Panda és csipke

Négymillió jüant, több mint kilencvenmillió forintot adtak össze a Magyarországon élő kínaiak a hetvenezer áldozatot követelő májusi szecsuani földrengés túlélői közül annak az ötven gyermeknek a megsegítésére, akik a magyar kormány meghívására három hétig hazánkban üdültek. A tizenkét és tizenhat év közötti kamaszok közül korábban egyik sem járt külföldön, sokan még a tartomány határait sem lépték át.
Tapintható az izgalom a Jászberényi úti Ezer Sárkány étteremben – a Magyarországon élő kínaiak itt látnak vendégül ötven gyermeket a májusi szecsuani földrengés túlélői közül. A rendezvényt szervező Magyarországi Kínai Nőszövetség semmit sem bíz a véletlenre: a jókora étterem asztalain a kedvenc hazai csemegék (pirított dinnyemag, földimogyoró és otthoni savanyú cukorka), a pulpitusnál a kínai kolónia gyermekei próbálják a tradicionális táncot, a hangosításért felelős ember pedig buzgón jegyzeteli a karaokézó énekesek dallistáit. Hosszú várakozás után befut a gyermekekkel teli busz: a fiatalok sok érdekes programon vannak túl: augusztus 4-i érkezésük után tíz napot töltöttek Zánkán, majd felköltöztek Csillebércre. A kötelező balatoni látnivalók mellett jártak Visegrádon és a Csodák Palotájában, huszadikán pedig a legjobb helyekről nézhették végig az ünnepi programokat a tűzijátékkal együtt. A kísérők között itt volt annak az iskolának az igazgatója, amelynek ötszáz diákjából háromszáz meghalt a májusi tragédiában. A földmozgásban hivatalos adatok szerint több mint 69 ezer ember vesztette életét (további tizennyolcezer eltűnt), 374 ezren sebesültek meg, és csaknem ötmillió ember vált földönfutóvá. A délnyugat-kínai Tucsiankian városának iskolája sem bírta ki a Richter-skála szerinti 7,9 fokozatú földrengést, az összedőlt épületben legalább ötszázan lelték halálukat. A túlélők közül most ötvenen hazánkba jöhettek testi-lelki rehabilitációra a magyar kormány költségén.
Nemcsak hatalmas megrázkódtatáson mentek keresztül ezek a gyermekek, hanem sokan tevékenyen segítettek a mentésben is, így ők jutalmul kapták a kirándulást. Most láthatóan az olimpia lázában égnek, az autóbuszról leszállva egyből azt kérdezik az őket fogadóktól, hogy sikerült-e újabb aranyat szerezniük sportolóiknak.
Elkezdődik a műsor, elsőnek Csang Csun-hsziang, a Kínai Népköztársaság Magyarországon akkreditált nagykövete kap szót. A hatvanéves diplomata megkapó őszinteséggel beszél – az az érzésem, nem politikus, hanem nagyapa mesél az unokáinak az újrakezdésről és a nehézségek elviseléséről. Ő jelenti be azt is, hogy a nálunk élő kínai közösség hatalmas összeget, négymillió jüant (kilencvenkétmillió forintot) adott össze a gyerekek támogatására. Szót kapnak az ünnepeltek is, akik a protokolláris szavakon túl kínai slágerek éneklésével köszönik meg a támogatást, majd a Szecsuan tartomány szimbólumának tartott állatot, pandamacit ábrázoló festményt adnak ajándékba a vendéglátóknak. Nálunk élő honfitársaik egymás után lépnek színpadra, és az európai ember számára talán túlzottan is patetikusnak tűnő mondatok mögül kiérződik: valóban fontosnak tartják, hogy segítsenek bajba jutott nemzettársaikon.
Szappanoperába illő dalt énekel egy anyaországában is ismert, ám Magyarországon élő énekesnő, majd a műsor előtt hosszan próbáló gyerekek a befejező tánc után jókora transzparenst bontanak ki, amelyen ez áll: a szívünk összeér. Végre befejeződik a hosszúra nyúlt műsor, a vendégek mindegyike igazi hungarikumot kap ajándékba: a díszes album halasi csipkét, hatalmas emlékbélyeget és a forgalomban lévő összes fémpénzt tartalmazza. A legnagyobb sikere mégis a vacsorának van, mert a roskadásig megrakott asztalok jól ismert ízekkel, szecsuani ételekkel próbálják csökkenteni a honvágyat.