Globális leltár

Elég sokan kinevették az egyik legbriliánsabb francia elmét, Emmanuel Toddot, amikor 1976-ban A végső bukás: a szovjet birodalom szétesése című esszében megjósolta azt, hogy a szovjet tömb elkerülhetetlenül darabjaira hullik. 2001-ben már kevesebben nevetgéltek azon, hogy A birodalom után: az amerikai rend szétesése című könyvében azt jósolta, az Egyesült Államok feltartóztathatatlanul halad azon az úton, hogy nemsokára már nem lesz az egyetlen szuperhatalom.
Néhány hete a francia könyvpiacon nagy feltűnést keltő kötetének olvastán pedig sokakban „megfagyott a vér”, ugyanis A demokrácia után címmel megjelent könyvében a történész-demográfus-szociológus-politológus nem állít kevesebbet, mint hogy a posztdemokratikus Európában az etnikumok válnak célponttá, és hogy Európába visszatér a diktatúra.
Azt pedig, hogy könyvében mit tart a világra katasztrófát hozó amerikai háborúkért általa is felelősnek tartott neokonokról, már a kötet bevezetőjében kifejti, amikor „az amerikai Sarkozy” francia elnököt olyan patkányhoz hasonlítja, amelyik a neokonok süllyedő hajójára kapaszkodik fel. A világban nemhogy „helyzet” van, de folyamatok. Mégpedig egyre gyorsuló folyamatok, amelyek akár a ma ismert világ teljes, nem örömteli átalakulását is jelenthetik. Érthető tehát, hogy a világ közvéleményének nagy része először örömmel és megkönnyebbüléssel fogadta a demokrata párti Barack Obama győzelmét az amerikai elnökválasztáson azzal a republikánus párti McCainnel szemben, akinek kiszemelt alelnökjelöltje, Sarah Palin alaszkai háza hátsó udvarából „látta” Oroszországot, és azt hitte Afrikáról, hogy az egy ország. Ugyanez a közvélemény később meglehetős fenntartással kezdte figyelni a megválasztott elnök stábjának összetételét, amelyet sokan a jó irányba remélt gyökeres változás szempontjából nem igazán optimistán ítélnek meg.
Minden bizonnyal azok – az emberek túlnyomó többsége –, akik legfőbb reménysége az, hogy békében élhessenek, bíznak az Egyesült Államok kezét megkötő korlátokban és Amerika gyorsan csökkenő erejében. Éppen a napokban látott napvilágot három amerikai jelentés, amelyek egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy a 2001. szeptember 11-e óta az Egyesült Államok által a „terror elleni háborúra” elköltött pénzek összege hamarosan átlépi az ezerbillió dollár összeget, ami a kirobbant pénzügyi válsággal, valamint a globális hatalomnak a Kína, Oroszország, India és Brazília irányába történő elcsúszásával összekapcsolva nemcsak az iraki háború minél gyorsabb befejezését kényszeríti ki, de lehetetlenné teszi a harmadik világháború kirobbantásának veszélyét magában hordozó katonai támadást Irán ellen is.
A pénzügyi válsággal küszködő Európában jövőre Németországban is választanak szeptember végén. Nyitott kérdés tehát, vajon az új kormány enged-e a német közvéleménnyel szemben a január 20-án hivatalába lépő új amerikai elnök azon kérésének, hogy Berlin küldjön több katonát a reménytelennek látszó afganisztáni háborúban való részvételre.
Mint minden válságból azonban, a mostaniból is lehetőségek bontakoznak ki elsősorban azoknak, akik megértik, az emberiség történelmében minden bizonnyal a legintenzívebb változásokat hozó korszakban az ideologikus gondolkodással felhagyók és a pragmatikusok lesznek a nyertesek. A gyakorlatiasság lesz a legjobb iránytű az új évszázadban, és talán éppen ezért érdemes a roppant sikeres kínai reformizmus egyik atyjának, Teng Hsziao Pingnek, a kommunista Kína egykori vezetőjének mondását a macskáról megszívlelni. Érdektelen, hogy a macska fekete vagy fehér – mondta –, a lényeg, hogy fogjon egeret.