Körben állnak a délelőtti edzésen a bőcsi focisták, s úgy passzolgatnak, fejelgetnek egymásnak, hogy a középen álló két játékos ne tudja elcsípni a labdát. Tizennyolc, tizenkilenc, húsz – skandálják a sikeres labdaátadásokat, míg egyszer csak elpattan a bőrgolyó. Teátrálisan földre veti magát az egyik játékos, s úgy kiáltja: „Egek, ez a magyar másodosztály!”
Pedig a Bőcs KSC nem akármilyen csapat. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu amatőr játékosainak lelkesedése, összjátéka színfolt a magyar labdarúgás régóta tartó és elképesztően szürke időszakában. A magyar kupában többnyire állják a sarat az NB I-es csapatokkal szemben is, a másodosztályban jelenleg vezetik a Keleti csoportot. A sportpálya eredményjelzőjén egy korábbi mérkőzés rúgott gólszáma látszik: hazai–vendég: 5:0.
A bőcsi focicsapat Belsőbőcs néven már 1949-ben szerepelt a környékbeli bajnokságon. A hatvanas években Bőcsi FSK néven többnyire a járási bajnokságokon, a következő évtizedekben már a megyei másodosztályban is labdába rúgtak az itteniek. Az 1974-től 1993-ig tartó időszak volt a mélypont, amikor hosszabb ideig nem sikerült a feljutás a járási, majd később a körzeti bajnokságokból sem. A 2001–2002-es idényt viszont már az NB II-ben kezdhette az együttes, ahol a középmezőnyben szerepelt. A ma már Bőcs KSC néven játszó csapat a klub alapításának 60. évfordulóján, 2008-ban elérte legnagyobb sikerét, legyőzte Magyarország legpatinásabb együttesét, a Ferencvárosi Torna Clubot: a 2008–2009-es szezon második fordulója a DVTK stadionjában 2:1 arányú Bőcs-győzelemmel zárult.
Tóth László vezetőedző a fradisták első számú közellenségévé is vált egy mondata miatt. A bőcsi sikertréner, aki amúgy a helyi iskola testnevelő tanára, azt találta nyilatkozni: tízből tízszer megvernék a Fradit! Nos, a számtalan, többnyire nyomdafestéket nem tűrő internetes bejegyzés egyik legenyhébbike szerint ideje lenne a kezét beleereszteni a bilijébe és felébrednie.
– Azt mondtam, ha hazai pályán játszanánk a Fradival, tízből tíz alkalommal esélyesen lépnénk a pályára. A Fradi újságja kicsit lerövidítette a nyilatkozatomat – pontosít Tóth. Várakozásai szerint az őszi szezon végén a Fradi és a Bőcs fog osztozni a tabella első két helyén. Ám szerinte a télen nagy változások lesznek, hiszen míg a Ferencvárosnak megvannak rá az anyagi lehetőségei, hogy megtartsa játékosait, sőt akár erősítsen, addig a bőcsiek közül többen kapnak majd jó ajánlatot, s távoznak akár az NB I-be is. – Kineveltük őket, s büszkék leszünk azokra, akik az első osztályba kerülnek, viszont jó játékosok vásárlására nem lesz pénzünk – magyarázza Tóth László.
És hogy mi a sikeres szerepelés titka? A huszonkettes keret ötven-hatvan százaléka saját nevelésű játékos, hiszen a környékbeli falvak gyerekei kilenc-tíz éves koruktól itt fociznak, s tíz év elteltével ma már teljes értékű kerettagok. „A csapat összeszokott, ebben van a titok” – mondja a vezetőedző.
Amikor Tóth Lászlóval találkoztam a pályánál, épp a vitaminboltból jött óriási szatyorral a kezében. A klub e drága készítményekkel is megpróbálja támogatni a játékosokat. Ugyanis az NB II-es klubok nem osztogatnak jó fizetést, csupán az utazási költséget térítik meg játékosaiknak. A bőcsi sörgyár jelenlétének s az önkormányzatnak köszönhető évi ötvenötmillió forintos költségvetés nem alacsony, de messze nem a legjobb a másodosztályban. A Fradi költségvetése például 800 millió forint, és a szolnoki csapatot, bár csak tízmilliót kap az önkormányzattól, sok nagyvállalat is támogatja. Kétségtelen, ami kiemeli a települést az átlagos kis falvak közül, az a Borsodi Sörgyár Rt. jelenléte. A gyár által befizetett iparűzési adó egy részét fordíthatja sportcélokra az önkormányzat.
A bőcsi vezetőedzőnek folyton csörög a mobiltelefonja. Mióta meglódult a szekér, a telefonhívások is megszaporodtak. A telefonálók többsége VIP-jegyet kér a következő bajnokira és az azutáni fogadásra. Közgyűlési tagok, vállalkozók, politikusok és régi barátok keresik a kegyeit. Ma már bárkivel játszanak, ők az esélyesek, a legtöbb ellenfél mumusává váltak.
Többen ácsorognak az önkormányzat előtt, mint hétköznap délelőtt kellene. „Állandóan fogadóórát tartok, s most nagy a zúgolódás, mert az önkormányzat megszüntette a segélyelőleg folyósítását” – magyarázza a kisebbfajta csődület okát S. Nagy László polgármester. Havonta több százezer forint segélyelőleget folyósítottak az itt élőknek, ami, bár szociálisan indokolt, gyakorlatilag törvénytelen volt. Most az önkormányzat megszüntette az előlegfolyósítást, s ez nemtetszést váltott ki az emberekben.
– Kétségtelen, hogy olyan mértékű iparűzési és telekadót fizet a sörgyár, amely kedvező helyzetbe hozza a települést. Ötvenötmillió jut a labdarúgásra és huszonötmillió a kézilabdára – szögezi le az elöljáró, aki egyben a Bőcs KSC klubelnöke is.
Amikor a focisikereket említem a polgármesternek, azt gondolom, hogy hájjal kenegetem, de ő rendkívül hamar kijózanít. Elismeri, hogy NB II-es szinten ennyi pénzből ilyen eredményt nem tudnak elérni a legtöbb helyen, de azt is hozzáteszi, hogy néhány száz törzsszurkolón kívül senki sem kíváncsi a mérkőzésekre. Az FTC-vel és az Újpesttel játszott mérkőzéseket ugyanis Bőcsön nem engedni megrendezni a rendőrség, így Miskolcon, a Diósgyőr stadionjában kell játszaniuk. A többi költséget persze a falu fizeti, négyszázezerért béreli a stadiont, s nyolcszázezerért fogad biztonsági őröket.
– Minden „tétmeccs” a költségvetésünket szívja el – fogalmaz a klubelnök-polgármester, és ennek tükrében érthető, hogy nem bánná, ha a Fradi nyerné a bajnokságot, és vége szakadna a bőcsi sikersorozatnak. – Ha netán bekerülnénk az NB I-be, az minimum háromszázmillió forintba kerülne, s azt akár istencsapásának is vehetnénk – mondja. Tovább növeli a költségeket, hogy a Bőcs KSC a másodosztályú bajnokság mellett a magyar kupában s a ligakupában is játszik. Ám Bőcs háromezer fő alatti falu, nyolcvan-száz lehet a helyi törzsszurkolók száma, nem csoda, hogy a bőcsiek nagy többsége is soknak tartja a labdarúgásra fordítható ötvenötmilliós keretet. A polgármester inkább tömegsportra költené ezt a pénzt, például az utcákon görkorcsolyázó, gördeszkázó, BMX-ező gyerekeknek építene pályát, ahol biztonságosabban mutathatnák be a kunsztokat. Vagy uszodát építene, ahol a gerincferdüléses gyermekeket is kezelni lehetne.
Az nem várható, hogy a sörgyár mélyebben nyúl a zsebébe, ha a bőcsi csapat esetleg feljut az NB I-be. Az InBev belga–brazil–amerikai tulajdonú gyárcsoport, amelynek 32 amerikai, európai és ázsiai országban 77 ezer alkalmazottja van, s sörgyárain keresztül a világ sörgyártásának a tizenöt százalékát forgalmazza. A Borsodi Sörgyár Rt. termelési aránya a cégcsoporton belül egy százalék alatt van. Most új a menedzsmentje is, amelynek álláspontja egyértelmű: minden évben megfizetik a nem kis adót a falunak, s a képviselő-testület dönti el, mire fordítja azt az összeget. Ezen felül nem kívánják támogatni a focicsapatot. Egyébként kivonultak a Borsodi Liga támogatásából is, majd az NB I-es Diósgyőr támogatásából. „Úgy látják, hogy az egész magyar labdarúgásnak nincs reklámértéke” – szögezi le a települési vezető.
Eljátszadozom a gondolattal, hogy a belgiumi központú, ám brazíliai gyárai miatt gyakran a dél-amerikai országban ülésező InBev felső menedzsmentje értekezletet tart Sao Paolóban, s az utolsó napirendi pont az, hogy felszólal az európai divízió vezetője, s a világtérképen Magyarországra, majd Bőcsre bökve elmondja: „Uraim, itt van egy egészen jó, összeszokott focicsapat, lehet, hogy feljut a magyar élvonalba, akár támogathatnánk is!” Jót nevetünk a polgármesterrel ezen, pedig nincs miért. Ugyanis már nem nyereséges a bőcsi sörgyár, ezért akár a megszűnés is szóba jöhet. A cégcsoport minden további nélkül bezárhatja vagy arrébb viheti a gyárát. Bőcsön ezelőtt három évvel új főzőházat építettek: Dél-Koreában a várakozásokon alul teljesített a társaság új sörgyára, ezért szétszedték, két tengeren keresztül áthozták, és felépítették a faluban. Most pedig a közterhek, az adózási feltételek s a gazdasági környezet romlása miatt bármikor továbbvihetik Romániába vagy Kínába. Nem kis meglepetésemre megtudom a polgármester-klubelnöktől, hogy Bőcsnek van spórolt pénze, s egy-két évre tudnának adni a klubnak évi háromszázmillió forintot, de erről a testületnek kell döntenie. Ő maga érthető módon ezt nem támogatná, mert felélnék a tartalékaikat.
Mindettől függetlenül Bőcsnek sok megoldatlan gondja van, tudom meg S. Nagy Lászlótól. Van például a falu területén egy félig elkészült injekcióstű-gyár, már megmutatták az orosz iparkamara képviselőinek is, de még senki nem jelentkezett rá. Felszámolás előtt áll egy termálkútra épült halüzem, amely évi negyven–ötven millió mínuszt produkált. Szürke harcsát, tilápiát, pontyot és compót tenyésztettek itt, ám az önkormányzati vállalkozást szétlopták. A polgármester véleménye ma már az, hogy az önkormányzat önkormányozzon, a vállalkozó pedig vállalkozzon. „Ha ért hozzá, annyi esze is van, hogy átjátssza magának a vállalkozási eredményeket” – fogalmazza meg keserűen, arra utalva, hogy több volt igazgató ellen indult büntetőeljárás, s egyikük már jogerősen másfél év börtönt kapott. Volt, aki milliókat számlázott le előző cégének nem létező kerítés építésére, egy dolgozóról pedig disznóvágáskor és a hús házi árusításakor derült ki, hogy lopott haleledellel etette a sertéseket, attól vált büdössé a húsuk.
Három férfit is megszólítok a faluban a sportsikerek ürügyén. Egyikük, Szabó Bertalan, bár tizenvalahány éve maga is focizott a falu csapatában, négy éve – mióta a félkarú ónodi cigány gyereket sportszerűtlenül felvágták – nem jár ki a meccsekre. Lakatos Barnabás és Budai Sándor sem túl lelkes, bár a targoncakezelő-tanfolyamra járó Budai, ha elengedik az iskolából, mégis elmegy majd a következő mérkőzésre. Lakatos egyenesen úgy véli, inkább útépítésre és falufejlesztésre kellene fordítani a tízmilliókat.
Felkeresem a falu közéletének mérvadó helyeit is: a Bársonyosban nincs kitéve semmiféle sportrelikvia, ámbátor a tulajdonosnő állítása szerint szinte minden mérkőzésre elmegy. A Nimródban széles zászló és sportképek fogadják az italkimérésbe betérőket, a sportlétesítményekhez közeli kocsmának pedig új neve van, Rózsakertből Olimpia lett.
„Egy félmosolyt sem tűrök el az öltözőben, miután a legutóbbi meccsen három ember vitte a kontrát, és heten voltunk a labdavonal mögött, mégsem tudtuk megoldani a helyzetet!” Így, szaknyelven mossa a fejeket a délutáni edzés előtt a néhány játékos hozzáállásával elégedetlen vezetőedző a bőcsi öltözőben. Huszonöten vagyunk a húsz négyzetméteres helyiségben. Szakadt, néha szigetelőszalaggal meggyógyított stoplik, megstoppolt zoknik a lábakon. Egy már fakulófélben lévő cipődobozon poénos felirat. „Köszönjük játékodat, sok sikert a civil élethez. A csapat.”
A bőcsi fociban egyre többen látnak fantáziát, sok klub ad kölcsön játékost, sok szülő hozza ide csemetéjét erőpróbára. Van most kameruni kölcsönjátékosuk, s olyan focista is, aki korábban a spanyol másodosztályban, a Murcia együttesében rúgta a labdát.
A tíz éve nevelgetett gyerekek közül Irhás Ignác iránt a Haladás, Bardi Gabi iránt pedig a REAC érdeklődik. Ők egyik percről a másikra profivá válhatnak. Irhás most Kesznyétenben polgárőr, Bardi pedig főiskolára jár és a bőcsi önkormányzatnál közmunkás. Irhás belső középpályásként két gólpasszt adott a Fradi ellen, Zsarnai Róbertet is tehetségesnek tartják. Szintén középpályás vagy támadó. Tíz éve járnak ide, céljaik vannak. Rengeteg kallódó fiatalt látnak maguk körül, ez pedig mégiscsak jobb, mint céltalanul lődörögni vagy diszkóba járni.
A bőcsiek egyet ígérhetnek. Focizni fognak. És rúgni szép gólokat. Az utóbbi időszakban már 110–114 gólt lőnek egy bajnoki idényben, ami 30 meccsre számolva mérkőzésenkénti átlagban csaknem négy gólt jelent. Az utóbbi hónapokban bejelentkezett szponzornak egy olyan – nem bőcsi – sörgyártó is, akinek sok milliót megért volna az a piaci fricska, hogy a bőcsi csapat mezén nem a közeli gyár, hanem az ő söreit hirdetik, de a csapat nem tárgyalt vele. A bőcsiek jelentősebb szponzorra, de fogalmazhatunk úgy is, csodára várnak.
origo.hu
Meghalt Csáji Attila
