Nonprofitok és/vagy élősködők

Növeli a civil társadalom, a nonprofit szektor utóbbi években bekövetkezett bizalomvesztését, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram mintegy 121 kollégiumi és tanácstagja, kihasználván a törvényi kiskapukat, a 2007–2008-as ciklusban kétmilliárd forint pályázati támogatás odaítélésében döntött összeférhetetlen módon, azaz érintettként.

Elkészült a Civil Szemle folyóirat Civil jelentés 2007–2008 című különszáma, amelyben több szerző arról ír, hogy 2008-ra bizalomvesztésen mentek keresztül az úgynevezett nonprofit szervezetek, tágabban a civilek szervezeti világa. Volt, aki azzal hozta ezt összefüggésbe, hogy az általános bizalomvesztés időszakában itt még voltak olyan bizalmi tartalékok, amelyekből le lehetett adni, ellentétben az állami intézményekével, parlamenti és politikai tényezőkével, amelyek presztízse már korábban elapadt. Más szerző a sajtóra fogja a civilszféra társadalmi megítélésének rosszabbodását, például mert egyoldalúan foglalkoztak a Zuschlag-üggyel, amelynek lényege, hogy a baloldali kormánypárt egyes csoportjai fiktív szervezeteket gyártanak, azokon keresztül szerezve állami pályázati pénzeket.
A Civil jelentés bizonyos számadataiból viszont kiderül: vannak kifejezetten belső bajok is. Súlyosak például a közzétett összeférhetetlenségi mutatók. Ehhez előzetesen tudni kell, hogy a még Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején, 2003-ban létrehozott Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) vívmányát elvileg a civil szervezetek döntő befolyása jelenti. Ugyanis az NCA-törvény szerint a támogatási összegek felosztásáról civil szervezetek képviselőiből választott kollégiumok döntenek, s az irányító testület, a tanács is többségében közülük kerül ki. Csakhogy a 2007–2008-as időszakban 121 kollégiumi és tanácstag csaknem kétmilliárd forintnyi pályázati támogatás megítélésében volt érintett. Ezzel a keret körülbelül 13 százaléka jutott 121 olyan ember érdekkörébe, akik közül sokan úgymond szervezetbokrokat telepítettek maguk köré. Tehették, tehetik, hiszen a kiskapukat a tavaly év végén módosított NCA-törvény sem csukta be. Riasztó az is, hogy a mechanizmusból hiányzik a pénzfelhasználat szakmai nyomon követése, a monitoring. Ismeretes, hogy az NCA erre az évre csaknem kilencmilliárdot kapott az államtól.
A közpénzek idevágó elosztásával egyébként is baj van, akár a civil alapprogramra, akár a normatív támogatásokra vagy a strukturális alapokra tekintünk. Elképesztő, hogy a szervezetek mindössze négy százaléka rendelkezik a források négyötödével, miközben a szervezetek négyötöde a források alig öt százalékához jut csak hozzá. A strukturális alapok forráselosztási rendszere egyszerűen nem enged be új pályázó civil szervezeteket, csak amelyek már nyertek. Így csak a felső 10-20 százalék további megerősödése várható. A bevételek háromötödét a budapesti egyesületek, alapítványok fölözik le, pedig ezek a szektor csak egynegyedét teszik ki.
Másfelől a civil szervezetek többségére nehéz idők jönnek a pénzpiaci világválság és a hazai államcsődközeli helyzet további hatásai miatt. Annál is inkább számítani lehet a civilek működési zavaraira, mivel általában csak egy-két lábon állnak. Pedig elvileg hat elemből is állhatna forrásszerkezetük. Ezek: állami, önkormányzati források, magántámogatások (beleértve a személyi jövedelemadó egy százalékát is), vállalkozások szponzorációja, külföldi támogatások, saját bevételek. Ami az adományokat illeti, a Civil jelentés 2007–2008 minapi budapesti bemutatójának vendégei sokat bírálták a kormányzatot amiatt, hogy ezt a közszolgálatot is átvállaló nonprofit szférában oly fontos tényezőt az eddigi adókedvezmények megvonásával ellehetetleníti. Így hogyan nyújtson a társadalomnak segítő kezet a nonprofit szféra az állami felelősségvállalás gyurcsányi típusú megszűnése idején?
Holott Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa – aki a kiadvány lektoraként vett részt a bemutatón – elmondta, ennek a szférának a szolidaritás kovászával kellene átjárnia a társadalmat. Nagy port kavart egyébként, ahogyan az ombudsman minősítette a Nemzeti Civil Alapprogramot. Szabó Máté szerint az NCA olyan – megszüntetendő – posztkommunista képződmény, amelynek intézményén keresztül az állam erősen fogja a civil szektor kezét, gátolva nagykorúvá válását, holott ezt a nagykorúságot két évtizeddel a rendszerváltozás után már el lehet várni.