzongató dolog olyan helyen mászkálni, ahol egyszer majd árvíz idején ki tudja, hány méter mély víz ringatózik. A grandiózus méretekről szólva: 51,1 négyzetkilométer lenne a tározó vízfelülete, s ez ugyan eltörpül a Balaton 594 négyzet-kilométeres felszínéhez képest, de majdnem kétszer akkora területű, mint a Velencei-tó. A befogadott vízmennyiség 126 millió köbméter lesz, az átlagban 3,7 méter magas töltések megépítéséhez pedig másfél millió köbméter kötött anyagra lenne szükség. A gátak tetejére egyébként három méter széles aszfaltutat építenének.
Hogy a kétségtelenül bonyolult, töltéseket, zsilipeket, leeresztőcsatornákat, vadmenekítő dombokat tervező folyamatok mennyire véglegesek, arra egy apró példa. Sándortanya (a tervekben Pusztasándor) lakosait az első tervek szerint árvízi elöntéskor kitelepítették volna. Az újólag megfogalmazott tervek szerint viszont a négy-öt családot inkább egy körgáttal védenék meg, és méterekkel megemelnék az oda vezető egy kilométeres aszfaltutat is. Az egyik épület udvarán kőfaragó műhely működik. Mikor a vízelárasztós és körgátas megoldásokat említem, az egyik munkás csak legyint.
– Mese az egész, ha meg betör a víz, a kövek úgyis a helyükön maradnak.
Nem ilyen véleményen van Jakab Ferencné, aki kerékpárral közeledik felém. Férje később traktorral érkezik.
– Ellenezzük a tározó megépítését, ezt meg kell gátolni, mert mi a földből élünk. Bár a térségben első osztályúnak számít, a négy és fél hektár, 24 aranykoronás földünkért csak hatezer forintot adnának aranykoronánként. Mi már öregek vagyunk, nyugdíjasok, s nincs más vagyonunk. Ha el akarnánk adni a most búzával és kukoricával bevetett földet, semmit sem adnának érte – summázza az asszony.
Bár az egyes tározók igénybevétele a tapasztalatok és a vizsgálatok alapján átlagosan 30–50 évenként valószínűsíthető, s akkor is alkalmanként egy hónapig tart a víztárolás, a földtulajdoni lapon történő jellegbesorolás-változás miatt a gazdák sohasem fognak hozzájárulni a tározó létrehozásához, vélekedik a Kocsord főutcáján megszólaltatott Imre Józsefné és Kósa Zoltán is.
Az előkészületi munkák során a tervezők az összes víztározónál felvették a kapcsolatot az érintettekkel, és tájékoztatták őket a lehetséges megoldásokról. Mind az önkormányzati vezetők, mind a lakosság számára tartottak előadásokat, falugyűléseket. A tapasztalat az volt, a tározók megépítésével szembeni ellenvélemények abból fakadnak, hogy eddig nem lehetett tudni, mekkora kártérítést kapnak az érintett gazdák egy esetleges elöntéskor, illetve hogy mekkora infrastrukturális fejlesztéseket hajtanak végre a területen az építők.
Öt év óta nem tudtak megegyezni az állam képviselői a gazdákkal és az önkormányzatokkal a víztározók kérdésében. Nem titok az sem, hogy nem is szorgalmazták a megállapodást, hiszen a tározók megépítésének nincs meg az anyagi fedezete. A pénz pedig nagyobb úr bármiféle egyezségnél.
A Tiszába torkolló Szamos és Kraszna közötti tározó beruházási költsége 16,2 milliárd forint lenne, s mivel a 2007-es határidőre nem épült meg, a kormány a központi költségvetés 15 százalékos arányú hozzájárulásával európai uniós forrásból szeretné megépíttetni. A pályázatot július közepén úgy nyújtották be az Európai Unióhoz, hogy a tározóval kapcsolatos közmegegyezés nem jött létre. Szeptember közepéig ezt pótolni lehet, ezért korteskednek most volt miniszterek és szakemberek a vésztározó létesítésében érintett Mátészalkán, Kocsordon, Tunyogmatolcson, Szamoskéren, Szamosszegen, Nagydoboson, Győrteleken és Ópályiban.
Oláh János szamosszegi polgármester, a tározóval kapcsolatos egyeztetések – érintett polgármesterek által megbízott – gesztora nincs túlságosan meghatva ettől.
– Volt már annyi témagazda: államtitkár, vízügyi szakember vagy éppen Persányi Miklós, aki azt mondta, hogy ez mintaértékű projekt lesz. Azóta már visszament az állatkertbe igazgatónak – mondja. – Most Suchman Tamás a felelőshelyettes, aki 2003-ban már volt projektfelelős. De korántsem teljes a lista, még meg tudnék nevezni néhány aktuális felelőst.
Oláh János szerint „hat éve, 2002-ben, elhúzták az orrunk előtt a mézesmadzagot”. A fórumokon a szakemberek felvázolták az árapasztó víztározó megépítésének az előnyeit: többek között 150 ezer forint egyszeri kártalanítást ígértek hektáronként, amely aranykorona-értéktől függetlenül járt volna az itt élő gazdáknak.
– Azt senki nem mondta, hogy békeidőben nem lehet itt gazdálkodni, de egy 2004-es kormányhatározat szerint az árvízi tározón belül a tulajdoni lapra rákerül az „árvízi tározó jelleg”. Végül az egyszeri kártérítésből se lett semmi, csak az aranykoronánkénti hatezer forintos kártérítést fogadták el, s ez nagyon rossz, hiszen itt 13–17 aranykorona, de van, ahol csupán hat aranykorona értékű a föld. Nos, 36 ezer vagy 90 ezer forintos kártalanításnál meggondolandó, hogy az ember a jövőben belefektessen-e a földjébe bármit is a trágyázástól a növényvédelemig vagy a munkáig.
Az 5100 hektár területűre tervezett tározó 800 hektárja a szamosszegi gazdáké.
Puskás Csaba a családjával közösen 160 hektáron gazdálkodik itt, s mintegy nyolcvan hektárja esik a tározó területére, ahol első osztályú kukoricát, napraforgót, búzát és repcét termeszt. Szerinte csak tisztázatlan kérdések maradtak, amelyeket képtelenség elsimítani egy hónap alatt.
– Évekkel ezelőtt azt mondták a faluban a tervezők, rugalmasak, mondjuk el az észérveinket. Én azt kértem, hogy a vízelvezető árkok nyomvonalának tervezésekor a parcellákat hosszában és a tulajdoni viszonyok ismeretében metsszék el. Mi lett belőle? Az én földem közepén keresztbe vezet az árok. A hullámtörők és a hullámtéri erdők is megcsonkítják a tulajdonainkat, s fizetni ezért senki sem akar.
Pedig Oláh János szerint arról volt szó, hogy a kormány nemcsak egyetlen árvíztározót akar itt megépíteni, hanem egy komplett vidékfejlesztési program keretében figyelmet fordít a szennyvízkezelésre, a közúti közlekedésre, a mezőgazdasági utak burkolattal való ellátására, a kül- és belterületi vizek elvezetésére is. Mivel az utóbbi években erről már szó sem esett, a bizalmatlanság egyre inkább nő.
– Sajnos a nagy horderejű döntésekre nem hívták meg a gazdákat, a hátunk mögött döntöttek – sérelmezi az elöljáró. – Nincs garancia a tározó megépítésére, az infrastruktúra fejlesztésére. 2002-ben úgy indult ez az egész, mint állami beruházás, de mára már EU-s beruházásként valósulhat meg. Mi van akkor, ha az EU azt mondja, hogy gabonanövényeket: búzát, kukoricát, napraforgót nem lehet termeszteni ártéri területen, vagy csak úgy lehet, ha nem műtrágyázzuk, nem vegyszerezzük? Akkor mihez kezdünk? Eszembe jut a Víziterv politikai roadshow-ja is. Egy fiatal csapat újra bemutatta a terveket, de a gazdák égető kérdéseit nem is értette. Ezért mi Szamosszegen közös gazdafórumon és képviselő-testületi ülésen kimondtuk, hogy nem támogatjuk az árvíztározó megépítését, s más települések is hasonlóképpen vélekednek.