Csodakút

Mélységes mély a múltnak kútja – írta Thomas Mann a József és testvérei című regényében; a kapcsolat, amely az elárult, pusztulásra ítéltetett, de csodával határos módon megmenekült, előkelő egyiptomivá vált legkisebb testvér és bátyjai között kialakult, azt sejteti, hogy nemcsak a história, de az emberi lélek kútja is mélységesen mély, ha nem egyenesen feneketlen. Lehet, hogy nem is két, csupán egyetlen kútról van szó, amelyben egyszerre rejtezik az idő és az időtlenség, az, ami történt s amit képzelünk róla? S amelyben, ha megfelelő figyelemmel, türelemmel, odaadással nézzük, valahonnan a mélységesen mélyből feldereng a kép, amely Isten arcát tükrözi – a találkozás, a megváltás lehetőségét?
Ez a kettősség alighanem sokunknak eszünkbe jut, amikor a moldvai népi vallásosság, egyáltalán a Kárpátokon túli magyarság hiedelemvilága, kultúrája kerül szóba, s még inkább, amikor viseletbe öltözött csángókkal találkozunk, akik kereszt alatt, gyalog érkeznek a csíksomlyói búcsúba, s ha az archaikus nyelven elmondott imádságot vagy siratóénekeket halljuk. Revelatív erejűek e találkozások, de hogy valójában mi rejtezik a felszín alatt – a kút mélységes mélyén –, arról csak sejtéseink vannak, többnyire a múltat látjuk a megragadó formákban, szavakban, dallamokban megjelenni. Pedig ez a hiedelemvilág – tudatosítja az olvasóban a fiatal erdélyi kutató, Peti Lehel A moldvai csángók vallásossága című tanulmánykötete – ezer szállal kötődik a jelenhez, miközben maga a csángó jelen idő egyáltalán nem olyan, amilyennek az archaikus kultúrára összpontosító könyvek, dokumentumfilmek bemutatják. Ami az utóbbit illeti: alighanem több tízezer csángó férfi dolgozik manapság Nyugat-Európában (főleg Itáliában, Spanyolországban), a hagyományos közösségek felbomlanak, a tárgyakban, fogyasztási cikkekben megfogható nagyvilág hamarabb betört Moldvába, mint például Erdélybe.
Mindeközben – elemzi több tanulmány is – a moldvai csángók vallásossága ma is újabb elemekkel gazdagodik. Azokhoz a szenvedésekhez kötődik például, amelyeket a nyolcvanas években, a Ceausescu-korszak legsötétebb időszakában szenvedtek el Románia polgárai a szegénység, az üldöztetés miatt. Bizonyítja ezt az a kút, amely a moldvai Trunkban található az előtt a ház előtt, ahol egykor Benedek Márton, a Securitate által meggyilkolt orvos lakott. 1986-ban rózsaillatú lett a kút vize, ami a néphit szerint Jézus jelenlétére utal. A víznek éppen úgy védő, csodatévő szerepet tulajdonítottak, mint az orvos sírjáról vett földnek. Kollektív látomások – Krisztus, Mária megjelenése – nyújtottak segítséget a közösségnek például a tolvajlás ellen, de ugyancsak közösségi élmény volt a napba nézés pünkösdvasárnap hajnalán a Somlyó-hegy nyergében. A nyolcvanas években még csak negyven–ötven fős csángó csoport várta a virradatot ott, ahol ma több száz fős tömeg, közöttük a Budapestről érkezett táltosok gyülekeznek. Részletesen elemzi a szerző a „lélekmentő” lészpedi látó, Jászó Ilona esetét, beleértve azt is, hogy a látomásait igen szép archaikus nyelven elmondó asszonyt magyarországi vallásos közösségek gyakran utaztatják, hogy saját csoportos szakrális élményeiket fölerősítsék. Innen már csak egy lépés az úgynevezett csángó biznisz, amelynek számos formáját bemutatja az egyik tanulmány, részletesen kitérve a különböző identitásmodelláló tényezőkre vagy épp a szekták terjedésére.
Egyszerre érződik az írásokon, hogy személyes találkozások, gyűjtések alapján születtek, illetve az, hogy igen alapos szakirodalmi tájékozottság jellemzi a kutatót. A különböző kutatási irányokra, előfeltevésekre vonatkozó utalások időnként szinte szét is feszítik egy-egy tanulmány kereteit. Mindenesetre ígéretes tudósi pályát sejtet a kötet, hiszen a szerző még harmincéves sincs, öt éve végzett a kolozsvári egyetem magyar–néprajz szakán. Egyszerre alkalmazza a néprajz, a kultúra, a vallásszociológia és az antropológia szempontjait. A múlt kútjába néz – s a jelent látja benne.
(Peti Lehel: A moldvai csángók vallásossága. Hagyományos világkép és modernizáció. Lucidus Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 2800 forint)