Kelta Mária

Kevés nép akad, amelyik a szentet és a profánt, a mélyen keresztényt és az üdítően pogányt olyan hőfokon tudja ötvözni, mint a spanyol.
Különösen igaz ez Európa délnyugati szegletében, „a világ peremén”, az Atlanti-óceántól és a spanyolországi Santiago de Compostella-i kegyhelytől néhány kilométerre, ahol a keresztény templomok évezredes kelta köveken nyugszanak. És ahol ma is legalább olyan szertartásos és áhítatos Szűz Mária ünnepe, mint amilyen a középkor kezdetén volt. Ami a magyar katolikusok egyik legnagyobb rítusa – Mária mennybevételének és az ország felajánlásának napja –, az egy kis galíciai faluban, Aguionesban igazi fieszta. Minden augusztus 15-e kora délutánján ünneplőbe öltözve vonulnak az aguionesiak az ősrégi kápolna elé, a kertben helyi öreg muzsikusokból verbuvált zenekar játszik. Majd megszólalnak a harangok, és a negyvenfokos hőségből bevonulnak a szentély hűvösébe, hogy a mise után a férfiak a férfi szentek, az asszonyok a női szentek szobrát vállukra véve, énekelve vonuljanak a templom körül, Máriát dicsőítve. Végül a szentet régi hagyományok szerint követi a profán: a petárdázás és az éjszakáig tartó családi lakoma. (M. G.)