Ünnepeltek – múlt péntektől vasárnapig – a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium egykori és mostani diákjai, tanárai, valamint a fenntartó Budapest–Északi Egyházmegye, hiszen immár kereken 150 éves múltra tekint vissza a híres iskola. Csak pár név a legismertebb néhai tanárok közül: Gyulai Pál, Thaly Kálmán, Ravasz Árpád, Áprily Lajos, Benda Kálmán. Néhány néhai diák neve, aki klasszikussá vált a maga területén: Gárdonyi Géza, Amerigo Tot, Devecseri Gábor, Jékely Zoltán. Az ünnepségre több száz öregdiák jött el az ország, sőt a világ minden tájáról; volt a résztvevők között, aki jócskán kilencvenes éveit tapossa. Tudnivaló, a mintegy félezer még élő öregdiák közül a legfiatalabb is a hetvenes évei közepén jár, hiszen a Lónyayt 1952-ben kobozták el.
Az ünnepségsorozat kiemelkedő szellemi eseménye volt Tőkéczki László, a Dunamelléki Egyházkerület főgondnoka, egyetemi tanár előadása a gimnázium történetének kezdeteiről és annak hátteréről. A történész, politológus a 1790-es évekig pillantott vissza a hazai történelemben, amikortól a reformátusok egyáltalán betelepülhettek a fővárosba. A pesti reformátusok megépítették a Kálvin téri templomot, fővárosi teológiát alapítottak, nem utolsósorban – 1859-ben – gimnáziumot hoztak létre és virágoztattak fel. Az eredetileg a Kálvin téri gyülekezeti házban működő középiskola azt jelentette, hogy attól fogva a reformátusság bekapcsolódhatott a hazai értelmiség és állami hivatalnokok képzésébe. Ez azért is fontos, mert azokban az időkben nagyrészt idegen gyökerű volt az államhatalmi elit. Tőkéczki kitért arra is, hogy a mai egyházon belüli közkeletű vélekedésekkel ellentétben a korabeli liberális protestáns teológia művelői nem fordultak szembe a hittel, nem üresítették ki a templomokat. A „hitvallásosság” apálya ellenére is híven szolgálták az egyházat, szervezetét európai szintűvé formálták, sokat tettek a magyar népi művelődésért. Iskoláikban diákjaikat beoltották azon utópisztikus ideológiákkal szemben, amelyek – amint azt a XX. század története bizonyítja – nem használnak a közösségnek.
Ritoók Zsigmond akadémikus, a klasszika-filológia nagy tudora, aki 1948-ban érettségizett a Lónyayban, felelevenítette, hogy az 1867-es kiegyezést követően Budapest lakossága rohamosan növekedett, köztük a reformátusoké is, de az utóbbi faluról városba települők döntő része szegény volt, a gimnázium anyagi támogatására jórészt képtelen. Fokozta a nehézségeket, hogy a híres tanárok, Gyulai, Thaly, Ballagi Mór, néhány év tanítás után távoztak, elszívta őket a fellendülő közélet. Az iskola azonban mindig túljutott a problémákon, és közben nemcsak oktatott, hanem nevelt is szép eredménnyel. A nevelés mindent felölelt a sporttól a zeneszeretetig. Már 1865-ben volt ifjúsági önképzőkör is a református gimnáziumban, amely versek, dolgozatok bemutatásán túl szépirodalmi esteket is rendezett, pályázatokat írt ki. A pályázatokat olyan szellemi potentátok értékelték, mint Gyulai Pál, Arany László, Szász Károly. A diák nem mint számon kérőjével állt szemben a tanárral, hanem mint idősebb barátjával, rokonával – mutatott rá a lónyays öregdiák Ritoók akadémikus.
A kiegyezés évében már volt Ifjúsági Segélyző Egylet, amely a szegény tanulókat támogatta. S hogy többek között miért érezték magukénak a diákok a református gimnáziumot már a XIX. században is? Nos, a tanulók maguk gyarapították a szertárakat: egyrészt részt vettek a tárgyi gyűjtésben, másrészt adományokat is gyűjtöttek. Harmadrészt, például a klasszika-filológiai szertár esetében, a diákok maguk is készítettek szemléltető eszközöket (többek között római ostromszekerek kicsinyített másait). Ez utóbbi gyűjtemény az 1900-as párizsi és az 1908-as londoni világkiállításon díjat nyert.
Ami a vallási nevelést illeti, a felekezeti iskolának 1870-től volt főállású vallástanára. A XIX. század kilencvenes évei a belmissziós mozgalmak előretörését hozták, amelyek – amint Ritoók fogalmazott – az egyházak akkori száraz racionalizmusával vagy rideg dogmatizmusával szemben bensőségesebb, személyesebb és főleg evangéliumibb keresztyénséget terjesztettek. Szabó Aladár, aki a teológián is tanított, a magyar belmisszió atyjaként „indította be” a lelki megújulást az iskolában, megalapítva a Konfirmált Ifjak Egyesületét is.
Az első világháború, a forradalmak és Trianon természetesen nem hagyták érintetlenül az iskola életét, ám később újabb reneszánsz kezdődött úgy, hogy közben a tanári kar is kicserélődött az 1920-as években. Ritoók professzor kiemelte, a budapesti reformátusságnak és a gimnáziumnak ahhoz is volt ereje – Isten jóvoltából –, hogy a második világháború növekvő sötétsége közepette felépíthessék az iskola új, Lónyay utcai épületét.
A diákok élték fenséges diákéletüket a rákosista totalitarizmus tombolásáig, amikor vége szakadt a Lónyaynak. Az államosítás utáni korról így beszélt Ritoók: „A tanárokat, diákokat szét lehetett szórni, de ez csak azt jelentette, hogy vitték magukkal a szellemet oda, ahova menniük kellett vagy lehetet: tudományos kutatóintézetekbe vagy éppen az úttörőmozgalomba, színpadra vagy másik iskolába, állami felsőoktatásba.”
Madarász Imréné, a Lónyay Utcai Református Gimnázium igazgatója is leszögezte az ünnepségen: bár 1952-ben megszüntették, a szívekben tovább élt az iskola. Az intézmény feltámadásának reményét vetítette előre már az öregdiákok 1984-es találkozója is az alapítás 125. évfordulóján. A nagy tekintélyű öregdiákok sokat tettek a rendszerváltozás után az újraélesztésért. Ehhez az is kellett, hogy a Dunamelléki Egyházkerület közgyűlése 1992-ben határozatban döntsön a közgazdasági egyetem által használt Lónyay utcai épület fokozatos visszaszerzéséről. Az épület-visszaszerzés élhacosa többek között maga Hegedűs Lóránt püspök, a zsinat akkori lelkészi elnöke volt. Az 1993/94-es hazai tanévnek már a régi-új Lónyay is szereplője lett, ám mostoha körülmények között; a tanárok és diákok ekkor 9 helyszín között ingáztak. A jogos épület-visszaadást a Horn-kormány előbb gáncsolta, ám a balliberális hatalom egy 1995-ös oktatási minisztérium, majd egy 1996-os Parlament előtti tüntetés – nem kevésbé a nemzeti sajtóorgánumok – hatására meghátrált, s a református egyház tulajdonába adta vissza az épületet. Azonban ténylegesen visszakerülni – az általuk épített nevezetes épület falai közé – csak 2000-ben sikerült a reformátusoknak.
Ma 566 diákja van a református középiskolának, amelyben 8, 6, 5, 4 évfolyamos képzés egyaránt megtalálható. A Lónyayban emelt szinten oktatják a matematika–természettudományos tárgyakat. Két évig mindenki tanul latint, ami „sztráda” az ugyancsak oktatott olasz, francia és spanyol nyelvekhez. Az iskolában magas szinten folyik az angol, a német, sőt a holland nyelvi képzés is. A Lónyay utcai gimnázium a Károli Gáspár Református Egyetem gyakorlóiskolája angol, német, holland, hittan, magyar és történelem tárgyakból.
origo.hu
Orbán Viktor lerántotta a leplet a baloldal legújabb tervéről – videó
