Oroszlánok és griffek

Lehel kürtje vagy a jász kürt, mint a koronázási jelvények mellett az egyetlen méltóságjelvénynek tekintett tárgy, a hódoltság korától a Jászság egységét testesítette meg, kiváltságos helyzetét szimbolizálta – írja tárgyáról Selmeczi László etnográfus és régész, a Nemzeti ereklyénk, a Jászkürt című, most megjelent szép kiállítású munka szerzője. Az elkötelezett tudós alaposságával megírt, rendkívül gazdag képanyagot bemutató könyv a Jászság fővárosában, Jászberényben jelent meg. A vidék történeti és kulturális örökségét őrző Jászsági Füzetek sorozatának legújabb kötete H. Bathó Edit berényi múzeumigazgató szerkesztésében látott napvilágot.
Selmeczi László, a Jászságot és a Nagykunságot évtizedekig kutató régész, számos könyv és több száz tanulmány szerzője minden bizonnyal az egyik leghivatottabb kutatója az ereklye történetének. Könyve nem is okoz csalódást senkinek, aki megbízható ismeretek birtokába akar jutni titokzatos múltbeli emlékünkről. A kürt faragványainak mérnöki precizitású ábrákkal kísért leírása mellett számba veszi a kutatások eddigi történetét. Szól a hozzá tapadó tévhitekről, legendákról, és részletesen elemzi a Konrád császárt agyonütő Lehel vezér és a kürt közötti kapcsolat problémakörét, a múlt és jelen Jászságában betöltött különös szerepét is.
A szerző szakmai igényességét, tárgya iránti tiszteletét jelzi, hogy az ereklyét nem mint elszigetelt jelenséget tárgyalja, hanem ismerteti a világon fellelhető analógiáit is. Újra elemezve a kürtön ábrázolt motívumokat arra a következtetésre jut, hogy egy részük, például az oroszlán, a heraldikai sas és az azt két oldalról közrefogó griffek, a szívfonat és a szőlőindából képzett koszorúba foglalt „isten keze” szimbólum a kürt tulajdonosának védelmét szolgálta, s pusztán a kürtre faragott egyéb jelek mutatnak be jeleneteket a bizánci udvari ünnepségekből.
Jelzőkürtként, vagyis hangszerként, luxustárgyként egykori gazdájának méltóságát is szimbolizálta. Így a kürt esetében mindenképpen többről van szó, mint egy messze földre került bizánci cirkuszi hangszerről. Selmeczi a XII. századra teszi a kürt keletkezési idejét, és nem zárja ki magyarországi készítésének lehetőségét. Elképzelhetőnek tartja, hogy királyi adományként kerülhetett egy jász nemzetségi kapitány tulajdonába. Így juthatott szakrális funkcióhoz, ami általában az ivókürtök jellemzője a magyarországi jászok között, de hasonló példát a mai napig találhatunk a kaukázusi jászok, az oszétok között is. Szakrális jellegét mutatja, hogy még a XVIII. században is a jászberényi nagytemplomban őrizték, de már a XVII. századtól a Jászság és az egyes jász települések szimbólumává vált. Állandó motívuma volt a pecsét- és címerképeknek, s jelkép jellegét napjainkig töretlenül őrzi.
(Selmeczi László: Nemzeti ereklyénk, a Jászkürt. Jászsági Füzetek, Jászberény, 2008. Ára: 2500 forint)