Megértett disszonancia

Teszi-veszi magát, mindenütt ott van, szerkesztő, kiadó, írószövetségi titkár, könyvét formáló tördelő, fotóművész, sokgyermekes családapa, helyhatósági képviselő, őstermelő, borlovag – aki a telefonját mindig felveszi. Hogyan fér egy ilyen ifjonti életbe az elmélyült, meditatív költői létezés? Mint a régi keleti mesterek esetében. Lényük a napi forgatagban érleli a pillanatot, amikor – teremtőjükkel szembesülve – önmaguk létezésmódját vallatják.
Talán a még gyermekkorú Weöres Sándor volt az, aki nálunk először észrevette, hogy nincs valami rendben a nemzedékek között. Elveszett az „öregek” helye. Bölcs, tiszteletre méltó családfők helyett felesleges „bácsik” lettek. Kodály meg is zenésítette a változást. Én sem öregedvén figyelek fel rá, már fiatalon leírtam mindezt. De mind ez ideig hiába várom a pátriárkák rehabilitálását. Pedig addig nem lesz béke mibennünk, amíg nem tudjuk megbecsülni újra különböző életkorú embertársainkat. Amíg nem lehet ismét egyben látni a népesség egészét. Ahol mindenkinek megvan a maga helye. Mint volt a Bibliában. Az Ószövetség könyvei éppen erről szólnak: ahányszor vétettek a természet rendje ellen, mindannyiszor jött a pusztítás, népirtás, bűnhődés. A zsoltárok: a kiengesztelődés szavai, az imádság, amellyel vissza lehet térni a teremtett világ rendjéhez. Az ember örömteli lehetősége: a vészek ellenében kidalolni a mindenkit az élethez kötő biztonság derűjét. Vagy ahogy L. Simon László verse mondja: keresni helyünket „a teremtés örömében, a játékban […] az életben és a halálban”. Ehhez keresi a zsoltár szavait: „Te azért teljes szívvel elhiggyed: / Boldog, aki magát az Úrra bízza.” A Zsoltáros improvizációk során a versszöveg bonyodalmaiban megmerülve, a személyes élet egyensúlyát felmutatva hirdeti minden ember külön-külön adódó helyét az univerzum rendjében.
L. Simon László élete értelmezésébe építi szülei, nagyszülei és a velük egyidős öregek helyét. Szövegei belső megküzdöttségének köszönhetően mindenkinek megvan a maga helye ebben a költészetben. Együtt él és összekapcsolódva lélegzik a mindenség.
De nehogy azt hidd, kedves olvasóm, hogy mindezt a számba rágta a költő. „A legjobb szó keresése” az ő költői gyakorlata. Az adott gondolatot, témát, ötletet szavanként más-más oldaláról mutatja be. Mint egy Rubik-kockát, úgy tekergeti a szavakat, hogy helyükről a legpontosabban gazdagítsák az épülő mondatot. A világrend összefüggéseire figyelmeztet minden, külön a helyére kiválasztott szavával. És ebben a világrendben óvatosan, finom mozdulatokkal öleli egybe az összetartozó embereket. Külön-külön mindenkit. Meggyőződése: ha már beleszületett, mindenkinek kell hogy legyen helye ezen a világon. Legfeljebb vagy ő nem találja, vagy őt nem találják. Hogy mondta József Attila? A harmónia a megértett disszonancia. A nem segítés is segítség, ha közben megfogalmazódik egy út. Napi rohanásait L. Simon László éppen a dolgok összetartozásának keresésével írja felül újabb verseiben.
A könyv bemutatójára a barát iránti kíváncsiság vezetett, a költő tiszteletével tértem haza. Minden mozdulatom, vonzódásom, igényem, vágyam benne van valamelyik szavában, sokfelé figyelő mondataiban. Ezeknek a verseknek a világában jól érzem magam. Nemcsak verseiben, de sugallatukra az oly idegennek feltűnő, oly rikkantóan nyüzsgő, folyton változó, mindig másként alakuló világunkban is.
Utóhang: A „japán hajtás” bizonyos reprezentatív, dupla oldalas könyvnyomtatási technikát jelent. A költő avantgárd múltjából maradt egyéni leleménye, hogy a bezárt belső oldalakra fotókat nyomtatott. Csakhogy így a képek hozzáférhetetlenek. Csőszerűen nem tudtam a képeket belátni, a lapokat szétvágni nem akartam, mert a rejtett fotót kettévágná. Marad az egyik oldal bekötésének átvágása a gyökerénél. Ügyetlen ember lévén, nehezen tanultam bele, a könyv egy része tönkrement, de közben megértettem: L. Simon László fotósként a részletek csodálatos darabjait rejtette könyvébe. A versek visszáját. A fotók a világból kiszakított részletek, ezeket rendezi vissza verseibe. A részek vágyakoznak helyükre. Hogy a költő elhelyezze őket a létezés egyetemességében. Engem mindenesetre rendre tanít a könyv: keressem meg mindennek mindenkor a saját pontos helyét.
(L. Simon László: Japán hajtás. FISZ–Kortárs Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 1800 forint)