Új Amerika – új világ?

A világra telepedő, kegyetlen háborúkban és a CIA által szponzorált emberrablásokban „kiteljesedő” szélsőjobboldali globális rémuralom korszakának vetett véget kedden Amerika népének demokratikus döntése, amellyel az Egyesült Államok 44. elnökének a 47 éves Barack Obamát választották, akinek – miközben igazi amerikai elnökhöz méltón a halálbüntetés híve, valamint nem nevezi „házasságnak” az egyneműek egybekelését – honlapján ez a bejegyzés olvasható: „Abu Graib sötét termeiben és Guantánamo celláiban legértékesebb értékeinket kompromittáltuk. Ami egy nemzedéknek lehetett volna hívó szó, a korlátlan elnöki hatalom gyakorlásának ürügye lett.”
Aki látta Obama győzelmi beszédének közvetítését Chicagóból, tanúja lehetett annak a nagy pillanatnak, amelyet Amerika a meggyilkolt Kennedy elnök óta nem élt át. Minden az arcokra volt írva. Az öröm eksztázisa és a megrendülés könnyei, amelyek olyan kemény harcosok arcán is lecsorogtak, mint a fekete Jesse Jackson veterán polgárjogi aktivistáén.
Obama a „változást” tette kampánya mottójául, és nyert vele. A Bush-évek alatt az Amerikát globális politikája miatt meggyűlölt világ önfeledten ünnepelt. Ezalól Magyarország sem kivétel – nem utolsósorban a magyar jobboldali törzsszavazók nagy része, amely a bőrén tapasztalta, hogy míg Washington a tömeggyilkos tálibokkal jóváhagyta a párbeszédet, a Szabad Európa Rádión felnőtt magyar jobboldaltól elzárkózott. Sőt, budapesti nagykövetei sora tettek meg minden tőlük telhetőt, hogy az egypártrendszer idején legtöbbet szenvedettek egykori helyi kínzóit, Horn Gyulától Gyurcsányig, hatalomba juttatassák vagy a hatalomban megtartsák. Tegnaptól azonban a nagykövetcseréig a budapesti Szabadság téren a szuperhatalmi státusában erősen megroggyant Amerikát képviselő épület egy vízözön előtti mementónak hat, amelyet nálunk a Hírszerzőtől, valamint a neokonzervatív éra temetése évadján tragikomikusan neokon klónná vált néhány jobboldali bohócon át egészen – és sajnálatosan – a lelke mélyén a legnagyobb magyar ellenzéki pártig csak kevesen gyászolnak.
Eközben világszerte folyik a találgatás, mit hoz az Obama-korszak: a vélemények skálája a határtalan optimista várakozásoktól terjed az olyanokig, amelyek szerint „Obama csaknem biztosan arra ítéltetett, hogy csalódást okozzon híveinek”, ahogyan a Financial Times erről szóló cikkének címe fogalmaz. Barack Obama – állítja az írás – ugyanis nem a világnak, hanem az Egyesült Államoknak lesz az elnöke, és így változatlanul amerikai nemzeti érdekeket szolgál majd.
Annyi bizonyos azonban, hogy a nemzeti érdekek megvalósításához vezető utat Bushhoz képest másként látja majd. Kezdve attól, hogy január 20-i hivatalba lépésétől számított 16 hónapon belül kivonja az amerikai csapatokat abból az Irakból, amelynek népe úgy érzi, biztonságosabban és jobban élt a felakasztott diktátor idején, mint most, a megszállás alatt, egészen addig, hogy az új elnök hajlandó lesz tárgyalni a teheráni vezetőkkel, ahelyett, hogy a világot egy Irán elleni bombatámadással újabb, beláthatatlan mélységű katasztrófába sodorja. Az viszont szinte borítékolható: Nyugat-Európában nem fogja tömeges lelkesedés fogadni az új amerikai elnöknek azt a tervét, hogy Afganisztánban terjessze ki az ott folyó háborút, a térséget ismerő legjobb szakértők közül sokak szerint is reménytelen célok eléréséért.
Obama győzelmének a magyar jobboldal számára azonban a legfőbb, importálható tanulsága az, hogy nincs az a színfalak mögötti, bármilyen hatalmas lobbiakarat – amelyek közül a legerősebb egyértelműen McCaint támogatta – vagy gálya, amelyet a víznek árja ne tudna arrébb lökni. Gyávák, figyelem: a víz a befutó!