Lenne apropó

Nálam vitathatatlan érdemei vannak Moldova Györgynek; ezért is vállaltam beszélgetést vele nemrég a szerkesztőségi értekezleten. Az interjúra készülve újra kezembe vettem köteteit, a kezdetieket, a kamionosokról, vasutasokról szólót, az egészségügy helyzetét taglalót, a Kiskör kártyaasztalának hétköznapi elbeszéléseit, azt a könyvét, amelyben alkotói módszereiről ír s hétkötetes önéletrajzi eposzát.
A hálószobában borzasztó hatást váltottam ki az elalvás előtti percekre szánt, éjjeliszekrényre helyezett könyvkupaccal.
Moldovának mozgalmas élete volt, s tapasztalatait számos regényében megörökítette. Eredeti neve Reif György. A nyilasuralom alatt szüleivel együtt a budapesti gettóba deportálták, ott élte meg a háború végét. Versenyszerűen futballozott, bokszolt és sakkozott. A Színművészeti Főiskola dramaturgia szakán töltött négy évet, Csurka Istvánnal egy évfolyamon. Miután Csurkát és tanárát, Háy Gyulát bebörtönözték, ő maga pedig Rajk Lászlóról akart drámát írni, nem látta értelmét a diploma megszerzésének.
Volt kazánszerelő, bányász, kertész, javítóintézeti nevelő, de dolgozott konzervgyárban is. Szabadfoglalkozású íróvá vált, aki délelőtt a Hungária kávéházban vagy a Kis Lucullus étteremben, délután pedig a Széchényi Könyvtárban írt. Az idegen bajnok című elbeszéléskötete 1963-ban jelent meg a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. Az irodalmi közvélemény azonnal felfigyelt az eredeti hangú, kemény kiállású íróra. Ontotta a könyveket, művei több millió példányban keltek el, némelyik három, sőt öt kiadást is megért. Legnagyobb sikereit a szívós oknyomozó munkán alapuló riportköteteinek köszönheti (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza). Saját véleménye szerint: „Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen.”
Két éve, 2007-ben jelent meg nagy indulatokat kiváltó kétkötetes Kádár-monográfiája, amelyben isteníti a kommunista főtitkárt. „Ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett” – idézi a pártvezetőt.
Amikor könyve ürügyén meghívták egy televíziós műsorba, Moldova úgy vélekedett, hogy Kádár akasztásai nagy többségükben indokoltak voltak. „Kádár pedig gyilkos volt” – mondta a meglepett riporter. Mire Moldova így vágott vissza: „Ön volt gyilkos, kikérem magamnak ezt a minősítést!”
Aztán internetes weblapot hozott létre, s blogolni kezdett. „Nálam dobogós vagy a Karinthy–Hofi–Moldova trióban! Csak így, mint ahogy eddig tetted, folytasd, szükségünk van az ilyen mentalitású emberekre” – írták neki egyesek. Volt, aki másképp látta: „A hullák nem akarnak elmenni. Magyarországon kimondottan jól érzik magukat a dögvészes múlt tetemei. […] Az egyik ilyen virulens dög, a kádári rothadás egyik legpenetránsabban bűzlő élő teteme éppen Moldova, ez az agresszív, grafomán dilettáns. Íme, most blogolni fog.” De Moldova György azóta sem blogol.
Moldova szerint a mai szocialista pártnak semmi köze a baloldalisághoz.
„– És mit gondol az Európai Unióról?
– Nem kellett volna belépni. Ebből csak bajunk van. Teljesen világos, hogy a gazdagabb és erősebb országok »szemétlerakó telepe« lettünk. Nem lehet a nagy nemzetekről önzetlenséget feltételezni” – nyilatkozta két éve az Origónak.
Moldova, a megosztó. De szerintem jó író, érdekes személyiség. Készülök hát.
Megy a metró. Egy sapkás bácsi bulvárlapot olvas, majd a tenyere élével idegesen középre csap, s behajtja az újságot. Régi ízű mozdulat ez, felfigyelek rá. Aztán, ahogy oldalról is méricskélem, felismerem: Moldova György az. A Keletinél száll ki. Követem, majd megszólítom. „Találkoztunk már” – örvend. De amint a felkérést említem, elkomorul, ideges lesz. „Én kommunista vagyok, jobboldali lapoknak nem nyilatkozom.”
Elmondom neki, hogy a hálószobában is őt olvasom. „Sajnálom” – ereszkedik le egy pillanatra. „Amit maguk Kádárral műveltek, az felháborító. Nem és nem” – makacskodik újra. Aztán az órájára pillant, s gyorsan odaveti: „Megy a vonatom, Miskolcról írok majd.” Ahogy fut a lépcső felé, visszafordul, úgy kiáltja: „Most leszek hetvenöt éves. Lenne apropó.”